Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
Köszöntjük a Pénzügyi Békéltető Testület honlapján!
EN
Köszöntjük a Pénzügyi Békéltető Testület honlapján!

Pénzpiaci szektor

nyomtatás

Hitelintézeti szolgáltatások

Pénzforgalom

A Testület elészámlavezetéssel, betét- és hitelkártyákkal, ATM-ek használatával és internet banki szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyek érkeztek. A számlavezetés körében a számlanyitással, megbízások teljesítésével/nem teljesítésével (csoportos beszedés, egyedi átutalás), készpénzfelvétellel, díjak, jutalékok felszámításával, folyószámlahitel-nyújtással, folyószámla-hitelkeret rendelkezésre tartással, valamint fizetési számlák megszüntetésével kapcsolatos jogviták voltak jellemzőek az elmúlt években.

Az egyedi átutalások teljesítése körében elsősorban a deviza átutalásokat érintették a jogviták, amikor a kérelmező vitássá tette a felszámolt költségek összegét és/vagy jogcímét. Ezen ügyekben a pénzügyi szolgáltatók esetenként nem zárkóztak el méltányossági alapon a költségek csökkentésétől, azonban erre csupán a náluk felmerült költségek vonatkozásában voltak nyitottak, az idegen bank (levelezőbank) által terhelt költségek mérséklésétől elzárkóztak, de közreműködtek a költséget terhelő, rendszerint külföldi székhelyű bankkal történő egyeztetésekben. A forintban történő készpénzfelvételek során – ideértve a jogszabály alapján biztosítandó havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséggel összefüggő jogvitákat is –, szintén a felszámolt költségek jogcíme és összege képezte a viták tárgyát.

A bankszámlavezetés körében több jogvita keletkezett abból, hogy a kérelmező a bankszámlaszerződéhez netbanki szolgáltatást igényelt, majd ezt a szolgáltatást nem használta aktívan (adott esetben egyáltalán nem) és ezáltal fontos információkról nem értesült, nem észlelte például a fedezethiány miatt felhalmozódó, kifizetetlen költségeket és ez utóbb a számlaszerződés felmondásához vezetett.

A bankszámla megszüntetések körében kiemelkedő volt azon ügyek száma, amelyekben a kérelmezők állították, hogy évekkel korábban személyes eljárásuk során a bankfiókban kérték a bankszámla megszüntetését és a pénzügyi szolgáltató nagyobb összegű tartozás megfizetésére vonatkozó felszólításáig abban a tudatban voltak, hogy bankszámlájuk megszüntetésre került. Több ügyben a kérelmező elismerte, hogy megfeledkezett a bankszámla létéről és a pénzügyi szolgáltató nagyobb összegű tartozás megfizetésére vonatkozó felszólítása alapján szembesült csak mulasztásával. A pénzügyi szolgáltató okirati bizonyíték hiányában a bankszámla megszüntetésre, a korábbi megszüntetési akaratra vonatkozó nyilatkozatot nem fogadta el, azonban az esetek túlnyomó részében együttműködő volt a bankszámlavezetéssel kapcsolatosan felhalmozódott költségek rendezése módjában. A pénzügyi szolgáltatók minden esetben nyitottak voltak túlnyomórészt kamatmentes részletfizetés engedésére, több esetben a tartozás részleges elengedésére is.

Általánosnak tekinthető, hogy a számlavezető pénzügyi szolgáltatók bizonyos idő elteltével a bankszámlavezetésből eredő követeléseiket követeléskezelő társaságokra engedményezik. A Testület tapasztalatai szerint a követeléskezelők többsége is nyitott volt arra, hogy fizetési könnyítést, rendszerint részletfizetési lehetőséget biztosítson az adósoknak, azonban a jogelőd, értelemszerűen az engedményezést megelőzően tanúsított magatartására vonatkozó kifogásokat jellemzően nem kezelik, azzal a jogelőd számlavezetőhöz irányítják ügyfeleiket.

