Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
Köszöntjük a Pénzügyi Békéltető Testület honlapján!
EN
Köszöntjük a Pénzügyi Békéltető Testület honlapján!

Biztosítási szektor

nyomtatás

 A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos jogviták körében általános tapasztalat volt, hogy a fogyasztók jelentős része nincs tisztában azzal az alapvetéssel, hogy a biztosítási szerződés megkötésével nem kárkötelem, hanem szerződéses kötelem jön létre a felek között. Jellemző hivatkozás volt, hogy a biztosítási szerződést azért kötötte meg az ügyfél, hogy „a biztosító segítsen, ha baj van”. Ezzel szemben a biztosító a felek szerződése alapján, a szerződésben meghatározott kockázatokra és feltételek mellett nyújt fedezetet, valamint a szerződésben meghatározott szolgáltatást teljesíti. A biztosítási szerződés tehát nem minden bekövetkező kárra terjed ki és nem feltétlenül nyújt teljes fedezetet a biztosítási eseményként szabályozott károkra sem.

Gyakran volt tapasztalható, hogy a fogyasztók a szerződéskötést megelőzően nem tanulmányozták át a biztosítási szerződés részévé váló általános szerződési feltételeket (biztosítási szabályzatot vagy biztosítási feltételeket), így csak később szembesültek azzal, hogy a biztosítás mely kockázatokra nyújt fedezetet és milyen feltételekkel. Gyakori hivatkozás volt a Testület előtti eljárásokban a kérelmezők részéről, hogy a biztosítás feltételeit a szerződéskötéskor nem adták át részükre, azonban az ajánlati dokumentáción egy-két kivételtől eltekintve minden alkalommal szerepelt az ügyfél azon nyilatkozata, hogy ezen okiratokat átvette, megismerte és az abban foglaltakat elfogadta. Ezzel az okirati bizonyítékkal szemben kellett volna a kérelmezőnek bizonyítania, hogy az ott tett nyilatkozata nem felel meg a valóságnak. A másik probléma ezen hivatkozással az volt, hogy amennyiben elfogadta volna  a Testület, hogy a biztosítási feltételek nem váltak a szerződés részévé, úgy a biztosítási szerződés létrejötte is kérdésessé vált volna, mivel a biztosítási szerződés lényeges elemei (biztosítási események, biztosítási szolgáltatás, stb.) tekintetében nem lett volna megállapítható a felek közötti megállapodás megléte. Ennél fogva a kérelmezőt ért kárra – szerződés híján – nem lenne köteles biztosítási szolgáltatást nyújtani a biztosító. Így a kérelmezők ezen hivatkozása csak egészen ritka esetben vezetett eredményre, mely esetben a pénzügyi szolgáltató általában a díjak (teljes vagy részleges) visszafizetését vállalta egyezség keretében.

 

A TESTÜLET JAVASLATA A BIZTOSÍTÁSOK MEGKÖTÉSE KAPCSÁN

 

Komoly előrelépést jelenthetne a fogyasztói jogok érvényesülése terén, ha a biztosítások megkötésekor az ajánlati ajánlati nyomtatványon a jelenleginél hangsúlyosabban felhívnák a biztosítók a szerződő(k) figyelmét arra, hogy a biztosítás alapvető feltételeit az adott biztosítás általános szerződési feltételei tartalmazzák, így a fogyasztóknak talán jobban rögződne, hogy a szerződés megkötését megelőzően azokat ténylegesen is áttanulmányozza, ne csak nyilatkozzon erről.

