
A jegybanki funkció és az ebből következő kitüntetett szerep miatt a Magyar Nemzeti Bank munkatársai mindannyian elkötelezetten és felelősségteljesen igyekeznek hozzájárulni az intézmény pozitív megítéléséhez a szervezeti célok hatékony és eredményes megvalósítása révén.
Az új jegybanktörvény megalkotásával a törvényhozók megteremtették azokat a jogi kereteket, amelyek révén az MNB eredményesen készülhet fel a következő évek megoldandó feladataira; a munkatársak ismerik, hogy milyen stratégia alapján kívánja a bank a rábízott feladatokat elvégezni, mit tart fontos szervezeti céloknak és értékeknek és mi következik mindebből a napi munkavégzés során.
A célok elérése érdekében munkáltatóként olyan vállalati kultúrát támogatunk, amely érezteti a munkavállalókkal, hogy számítanak rájuk, hagyják kibontakozni képességeiket; illetve olyan környezetet és munkafeltételeket teremtünk, amelyben az alkalmazottak legjobb tudásuk és képességeik szerint járulhatnak hozzá a szervezet sikereihez.
Ennek jegyében valljuk azt, hogy tiszteljük az egyént; aki – hitünk szerint - kész és képes azonosulni a bank céljaival, felelős döntéseket hozni, nyitottan, sajátjától eltérő gondolatokat befogadni, folyamatosan fejlődni. Elvárjuk és elismerjük a magas szintű szaktudást, és támogatjuk annak megújítását, továbbá értéknek tekintjük a bank szakmai műhelyeit, ahol együttes tanulás, tudásátadás révén nő fel a jegybank szakmai utánpótlása.