Betétügyletek

Néhány jogvita lakás-előtakarékossági betétszerződésekkel volt kapcsolatos. A lakás-előtakarékossági betét a betétszerződések speciális fajtája, amely célhoz kötött. A Testület előtti jogvita néhány esetben abból fakadt, hogy a betétösszeg elhelyezése a kérelmező számláján nem teljesült, mert számlavezető bankja nem hajtotta végre a csoportos beszedési megbízást. A betétösszeg megfizetésének fenti okokból való elmaradása a betétszerződés vonatkozásában a fogyasztó szerződésszegésének minősül és a betétet kezelő pénzügyi szolgáltatóval szemben ezen a jogcímen a betétösszeg, a szerződéses összeg kifizetése iránt támasztott igény sajnos nem alapos. Nem keletkeztet a pénzügyi szolgáltató oldalán kárfelelősséget az sem, ha a vállalt betétösszeg teljesítésére nem szólítja fel az ügyfelét.

A Testület általános megállapításai a pénzforgalom és a betétügyletek vonatkozásában az alábbiak:

  • A kérelmezők időnként sérelmezik az alávetés hiányát, azt a pénzügyi szolgáltató együttműködésének hiányaként értékelik. Figyelemmel arra, hogy a törvény ezt megengedi a pénzügyi szolgáltatóknak, ez terhükre nem értékelhető. Fontos hangsúlyozni és szem előtt tartani a megegyezésre törekvést minden fél részéről, hiszen az alávetés hiánya az egyezségkötésnek nem akadálya.

  • Együttműködés nagyon fontos a kérelmező részéről is, amely részint megjelenhet a megegyezés érdemi elősegítésében, továbbá a meghallgatáson való részvételben. Nagymértékben elősegíti a Testület eljárásának eredményességét, ha a kérelmező jelen van a meghallgatáson.

  • A pénzügyi szolgáltatók a személyes tájékoztatásra, annak hiányos vagy téves voltára való hivatkozást csak nagyon ritkán, általában valamely többlet-tényállási elem vagy méltányolandó körülmény felmerülése esetén fogadják el.

  • Kiemelten fontos szerepe van az ügyfelek megfelelő tájékoztatásának, amely területen legszembetűnőbb a fejlődés iránti igény. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az ügyfelek sok esetben, esetlegesen a pénzügyi szolgáltatók érdekével és szándékával ellentétben, előnyben részesítik a személyes ügyintézést, ugyanakkor az ott elhangzottak utóbb, jogvita esetén nem igazolhatók. Az okirat hiánya a bizonyító fél helyzetét nehezíti, ezért a fogyasztóknak érdekükben áll, hogy személyes ügyintézés során is kiemelt figyelmet fordítsanak arra, hogy jognyilatkozataik megtételéről okirati, azaz papír alapú visszaigazolást kapjanak, például bankszámla megszüntetések esetében. A pénzügyi szolgáltatók részéről is megfontolandó, kívánatos és érdekükben álló, hogy ez irányban is fejlesszék rendszereiket, eljárási rendjüket.

Hitelügyek

2014-ben a hitelekkel kapcsolatos fogyasztói jogviták tekintetében meghatározó jelentőséggel bírt a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény, valamint a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény, azaz az elszámolási jogszabályok kihirdetése és hatályba lépése. Különösen az ingatlan jelzálog fedezetű deviza/deviza alapú hitelekkel kapcsolatos kérelmek számossága, illetve jogalapja tekintetében meghatározó különbség volt tapasztalható az elszámolási jogszabályok hatálybalépését megelőző és az azt követő időszakok között.

Az elszámolási jogszabályok hatályba lépését megelőzően, az év első felében a kérelmezők a kölcsönszerződések érvénytelenségére, semmiségére hivatkozva támasztottak elszámolási igényt a szolgáltatókkal szemben. A 6/2013-as polgári jogegységi határozatban hivatkozott szerződés érvénytelenségi okok, így az árfolyamkockázat kizárólag adós általi vállalásának jó erkölcsbe ütközése, uzsorás szerződés, lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés, színlelt szerződés, megfelelő tájékoztatás elmaradása, megtévesztés, tisztességtelen szerződési feltételek, mind a kérelmezői igények jogalapjaként jelentek meg a Testület előtti fogyasztói jogvitákban. Mindezek mellett a szolgáltatók prudens magatartására vonatkozó szabályok be nem tartására is gyakran hivatkoztak a kérelmezők.