A biztosítási szerződések túlnyomó többsége jelenleg is a hagyományos értékesítési csatornákon keresztül jön létre, azonban – az általános technológiai fejlődés hatására – egyre nagyobb számban online ajánlattételen keresztül valósul meg. Különösen kiemelkedő az online kötött szerződések száma a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések és az utasbiztosítások körében. Ehhez kapcsolódóan a biztosítási szerződések jelentős hányadánál a felek megállapodásukkal költséghatékonyságból kikötik az elektronikus kommunikációt. Ennek alapján a biztosító jogosult a biztosítási szerződés létrejöttével, a díjfizetéssel, a szerződés megszűnésével és egyéb lényegi jogkövetkezménnyel bíró jognyilatkozatokat elektronikus úton (e-mailben vagy saját ügyfélportálján keresztül) a szerződő részére megküldeni. Bár az online szerződéskötési gyakorlat az utóbbi években rengeteget fejlődött, a Testület elé került jogvitákban még mindig jelentős volt azoknak az ügyeknek száma, amelyek abból fakadtak, hogy a fogyasztó nem megfelelő rendszerességgel ellenőrizte a részére küldött e-mail üzeneteket vagy vitatta annak megküldését. Számos esetben derült ki a lefolytatott eljárás során, hogy a díjkedvezmény érdekében olyan fogyasztók is az online szerződéskötést vagy elektronikus kommunikációt választották, akik nem rendelkeztek saját számítógéppel sem. Rendszeres hivatkozás volt ezen kérelmezői kör részéről, hogy a biztosító részéről elvárható magatartás az lett volna, ha egyéb kommunikációs csatornán is megkísérelte volna a kapcsolatot felvenni a fogyasztóval. A pénzügyi szolgáltatók a Testület előtti eljárások során többségében hitelesített rendszerüzenetekkel igazolni tudták az elektronikus úton kiküldött jognyilatkozatok megküldésének idejét és a megküldés sikerességét. Ebben az ügykörben csak azokban az esetekben jött létre egyezség, ahol egyértelműen megállapítható volt, hogy a biztosító által, elektronikus úton megküldött jognyilatkozat hibaüzenettel érkezett vissza a szolgáltatóhoz.

A biztosítási ügyek jelentős része tekintetében a jogvita kifejezetten valamilyen, a felek között a káresemény (biztosítási esemény) bekövetkeztének tényével, körülményeinek ténybeli alapjával kapcsolatban állt fenn. Különös súllyal érvényesültek ezekben az ügyekben a bizonyításra irányadó általános szabályok, melyek szerint a jogvita eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat valónak fogadják el. A biztosítási ügyekben a következetes, hosszú idő óta fennálló bírói gyakorlat szerint a biztosítási esemény bekövetkeztének tényét, a biztosítási esemény és a keletkezett kár közötti okozati összefüggést, valamint a kár összegszerűségét a biztosítottnak kell bizonyítania, míg a mentesülésre okot adó körülmények fennállását a biztosító köteles bizonyítani. A Testület elé kerülő ügyekben a fenti elveket a Testület is alkalmazza. Számos esetben azonban problémát jelentett, hogy a kérelmezők nem tudták megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani az általuk hivatkozott biztosítási esemény körülményeit.

A biztosítási ügyek körében számos alkalommal merült föl az ügy érdemi eldöntése szempontjából olyan lényegi kérdés, amelynek megítélése szakértői (műszaki szakértői, árszakértői, orvos szakértői, stb.) kérdést képezett. Mivel a Testület eljárásában nincs lehetőség szakértő kirendelésére és széleskörű bizonyítás lefolytatására, ezekben az esetekben sajnos a Testület nem tudott érdemi döntést hozni. Kifejezetten előremutató és követendő azon biztosítók gyakorlata, amelyek a jogi képviselő mellett műszaki szakértő, orvos szakértő vagy kárszakértő részvételét is biztosították a Testület előtti eljárásban a meghallgatásokon. Az adott pénzügyi szolgáltatók ilyen jellegű együttműködése megkönnyítette a felek közötti párbeszédet, a szakértői kérdésekben történő gyors és érdemi egyeztetést.

Az utóbbi években egyre jelentősebb hányadot képviseltek a biztosítási ügyek között a csoportos biztosítások. A csoportos biztosítások legalapvetőbb jellemzője, hogy a biztosítási szerződés nem a biztosító és biztosított között jön létre, hanem a biztosító és egy, a biztosítási érdek szempontjából érdekelt társaság között. Ezen biztosítási szerződések esetében a biztosítottak csatlakozási nyilatkozattal válnak a biztosítási szerződés alanyává vagy bizonyos esetekben a szerződővel fennálló jogviszony, például munkavállalói, előfizetői vagy egyéb szerződői jogviszony alapján automatikusan biztosítottá lesznek. Ezeknek a szerződéseknek egy sajátos fajtáját képezik azok a csoportos biztosítások, amelyek egy bankkártya (jellemzően hitelkártya) szerződéshez kapcsolódóan hoznak létre biztosítási jogviszonyt a biztosító és a biztosított között. Ezekben az esetekben a biztosított magával a bankkártya szerződés megkötésével biztosítottjává válik a bank és a biztosító között létrejött csoportos biztosításnak. Ezek között előfordulnak életbiztosítások, törlesztési biztosítások és utasbiztosítások is.

