" Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját. "
Pénzügyi kultúraPénziránytű Alapítvány

Pénziránytű Alapítvány

A Magyar Nemzeti Bank hosszú távú célként tűzte ki, hogy más hatóságokkal, civil szervezetekkel és piaci szereplőkkel együttműködve a széles lakossági rétegek pénzügyi tudatosságának és jártasságának fejlesztésére irányuló programokat dolgozzon ki és valósítson meg. E cél hatékony megvalósításához fontos lépés az érdekelt szervezetek közötti együttműködés további erősítése, a kezdeményezések összehangolása, valamint a programokhoz szükséges, szélesebb alapú finanszírozási háttér megteremtése. Ennek érdekében döntött úgy a Magyar Nemzeti Bank, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztését célzó alapítványt hoz létre.

 

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére állami, szakmai és civil szervezetek széles körű támogatása mellett 2008 szeptemberében jött létre a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány, melynek kifejezett célja, hogy elősegítse az érdekeltek közötti párbeszédet. Az Alapítvány együttműködési lehetőséget kíván teremteni, és aktívan részt vállal a pénzügyi kultúra fejlesztésére irányuló, társadalmi jelentőségű programok kidolgozásában, továbbá kezdeményezi és támogatja a pénzügyi jártasság fejlesztését célzó, hosszú távú, nemzeti szintű, kormányzati stratégia létrejöttét. A jegybank mellett az Alapítvány alapítója a Magyar Bankszövetség és a Diákhitel Központ.

 

Az Alapítvány tevékenységét közhasznú szervezetként látja el. A kuratóriumban az alapítók képviselői mellett helyet kaptak a PSZÁF, a GVH és a Budapesti Értéktőzsde delegáltjai is. A kuratórium elnöke Várhegyi Éva, az MTA doktora, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója.

 

Az Alapítvány megnevezése 2010. márciustól „Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért”, rövidebb nevén Pénziránytű Alapítványra módosult. A névváltoztatás célja, hogy az alapítvány tevékenysége – a hazai lakosság pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése – az alapítvány nevében közérthető módon megjelenjen.

 

Az elmúlt években a Pénziránytű Alapítványéhoz hasonló célokkal tevékenykedő, a Budapesti Értéktőzsde által alapított Öngondoskodás Alapítvány – a pénzügyi kultúra fejlesztésére fordítható erőforrások hatékonyabb kihasználása érdekében – kezdeményezte a Pénziránytű Alapítvánnyal történő összeolvadást. A két alapítvány egyesülési folyamata 2010 júniusában lezárult, ezt követően a Pénziránytű Alapítvány 7 fős kuratóriuma 9 tagúra bővült.

 

A stratégiai együttműködő partnerek körébe a beolvadó Öngondoskodás Alapítványon túlmenően a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége, a Junior Achievement Alapítvány, a Közép-Európai Brókerképző Alapítvány, valamint az oktatási tárca tartozik.

 

Az Alapítvány működésének célja és elvárt eredménye, hogy az egyes célcsoportokra lebontott programjainak eredményeként a lakosság jelentősen nagyobb hányada legyen tisztában az alapvető, élethelyzetében legfontosabb pénzügyi fogalmakkal és összefüggésekkel, tudja értelmezni a gazdasági-pénzügyi információkat, felmérni a hatásukat, és képes legyen mindennapi pénzügyei terén tudatos, felelős döntéseket hozni.

 

Az Alapítvány hátterénél, helyzeténél és támogatottságánál fogva meghatározó civil szereplővé szeretne válni a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztésében, amely hitelesen, szakmai hozzáértéssel alapozza meg és növeli hosszú távon a pénzügyi tudatosságot a társadalom széles rétegeiben, és segíti a felelős pénzügyi döntéseik meghozatalát.

 

Az Alapítvány tevékenységével kapcsolatos közzétételek: