A pandémiás helyzetre tekintettel 2021-ben fennállása óta először online formában került megrendezésre a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi konferenciája, a Lámfalussy Lectures, melynek fókuszában a monetáris politika Covid-19 utáni jövője, valamint a járvány államadósságokra gyakorolt hatása állt. A neves előadók részvételével zajló esemény keretében adták át a Magyar Nemzeti Bank által alapított Lámfalussy- és Popovics-díjakat. Az idei konferencia megnyitójaként Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke előadásában a jegybankok jövőbeli tevékenységét illetően három fő elemet határozott meg, melyek a Covid-19 által okozott válságot követően is hangsúlyosak maradhatnak: ezek a monetáris és fiskális politika együttműködése, a jegybanki mérleg növelésének fontossága, valamint előre vetítette a jövőbeli jegybanki jelenlétet az állampapír piacokon.

Az MNB szakmai bizottságának javaslata alapján az euro „atyjának” nevét viselő díjat 2021-ben Boris Vujčić, a Horvát Nemzeti Bank (HNB) elnöke kapta, aki kulcsszerepet vállalt Horvátország európai uniós csatlakozásában. Boris Vujčić 1997-ben lett a HNB főközgazdásza, 2000-ben a bank alelnöke, 2012-ben pedig elnöke. Irányítása alatt került sor a horvát monetáris politikai eszközrendszer reformjára és a kuna árfolyama stabilizálásának köszönhetően az euro bevezetésének küszöbére segítette az országot.

A Popovics-díjat Fábián Gergely, az MNB Pénzügyi rendszer elemzéséért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgatója vehette át. Fábián Gergely a Maastrichti Egyetemen végzett közgazdászként, majd 2009-től a Magyar Nemzeti Bank elemzője. 2012-től már az elemzési csapat irányítójaként, majd 2015-től a Pénzügyi rendszer elemzéséért felelős igazgatóság vezetőjeként tevékenykedett. 2017 szeptemberétől Pénzügyi rendszer elemzéséért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgató, valamint a Budapest Institute of Banking vezérigazgatója. 2020 óta tölti be jelenlegi pozícióját.

A díjátadókat követően Gang Yi, a kínai jegybank elnöke tartott vitaindító előadást, majd Philip R. Lane, az EKB igazgatóságának tagja és az ír jegybank volt elnöke, Jacques de Larosiere, az IMF volt vezérigazgatója és a francia jegybank volt elnöke, Yang Yao, a Pekingi Egyetem professzora és William B. English, a Yale Egyetem professzora vettek részt a szakmai szekcióban. A neves előadók egyetértettek abban, hogy a Covid-járvány következtében kialakult gazdasági károk ellensúlyozására a jegybankoknak olyan, nem megszokott eszközökhöz kellett nyúlniuk, mint a korlátlan mennyiségi lazítás vagy a pénznyomtatás. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az eszközök egyre szélesebb alkalmazása nem csak a monetáris, de a fiskális politika megújulását is eredményezik.