A Magyar Nemzeti Bank fontosnak tartja, hogy törvényben rögzített feladatain kívül a tágabb környezetéért, a társadalomért, a hosszú távú fenntartható fejlődésért is felelősséget vállaljon. 2007-ben a jegybank megvizsgálta, mik azok a tevékenységek, amelyek már ebben a szellemiségben működnek és azt tapasztalta, hogy az MNB munkatársainak kezdeményezésből nagyon sok folyamat elindult. Ennek köszönhetően történik évek óta szelektíven a hulladékgyűjtés (elsősorban a papír, a műanyag, valamint a szárazelem), szintén ennek köszönhető, hogy egyre többen választják a munkába járás eszközeként a kerékpárt - ezt a bank zuhanyzók kialakításával, kerékpártároló felállításával is támogatja. Ezeken a jórészt környezetvédelemmel összekapcsolható cselekvéseken kívül a jegybank feladataihoz szorosabban kapcsolódó akciókat is indított. Ezek közül kiemelt szerepe van a pénzügyi kultúra fejlesztéséért tett lépéseknek, amelyek keretében több, a fogyasztóvédelemmel, a pénzügyi piaccal kapcsolatban levő szervezettel összefogva széleskörű ismeretterjesztő tevékenységbe kezdett a lakosság pénzügyekben való jártasságának terjesztésére.

Kapcsolódó közlemények