Windisch László portré - 250px.jpg

Dr. Windisch László 2013. október 2-tól a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja.

Jogász, diplomáját 2002-ben szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2012-ben sikeres jogi szakvizsgát tett. 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (és jogelődje: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán előbb jogász, később osztály-, és főosztályvezető, majd igazgatóhelyettesi pozícióban dolgozott. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó- és Vámigazgatási Főosztályának vezetője, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Politikáért Felelős Ügyvezető Igazgatóság Költségvetési Elemzések Igazgatója.

Egyéb szakmai tevékenységei közt említhető, hogy jelenleg az OBA igazgatótanácsának elnöke, a Szanálási Alap igazgatótanácsának tagja, a GIRO Zrt. igazgatóságának tagja, a Magyar Pénzverő felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének az elnök-helyettese, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem konzisztóriumának tagja.