A csoportos biztosításokkal kapcsolatban indult jogviták körében az volt az általános tapasztalat, hogy a biztosítottak nem voltak tisztában az adott biztosítás feltételeivel, nevezetesen azzal, hogy milyen kockázatokra és milyen feltételek mellett nyújt fedezetet az adott biztosítás az őket ért káreseményekre. Sok esetben tapasztalható volt, hogy a biztosítottak azt sem tudták, hogy az adott szerződés (pl. hitelkártya szerződés) megkötésével egyúttal biztosítási szerződés biztosítottjává is váltak. Az új Ptk. továbbra is fenntartotta azt a – joggyakorlatban korábban is fennállott – szabályt, hogy a csoportos biztosítás esetén a biztosító tájékoztatási kötelezettségét csak a szerződő fél (tehát nem a biztosított) részére kell, hogy teljesítse, tehát a biztosított felé nem áll fenn a biztosító egyéb biztosítások esetén meglévő tájékoztatási kötelezettsége. A Testület elé került ügyek esetében egyértelműen tapasztalható volt a fentiekből fakadó probléma, nevezetesen, hogy az igényt érvényesítő biztosítottak vagy jogutódaik nem voltak azon információk birtokában, amelyekre szükségük volt az eredményes igénybejelentéshez vagy igényérvényesítéshez.

A gyakorlatban azonban több olyan esetben is egyezséget kötöttek a felek, amikor a biztosítóval szerződő fél részéről nem volt egyértelműen megállapítható a biztosított részére nyújtott tájékoztatás megtörténte vagy annak terjedelme, vagy a tájékoztatás dokumentálása nem történt meg megfelelően, vagy az félreérthető volt.

 

A TESTÜLET JAVASLATA A CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOKKAL KAPCSOLATBAN

 

A csoportos biztosítások esetében a biztosítottá váló személyek konkrétabb és részletesebb tájékoztatása lenne szükséges a biztosítótól és/vagy a biztosítás közvetítőjétől magáról a biztosítottá válás tényéről, annak tartalmáról, illetve a biztosítás részletes feltételeiről.

 NEM ÉLETBIZTOSÍTÁSI TERMÉKEK

  •  TŰZ- ÉS EGYÉB VAGYONI KÁROKRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSOK (LAKÁSBIZTOSÍTÁSOK)

A beérkezett biztosítási ügyek legjelentősebb hányada a korábbi évekkel azonosan a vagyonbiztosítási szerződésekből és ezen belül is az úgynevezett lakásbiztosításokkal kapcsolatos jogvitákból eredt. Az ügyek ezen csoportjában a legjellemzőbb, tipikus jogvitát a vihar- és egyéb természeti (elemi) károk, tűz- és robbanáskárok, valamint a betöréses lopáskárok képezték. Az ilyen tartalmú kérelmek esetén a Testület közreműködésével a feleknek azt kellett tisztázniuk, hogy történt-e olyan károsító esemény, amely a biztosítási szerződésben biztosítási eseményként meghatározott, és nincs-e olyan kizáró kikötés vagy mentesülésre alapot adó körülmény, amely a biztosító fizetési kötelezettségét nem teszi lehetővé.

Az eljárás során nagy számban vezetett sikerre a felek közötti, a bekövetkezett káresemények tényállásának teljes körű feltárására vonatkozó egyeztetés, melynek következtében a biztosítók gyakran módosították a kárrendezési eljárás során kialakított jogalapi vagy a biztosítási szolgáltatás összegszerűségére vonatkozó álláspontjukat.

  •   KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSOK

A lakásbiztosítások mellett a legnagyobb számban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokból származó jogviták kerültek a Testület elé. A nevezett biztosításokkal kapcsolatos ügyek a 2016-os évben számarányukat tekintve csaknem azonosak voltak a lakásbiztosítási ügyek számával. A lakásbiztosításokkal és kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatos ügyek tették ki az összes nem-élet biztosítási ágba sorolható biztosítási ügy több mint kétharmad részét.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokból származó jogviták továbbra is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényben (a továbbiakban: Gfbt.) meghatározott fedezetlenségi időszakra fizetendő ún. fedezetlenségi díjjal, a bonus-malus besorolással és a szerződésre meghatározott biztosítási díj mértékével kapcsolatban keletkeztek. A fedezetlenségi díj kialakulása a biztosítás nem körültekintő (helytelen ajánlati tartalommal történő) megkötéséhez, az éves biztosítóváltáshoz vagy a biztosítás díj nem fizetése címen történő megszűnéséhez kapcsolódott. A díj nem fizetési okkal megszűnő szerződések jelentős hányada – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések vonatkozásában kiemelkedő számú – elektronikus (internetes) szerződéskötésekhez és a költséghatékonyságból alkalmazott és díjkedvezménnyel ösztönzött elektronikus kommunikációhoz kapcsolódott. Számos alkalommal merült fel a Központi Kártörténeti Nyilvántartási Rendszerben (KKNYR) történő adatrögzítés és az onnan való adatlekérdezéssel kapcsolatos probléma is, csakúgy, mint a korábbi években.

A 2016-os évben a korábbi éveknél több jogvita érkezett a biztosítók díjhirdetésével és a következő biztosítási évre vonatkozó biztosítási díj meghatározásával kapcsolatban. Számos esetben a kérelmezők vitatták a következő éves biztosítási díjról történő értesítés megfelelő megküldését és arra hivatkoztak, hogy információ hiánya miatt nem tudtak megfelelő, objektív döntést hozni a biztosítóváltás tekintetében. Ezekben az ügyekben a felek több alkalommal egyezséget kötöttek, melyben időarányos elszámolás mellett a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésében állapodtak meg. Ez lehetővé tette a kérelmezőknek, hogy a szerződés megszűnésére figyelemmel – esetleg kedvezőbb kondíciókkal – más biztosítónál, új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést kössenek.

A biztosítók díjtarifáját érintő, a fogyasztók számára kedvező változás volt a Gfbt-nek a 2015. évi CCV. törvénnyel történő módosítása, melynek folytán a biztosítók csak a folyamatos, felmondással meg nem szüntetett szerződések javára alkalmazhatnak kedvezményeket. 2016-ban megszűnt tehát az a helyzet, hogy az új szerződést kötők kedvezőbb elbírálásban részesülnek a díjtarifában, mint a biztosító korábban már meglévő ügyfelei. Ez a változás várhatóan a biztosítók által meghirdetett díjtarifák egyszerűsödését, közérthetőbbé válását is eredményezi.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos jogviták egyre jelentősebb hányadát képezték a gépjárművek által okozott balesetek (károk) károsultjai által indított eljárások, melyek során a károsultak a Gfbt. 12. §-a és 28. §-a alapján fordulnak kártérítési igénnyel közvetlenül a károkozó gépjármű üzemben tartójának biztosítójával szemben. Ezekben az esetekben a biztosító a biztosítottja károkozása folytán fennálló megalapozott kárkötelmi igények alapján válik kötelessé arra, hogy a Gfbt-ben megállapított módon és mértékben mentesítse a biztosított károkozót a kár megtérítése vagy sérelemdíj megfizetése alól. Rendszeres vitakérdést képezett a felek között a biztosított károkozó kártérítési felelősségének kérdése. A jogvita számos alkalommal a baleset bekövetkeztét rögzítő okirati bizonyítékok (rendőrségi jegyzőkönyvek, helyszínrajzok, baleseti bejelentő nyomtatványok) és az adott közlekedési szituációra vonatkozó közlekedési szabályok összevetésével volt eldönthető.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos ügyekben amennyiben bebizonyosodott, hogy a probléma a biztosítónál vagy az előzménybiztosítónál fellépő adminisztratív okból fakadt, a biztosítók a hibát a KKNYR-be helytelenül lejelentett adatok módosításával orvosolták. Amennyiben azonban a probléma nem kifejezetten a biztosító szabálytalan eljárására volt visszavezethető, úgy a Gfbt. kógens szabályai folytán ezekben az ügyekben nem volt érdemi lehetőség a jogvita egyezséggel történő rendezésére.

