" Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. "
A jegybankA felelős jegybankKörnyezetirányítási rendszer

Környezetirányítási rendszer

A Magyar Nemzeti Bank számára mindig fontos volt, hogy a közintézmények számára jó példát mutasson. A környezettudatos és felelős szemlélet évek óta jellemző az MNB mindennapi működésére, intézményünk „zöld” elkötelezettségét eddigi akcióival és fejlesztéseivel is bizonyította. Ezért is alkottuk meg – a közintézmények között elsőként – 2008-ban a társadalmi felelősségvállalási stratégiánkat „A köztudatos jegybank” címmel. Itt meghatároztuk azokat a tennivalókat, amelyeket – a törvényekben rögzített feladatainkon kívül – tennünk kell a tágabb környezetért, a társadalomért, a hosszú távú fenntartható fejlődésért.

 

A stratégiában megfogalmaztuk a természeti és épített környezettel kapcsolatos céljainkat is: gazdálkodjunk hatékonyan erőforrásainkkal és csökkenjen a működésünkkel járó környezeti terhelés. Az elmúlt évek során megvalósított programjaink hatékonyan és eredményesen támogatták célkitűzéseinket. Az elért eredmények, tapasztalatok figyelembe vételével alakítottuk ki az MNB Környezetvédelmi Vezetési és Hitelesítési Rendszerét (KÖVHIR), amelynek alapjául az Európai Parlament és a Tanács 1221/2009/EK rendeletében szabályozott un. EMAS (Eco- Management, and Audit Scheme) szolgál. Ez a környezetközpontú irányítási rendszer biztosít számunkra keretet ahhoz, hogy a Környezeti Politikában meghatározott célkitűzéseink megvalósuljanak, az MNB környezeti teljesítménye pedig folyamatosan javuljon.

 

A rendszert 2011-ben vezettük be, működését akkreditált külső szakértő auditálta és hitelesítette az MNB Környezetvédelmi Nyilatkozatát. Az MNB a környezeti teljesítményével kapcsolatos információkat e dokumentummal hozza nyilvánosságra.

 

 

 A Magyar Nemzeti Bank Környezetvédelmi Nyilatkozatának frissítése 2012

 

 Nyomtatóbarát változat (2012)

 

A Magyar Nemzeti Bank Környezetvédelmi Nyilatkozata 2011 

 

 Nyomtatóbarát változat (2011)