kardkovacs-kolos-250.jpgKardkovács Kolos, 2016. szeptember 13. óta a Monetáris Tanács tagja.

Diplomáját 1996-ban szerezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2000-ben ugyanitt európai jogi szakjogász képesítést szerzett. 2003-ban elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát, Pénzügy-Pénzintézet szakirányon záróvizsgát tett.

1996-tól az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, majd a Gazdasági Minisztérium előadója, főosztályvezető-helyettese, később megbízott főosztályvezetője volt. 2000-től 2010-ig ügyvéd a Dr. Kardkovács és Társai Ügyvédi Irodában. 2010-2013 között a Nemzetgazdasági Minisztériumban jogi és koordinációs helyettes államtitkárként és foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárként tevékenykedett. 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank központi beszerzési és üzemeltetési igazgatója, 2014-től jogi igazgatója, 2015-től pedig szanálásért felelős ügyvezető igazgatója volt. 2015-ben az MKB Bank Zrt. beszerzésért felelős ügyvezető igazgatói, az MKB Üzemeltetési Kft. ügyvezetői, valamint az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezetői posztját töltötte be. 2016-ban, Monetáris Tanács taggá választásáig az MKB Nyugdíjpénztár ügyvezetője volt. 

Munkája mellett számos egyéb tisztséget töltött illetve tölt be: Közbeszerzések Tanácsa tagja (1999-2005, 2013-2016), Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány felügyelőbizottságának tagja (2000-2010), Munkaerő-piaci Alap Irányító Testületének tagja (2011-2013), International Labour Organization (ILO) Kormányzó Testületének Magyarország által delegált tagja és képviselője (2011-2013), Nemzeti ILO Tanács kormányzati oldalának vezetője (2011-2013), Magyar Pénzverő Zrt. felügyelőbizottságának tagja (2013-), Pallas Athéné alapítványok kurátora és felügyelőbizottsági tagja (2014-2016).

A KÖZbeszerzés és a Közbeszerzési Szemle című kiadványokban számos szakcikket publikált, a Közbeszerzés Nagykommentár társszerzője, a Munka törvénykönyve kommentár szerkesztője, Az államigazgatási eljárás szabályai – Kommentár a gyakorlat számára kiadvány szerzője. 2015-ben a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docensi címmel tüntette ki.