  •  BALESET- ÉS BETEGSÉGBIZTOSÍTÁS

 A baleset- és betegségbiztosítások körében újszerű ügytípus nem került a Testület elé. Ezekben az ügyekben továbbra is főként a baleseti eredetű egészségkárosodás (munkaképesség-csökkenés) mértéke, illetve az egészségkárosodás korábbi, meglévő betegségekkel való ok-okozati összefüggésének fennállása vagy annak hiánya volt a jogvita tárgya. A nevezett kérdések eldöntése itt is orvos szakértői kérdést képezett, ezekben a Testület nem tudott állást foglalni. A Testület előtt azonban több alkalommal is vállalták a biztosítók, hogy a biztosított részére személyes orvosi kivizsgálási lehetőséget adnak, melynek eredménye függvényében felülvizsgálják a kárrendezés során kialakított álláspontjukat.

A bizonyítási nehézségek ellenére balesetbiztosítással kapcsolatos ügyben született 2016-ban egy több, mint 11 millió forint megfizetésére vonatkozó egyezség.

Előfordultak azonban olyan esetek is, ahol egy egyértelmű jogi tényállás és jogszabályi rendelkezés ellenére a szolgáltató nem teljesített és egyezséget sem kötött, sőt tévesen rendelt alkalmazni bizonyos kikötéseket.

  •  CASCO BIZTOSÍTÁS

 A casco biztosításokkal kapcsolatos ügyekben a két általános problémakört továbbra is a saját-hibás károk és a gépjármű lopáskárok képezték. A Testület elé kerülő ügyekben általában nem a jogalap, hanem a megállapított biztosítási szolgáltatás összegszerűsége képezte a vita tárgyát a felek között. Emiatt számos alkalommal ütközött akadályba az érdemi döntés meghozatala, mivel a gépjárművet ért károk összegszerűségének, vagy az ellopott gépjármű kárkori értékének megállapítása gépjármű műszaki szakértői kérdés volt. Ettől függetlenül több esetben eredményre vezetett a felek közötti békéltetés, melynek során közös nevezőre jutottak a gépjármű alapfelszereltségének, extra felszereltségének és forgalmi értékének megállapítása, valamint a javítással felmerült és számlával igazolt költségek mértéke tekintetében.

A casco szerződésekkel kapcsolatban 2016-ban több, nagyobb összegre szóló egyezség született. Az egyik egyezséggel zárult ügyben jogalapbeli vita merült fel a casco szerződésben alkalmazott kizáró kikötés kapcsán.  A vita tárgyát az képezte, hogy a biztosító a casco szerződés alapján köteles-e casco biztosítási szolgáltatást teljesíteni, ha a fogyasztó gépjárművével tanpályán, rántópados gyakorlat közben vizes felületen balesetet szenvedett. A biztosító a casco biztosítási szolgáltatás teljesítése iránti igényt elutasította először azzal, hogy a fogyasztó gépjárműve nem üzem- és rendeltetésszerű használat közben, szabályszerű közúti közlekedés során sérült meg, majd azzal, hogy a tanpályán kialakított extrém körülmények között elvégzett vezetéstechnikai gyakorlatokra a casco szerződés azon kizáró rendelkezése vonatkozik, mely szerint a biztosító kockázatviselése nem terjed ki az olyan károkra, amelyek verseny vagy arra való felkészülés során következtek be. A biztosító a biztosítási szerződés kizáró rendelkezése mellett hivatkozott a fogyasztó jogellenes és súlyosan gondatlan magatartására és e címen a kifizetés alóli mentesülésre. Álláspontja szerint a forgalomtól elzárt, magánterületen történt balesetben, amelyben szándékosan idéznek elő extrém körülményeket, amely során baleset éri a járművet, nem tekinthető szakszerű üzemeltetésnek. A meghallgatáson a felek az eljáró testületi tag hatékony közreműködésével a tényállást tisztázták, majd a fogyasztó által igényelt gépjármű javítási költség fele összegének a biztosító általi megfizetése érdekében egyezséget kötöttek. 

