" Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. "
A jegybankA felelős jegybankMNB-ösztöndíj roma diákok számára

MNB-ösztöndíj roma diákok számára

Pénzügyi/Gazdasági oktatási intézményben tanuló, felsőfokú, illetve középiskolai tanulmányaikat megkezdő diákok pályázhatnak anyagi támogatásra

A Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjpályázatot hirdet nappali tagozaton tanuló, kiemelkedően tehetséges roma diákok számára. Jelen pályázattal a jegybank két felsőfokú, tanulmányait valamely pénzügyi/gazdasági intézmény alapszakán, valamint egy középiskolai tanulmányait megkezdő diák anyagi támogatását vállalja.

 

A pályázat háttere


A Magyar Nemzeti Bank fontos felelősségének tartja, hogy törvényben rögzített alapfeladatain túl, társadalmi felelősségvállalása részeként felhívja a figyelmet a hátrányos helyzetűek problémáira és kiálljon az esélyegyenlőség elve mellett. Ennek keretében évek óta elősegíti a tehetséges, roma származású fiatalok közép- és felsőfokú iskolai teljesítményének elismerését, lehetőséget biztosít számukra a kötelező vagy önszorgalomból kezdeményezett szakmai gyakorlat eltöltésére is. Az ösztöndíjprogram keretében a bank összesen 14 diákot támogat.

 

Kik jelentkezhetnek


A pályázatra azon tanulók jelentkezését várjuk, akik a 2011/2012-es tanévben kezdik meg középiskolai tanulmányaikat, illetve felsőfokú alapfokú tanulmányaikat valamely pénzügyi/gazdasági oktatási intézményben. A pályázat elbírálását követően három diák számára nyílik lehetőség a programban való részvételre az alábbiak szerint:

 

  • Két, a tanulmányait a 2011/2012-es tanév őszi félévében felsőfokú oktatási intézményben megkezdő tanuló számára
  • Egy, a tanulmányait 2011/2012-es tanév őszi félévében középfokú oktatási intézményben megkezdő tanuló számára

 

A kiválasztás szempontjai

 

  • A pályázat során a bank célja, hogy roma identitásukat vállaló, hátrányos körülmények között élő, elsősorban vidéki gyermekek támogatását célozza.
  • Mind a középfokú, mind a felsőfokú képzés esetében kizárólag a nappali tagozaton, állami finanszírozású szakon tanulmányaikat megkezdő diákok jelentkezhetnek a pályázatra.
  • A felsőfokú tanulmányok esetében kizárólag azok jelentkezését várjuk, akik valamely pénzügyi/gazdasági alapszakon kezdik meg főiskolai/egyetemi tanulmányaikat. (Az OKJ-s típusú szakképzések nem minősülnek alapszaknak.)
  • A középiskolai tanulmányok esetében előnyt élveznek a pályázat elbírálása során azok a diákok, akik valamilyen gazdasági irányú szakközépiskolában kezdik meg tanulmányaikat.


Az ösztöndíj mértéke, folyósításának módja


Az ösztöndíj támogatást a bank 12 hónapra folyósítja az alábbi mértékek szerint:

 

Középiskolai tanulmányok esetében (féléves és év végi bizonyítvány alapján):

  • 4-es tanulmányi átlag alatt: 23 000Ft/hó
  • 4-es tanulmányi átlag felett: 35 000Ft/hó

 

Felsőfokú tanulmányok esetében (féléves és év végi eredmények alapján számítva):

  • 4-es tanulmányi átlag alatt: 35 000Ft/hó
  • 4-es tanulmányi átlag felett: 45 000Ft/hó

 

A pályázat benyújtásának módja

 

A pályázatokat "MNB ösztöndíj" megjelöléssel kérjük eljuttatni a Budapest, 1850. Szabadság tér 8-9. címre vagy az osztondij@mnb.hu e-mail címre.

 

A pályázathoz minden esetben kérjük csatolni az alábbi dokumentumokat:

 

  • Önéletrajz
  • Felsőfokú tanulmányok esetében az érettségi bizonyítvány kiállító intézmény által hitelesített másolatát
  • Középfokú tanulmányok esetében a 7. és 8. osztályos bizonyítvány másolatát
  • Iskolalátogatási igazolást vagy a felvételt igazoló értesítést a 2011/2012-es tanulmányi év első félévére
  • Motivációs levelet, melyben az alábbiakat kérjük kifejteni:
          Miért választotta a pénzügyi/gazdasági iskolát?
          A tanuló és a család, illetve életkörülményeinek rövid bemutatását,
          Tanulmányi versenyeken, sportversenyeken, művészet területén elért            eredmények  bemutatását.

 

 

A pályázat benyújtásának határideje 2011. október 7.

 

A pályázatok elbírálása és a tanulmányi szerződések megkötése október végéig történik, az ösztöndíj folyósítása november hónapban kezdődik meg.