Az elszámolási jogszabályok hatályba lépését követően a kérelmek zöme már a lejárt tartozásokból eredő jogkövetkezmények megnyugtató kezelésére, így a kielégítési jog szüneteltetésére, részletfizetés biztosítására, tartozás elengedésére irányult. Az ügyek kimenetelére is hatással voltak az elszámolási jogszabályok, mert míg ezen jogszabályok hatályba lépése előtt a szolgáltatók mereven elzárkóztak érdemi egyezség létrehozásától, addig a hatályba lépést követően nagyobb hajlandóságot mutattak egyezség megkötésére. Az egyezségek ezen esetekben az elszámolásra való tekintettel inkább az együttműködés jegyében születtek, például fizetéskönnyítő részletfizetési megállapodás létrehozatala által, mintsem a fennálló tartozás elengedésére irányultak. Amikor a pénzügyi szolgáltató úgy nyilatkozott, hogy a jogvitával érintett szerződés az elszámolási jogszabályok hatálya alá tartozik és eleget fog tenni jogszabályi kötelezettségeinek, ez az esetek többségében megnyugtató hatással volt a kérelmezőkre, és annak reményében és ismeretében, hogy az elszámolást követően enyhülni fognak terheik, továbbá az elszámolásból eredő panaszaikkal a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhatnak, a kérelmezők visszavonták kérelmüket vagy a szolgáltatóval megállapodtak az eljárás megszüntetésében. Azokban az esetekben, ahol a kérelmező ragaszkodott az elszámolás haladéktalan teljesítéséhez, az eljáró tanács megszüntette az eljárást az elszámolási igény idő előttiségére tekintettel, de minden esetben felhívta a figyelmet arra, hogy az elszámolás kézhezvételét követően majd a 2015. évben újra megnyílik a jogorvoslat lehetősége az elszámolási törvényekben meghatározottak szerint.

A kölcsönszerződések körében beadott kérelmek jelentős része elszámolási vita volt, amelyek abból adódtak, hogy a kérelmezők a deviza alapú hitellel kapcsolatban valamivel nem értettek egyet. Jelentős része a kérelmeknek abból indult ki, hogy a szerződés semmis, ezért már nem tartoznak a pénzügyi szolgáltatónak vagy adott esetben túlfizetésben vannak. Jellemzően más ügyekben hozott bírósági ítéletekre alapították azt, hogy a kérelmezett szerződés semmis és a Ptk. szerinti kamatokkal és forint alapon kívánták volna elszámoltatni a fennálló hiteltartozást. A kérelmezők nem tudták értelmezni, hogy a deviza milyen módon jelent meg a szerződéseikben és miért lennének kötelesek ők megfizetni azt a többletet, ami az átváltásból, átszámításból adódik. Az elszámolási törvények megjelenését, kihirdetését követően azonnal a törvényben foglalt elszámolást kérelmezték és nem vették figyelembe azt, hogy a törvényben foglalt határidők még nem esedékesek, illetve arról sem bírtak tudomással, hogy a Magyar Nemzeti Bank rendeletben fogja szabályozni és meghatározni azon képleteket, amelyek alapján az elszámolás elvégezhető lesz. Jellemző volt az is, hogy a kérelmezők nem egyedül jártak el, hanem valamely devizahitel-károsultakat támogató személlyel, szervezettel képviseltették magukat és adott esetben többen – ugyan külön-külön eljárásban –, de ugyanazt kérték.

Pénzügyi szolgáltatói oldalról ezen ügytípusnál egyértelműen a védekező álláspontra helyezkedés volt tapasztalható, a szerződés semmisségét az egyes szolgáltatók nem ismerték el, az elszámolási igényt idő előttinek tartották. A megszületett egyezségek jelentős része arra irányult, hogy az elszámolási törvényben foglalt kötelezettség megtörténtéig a kérelmezők egy csökkentett részletfizetést teljesítsenek. A pénzügyi szolgáltatók ezen esetekben mindig külön kihangsúlyozták, hogy az elszámolási törvényekben foglaltaknak maradéktalanul és a törvényi határidőn belül eleget fognak tenni. Több esetben a meghallgatás azzal érte el a célját, hogy a kérelmezők információt kaptak arról, hogy a kérelmezett hitel- vagy kölcsönszerződést érinti-e az elszámolás majd egyáltalán. Az ilyen ügyekben eljáró tanácsok minden esetben felhívták a kérelmezők figyelmét, hogy az egyedi bírósági döntések nem irányadóak hasonló ügyekre. A kérelmezők minden esetben több információval és dokumentációval távoztak a meghallgatásról, ezáltal jobban átlátták és megértették saját hitel- vagy kölcsönszerződéseik lényegét és az elszámolási törvények szerinti szabályokat.