  • EGYÉB, NEM ÉLETBIZTOSÍTÁSOK

 A Testület elé került jogviták egy része az utasbiztosításokkal kapcsolatban keletkezett. Az utazási biztosítások külföldi utazás során váratlanul bekövetkező megbetegedésre, balesetre, poggyászkárra, valamint a biztosítási kötvényben meghatározott egyéb kockázatokra nyújtanak fedezetet. Az utasbiztosítási szerződés egyszeri díjas, a biztosítási díjat azonnal egy összegben kell megfizetni. A biztosító által kiállított kötvény érvényessége az előre meghatározott utazási időtartamhoz igazodik. Az utasbiztosítást megkötő szerződők számos konstrukció közül választhatnak, amelyek a vállalt kockázatok és a biztosítási szolgáltatások értékhatárának meghatározásában egymástól jelentősen eltérhetnek. Az utasbiztosításokra is érvényes az az általános, a többi biztosítási szerződésre vonatkozó megállapítás, hogy a megkötött utasbiztosítás a biztosítási szerződés részévé váló általános szerződési feltételekben (biztosítási feltételekben vagy biztosítási szabályzatban) meghatározott veszélynemekre, kockázatokra nyújt fedezetet. Ennél fogva csak azon káresemények váltják ki a biztosító szolgáltatási kötelezettségét, amelyek a szerződésben rögzítésre kerültek.

Több esetben merült fel vita a felek között abban a kérdésben, hogy az adott káresemény folytán megvalósult-e a biztosítási feltételekben meghatározott biztosítási esemény. A poggyászkárok körében rendszeresen visszatérő vitakérdés, hogy az adott poggyászt zárt helyiségből, illetve a gépjárműnek a beláthatóság ellen megfelelően védett részéből tulajdonították-e el. Számos poggyászkár esetében a kérelmezők a vonatkozó biztosítási feltételekben kizárt vagyontárgy (elektronikai eszközök, ékszerek, készpénz) eltulajdonítására alapították igényüket, melyek tekintetében – figyelemmel az adott szerződés kizáró rendelkezésére – nem volt megállapítható a kérelem megalapozottsága.

Az utasbiztosítások egyik külön válfaját képezik az úgynevezett útlemondási biztosítások, vagy más néven sztornó biztosítások. Ezen biztosítások arra az esetre nyújtanak biztosítási védelmet, ha az utas a lefoglalt utazását valamilyen, biztosítási feltételekben meghatározott okból (betegség miatt) nem tudja megkezdeni és az utazást kénytelen lemondani. Ilyenkor jellemző jogvita, hogy fennállt-e az út lemondásakor a biztosított utas utazásképtelensége, illetve annak oka mikor keletkezett.

A törlesztési biztosítások különféle hitelek, személyi kölcsön, hitelkártya mellé köthetőek, csoportos biztosítás formájában. A törlesztési biztosítás alapján a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy az adós keresőképtelensége vagy munkanélkülisége esetére, meghatározott időtartamra, amely általában hat-tizenkét hónap, átvállalja a biztosítottól a törlesztő részletek fizetését, azaz az adós helyett ebben az időszakban a biztosító teljesít a banknak. Több törlesztési biztosítási termék tartalmaz élet-, illetve betegségbiztosítási fedezetet is, mely alapján a biztosított rokkanttá válása vagy halála esetén a biztosító akár a teljes tartozást is átvállalja. Továbbra is számos alkalommal okozott a felek között jogvitát az, amikor a biztosított munkaviszonya ténylegesen létszámcsökkentés, átszervezés miatt, formálisan azonban a felek közös megegyezésével szűnt meg. Ez esetben a biztosító teljesítésének feltétele, hogy a biztosított okiratilag, a munkaviszony megszűnéséről szóló dokumentummal igazolja, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére a biztosítási feltételekben meghatározott okok valamelyike, például csoportos létszámleépítés, átszervezés vagy a munkáltató megszűnése miatt került sor. A biztosított halála vagy rokkantsága miatt kialakuló jogviták túlnyomó többségében – a kockázati életbiztosításokhoz és betegségbiztosításokhoz hasonlóan – a vitás kérdést az képezte a felek között, hogy a biztosított halála vagy maradandó egészségkárosodása egy, a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt már fennállott betegségre vagy sérülésre vezethető-e vissza, vagy azzal nem áll okozati összefüggésben.

Az utóbbi időben egyre nagyobb számban kerülnek értékesítésre a biztosítók termékbiztosítási módozatai. A készülékbiztosítás alapján a műszaki készülékek, berendezések (telekommunikációs eszközök, háztartási gépek) használata során az előre nem látható, a készülékre kívülről ható káresemények következtében hirtelen fellépő és a gyártó által jótállás körében nem javítandó károkat (sérülés, törés vagy megsemmisülés) téríti meg a biztosító a biztosítási feltételekben meghatározott esetekben. Főként a nagyobb értékű telekommunikációs eszközökre kötött készülékbiztosítások tartalmaznak lopás esetére vonatkozó kockázatot is. A termékbiztosítások körében az úgynevezett kiterjesztett garancia biztosítások a készülék gyári garancia időn túli belső meghibásodása esetére nyújtanak fedezetet. Leggyakrabban a meghibásodás időpontja, valamint a meghibásodás, károsodás oka képezte a jogvita tárgyát. A termékek tömeges értékesítése folytán - ami leggyakrabban műszaki áruházakon, telekommunikációs szolgáltatókon keresztül valósult meg, és amelyek a biztosító ügynökeként vagy a csoportos termékbiztosítás szerződőjeként jártak el - számos esetben nem volt megfelelően igazolható az ajánlati dokumentáció megléte, valamint az abban foglalt tájékoztatások megtörténte. Erre is figyelemmel a pénzügyi szolgáltatók az ilyen jellegű biztosítások tekintetében számos esetben kötöttek a Testület előtt egyezséget, illetve teljesítették az ügyfél igényét eljáráson kívül.

 ÉLETBIZTOSÍTÁSI TERMÉKEK

  •  HAGYOMÁNYOS ÉLETBIZTOSÍTÁSOK

A hagyományos életbiztosításoknál az elmúlt évekhez képes nem történt változás a jogviták sajátosságai tekintetében. Döntő többségük továbbra is a haláleseti szolgáltatás jogalapbeli elutasításával volt kapcsolatos. Ezekben az ügyekben az életbiztosítás kedvezményezettje vagy a biztosított örököse fordult a Testülethez kérve a biztosító szolgáltatási kötelezettségének megállapítását.

A hagyományos, halál esetére szóló kockázati életbiztosítási termékek kizárt kockázatként határozzák meg azt a körülményt, ha a biztosított halála egy, a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt már fennállott betegségre vagy sérülésre vezethető vissza. A biztosítók ezen okra alapítva utasították el a kedvezményezettek szolgáltatási igénybejelentését.

Mivel a nem baleseti eredetű halál bekövetkeztének közvetett okaként a halottvizsgálati jegyzőkönyvekben az esetek túlnyomó többségében általános, bizonyos életkorban a társadalom jelentős részénél fennálló betegségek (így különösen magas vérnyomás, szív és érrendszeri betegségek) kerülnek megjelölésre, amelyek a biztosítottak jelentős részénél már a szerződéskötéskor fennállnak, ez a körülmény kézenfekvő elutasítási okként szerepel a biztosítók kárrendezési gyakorlatában. Azon kérdés egyértelmű megállapítása, hogy a biztosított halála ok-okozati összefüggésben áll-e az adott, korábban már fennálló betegséggel, orvos szakértői kérdés, a Testület döntést hozni ebben nem tud. A kockázati életbiztosításokból fakadó jogviták jelentős része szakkérdés elbírálásának lehetetlenségére tekintettel egyezség hiányában sajnos megszüntetésre került.

  •   BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT ÉLETBIZTOSÍTÁSOK

A befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítások képezik a fogyasztók számára értékesített biztosítási termékek közül az egyik legbonyolultabb, általában befektetési ismereteket és aktív portfoliókezelési ismereteket is feltételező termékkört.

A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások olyan életbiztosítási termékek, amelynél a biztosító a biztosítási szerződés alapján képzett biztosítástechnikai tartalékot az általa létrehozott, önálló befektetési politikával rendelkező, elkülönítetten kezelt – azonos értékű, elméleti elszámolási részekből (befektetési egységekből) álló – eszközállományokba (eszközalapokba) vagy más, befektetési alapkezelésre jogosult társaság által kezelt befektetési alapokba helyezi befektetési céllal, a szerződő választásától függően, a szerződésben előre meghatározott szabályok szerint. A biztosító többféle, eltérő befektetési stratégiát követő eszközalapot hozhat létre, léteznek biztonságos, de alacsonyabb hozamot ígérő eszközalapok, illetve hosszabb távon magasabb hozamot ígérő, de kockázatosabb eszközökbe fektető eszközalapok is. Az eszközalapokban vásárolt befektetési egységek ellenértékeként összegyűjtött pénzt a biztosító az eszközalap befektetési stratégiájának megfelelően befekteti. A szerződő számláján nyilvántartott befektetési egységek árfolyama ezért az adott eszközalap befektetési eredményétől – az eszközalapban lévő összes befektetési instrumentum aktuális értékétől – függően folyamatosan változik, adott esetben jelentős veszteséget szenvedhet el. A befizetett biztosítási díjat a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási termékek túlnyomó többségénél jelentős levonások is terhelik. Az egyik legjelentősebb ilyen tétel a szerzési költségek fedezetéül szolgáló, a kezdeti egységek csökkentésével felszámított költség. A biztosítást ezen felül a feltételekben meghatározott további levonások terhelik, mint például a kockázati biztosítás díja, a kezelési költség, átváltási költség, alapkezelési költség, stb.

Ezek a biztosítási termékek hosszú (10-20 éves) tartamra jönnek létre, és a visszavásárlási érték, mint maradékjog a biztosítás tartamából eltelt idő függvényében meghatározott. Tipikus problémát jelent, hogy amennyiben a biztosítás a biztosítás visszavásárlása, vagy díj nem fizetése miatt a tartam lejárata előtt megszűnik, akkor a szerződő részére sok esetben az általa befizetett összegnél jelentősen alacsonyabb összeg kerül csak kifizetésre, szélsőséges esetben a teljes befizetett összeg elvész.

A Testület előtti eljárásokban a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokkal kapcsolatos ügyekben a kérelmezők jellemzően arra hivatkoztak, hogy a szerződéskötés során nem tájékoztatták őket megfelelően a biztosítás jellemzőiről, így különösen a költségelvonások mértékéről, a visszavásárlási összeg számításáról és arról, hogy a befektetési kockázatot ők viselik. A felvett ajánlati dokumentáció azonban általában teljes körűen tartalmazta a fogyasztó nyilatkozatait, melyek szerint teljes mértékben megismerte és elfogadta a termék feltételeit, ennek körében a visszavásárlási táblát és a befektetés tekintetében fennálló kockázatvállalását. A kérelmezőknek ezen okirati bizonyítékokkal szemben kellene bizonyítaniuk azt, hogy a szerződéskötés során ettől eltérő tájékoztatást nyújtottak részükre. Ezeket azonban nemcsak a Testület előtti eljárásokban, de még a bíróságok előtt is szinte lehetetlen és az eseteknek egy szűk körében sikerült bizonyítani. A pénzügyi szolgáltatók abban az esetben nyitottak a jogvita egyezséggel történő lezárására, amennyiben az életbiztosítás ajánlat dokumentációja valamilyen hibában, hiányosságban szenved és ez a Testület közreműködésével kiderül.

Bár az utóbbi másfél évtizedben számos a fogyasztók érdekeit védő és a folyamatos és megfelelő tájékoztatást előíró jogszabályi változás történt, azonban a mostanában lejáró szerződések esetében egyértelműen megmutatkozik a korábbi időszak szabályozásának hiányossága. A hosszú, 10-20 év tartamra kötött szerződések esetében most mutatkozik meg ezen termékeknek az a sajátossága, hogy a magas költségelvonást a befizetett díjakból képzett befektetések hozamai nem tudják kompenzálni. A Testület eljárásai során gyakran tapasztalható volt, hogy a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz kapcsolódóan létrehozott eszközalapok gazdálkodása, tényleges befektetési tevékenysége nem volt átlátható a szerződők és sok esetben még a biztosítók számára sem.

Előrelépést jelent a korábbi évekhez képest, hogy 2016-ban két esetben is olyan elvi jelentőségű és nagy összegű egyezség született a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokkal kapcsolatos ügyekben, amely kifejezetten a költségelvonások és az eszközalap kezelés témaköréhez kapcsolódott.

  •   NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSOK

A nyugdíjbiztosításokkal kapcsolatban 2016-ban is csak csekély számban érkezett kérelem, ez nem tette lehetővé a nevezett termékcsoporttal kapcsolatos általános tapasztalatok levonását. A jogviták a lejárati szolgáltatás összegszerűségével, az érvényesített adókedvezménnyel és a visszavásárlási összeg elszámolásával voltak kapcsolatosak és általában egyezséggel végződtek.