Gépjármű-finanszírozás

A kérelmek szerinti indítványok a következő témákra irányultak:

  • a pénzügyi szolgáltató kölcsönszerződés megkötésének időpontjában érvényes képviseleti jogának vitatása,azaz a kölcsönszerződések aláírásának körülményeivel, érvényességével kapcsolatos jogvita;

  • opcióval kapcsolatos kérdések és törzskönyv rendeltetése, biztosítéki jellege, kiadásának kérdései;

  • tartozásrendezés.

A kölcsönszerződés aláírásával kapcsolatos jogvita abból eredően állt elő, hogy a gépjárművásárlás sajátossága, hogy a fogyasztók általában autószalonban vagy egy autókereskedőnél igényelték meg a gépjármű megvételéhez szükséges kölcsönt, majd írták alá a kölcsön- vagy lízingszerződést. A rugalmas hitelkihelyezés érdekében az autókereskedő társaság a pénzügyi szolgáltatók helyett és nevében eljáró képviselőként írt alá, vagy esetleg azzal a felhatalmazással, melyet a pénzügyi szolgáltatónak az autókereskedővel megkötött együttműködési vagy megbízási megállapodása tartalmazott. A pénzügyi szolgáltatók a pénzügyi fogyasztói jogviták során autókereskedőkkel kötött megállapodásaikat általában üzleti titoknak minősítették, s csak bizonyos esetekben engedtek betekinteni ezekbe a kérelmezőknek a meghallgatásokon. Számos fogyasztó álláspontja szerint a pénzügyi szolgáltatóknak – azzal, hogy helyette és nevében a kereskedő írta alá a szerződést –, a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában érvényes képviseleti joga vitatottá vált, mert a kereskedő nem volt ügynök, sem banki alkalmazott. Következésképpen ezen álláspont szerint a szerződések aláírása alaki hibában szenvedett, ezért a kölcsönszerződés érvénytelennek minősül. Arra is hivatkoztak, hogy az autókereskedő, mert megfelelő pénzügyi ismeretekkel nem rendelkezett, részükre nem adott és nem is adhatott megfelelő tájékoztatást a deviza alapú ügyletek kockázatairól. Az érvénytelenség jogkövetkezményeként a fogyasztók nagy része jegybanki alapkamattal történő forint alapú elszámolást kért a kölcsönszerződés megkötésének időpontjára visszamenőleg. A kölcsönszerződés aláírásával kapcsolatos jogvitákban a Testület ajánlást nem fogalmazott meg. A kölcsönszerződés aláírásakor vitatott körülmények bizonyítása 7-8 év távlatában, továbbá annak igazolása, hogy a kölcsönszerződés megkötésekor milyen pénzügyi tájékoztatás hangzott el – akár az aláírt kockázatfeltáró nyilatkozatok ellenére is –, igen nagy feladat elé állította a kérelmezőket. Egységes volt a Testület álláspontja a meghatalmazások elfogadásáról, az álképviselet szabályairól, a régi Ptk. 219. § és 220. § szabályainak alkalmazásáról. Ennek folytán a bírósági eljárás megindításának lehetőségét is fenntartva, a Testület szerepe leginkább olyan egyezségek meghozatalának elősegítésében mutatkozott meg, mely alternatív megoldást jelentett a kölcsönszerződés szerződésszerű teljesítésével kapcsolatosan.

Az opció témaköréhez kapcsolódóan elmondható, hogy a gépjármű-finanszírozás eszköz alapú specialitása miatt a gépjármű, mint dologi biztosíték jogi értéke általában megnőtt a finanszírozás, majd a kölcsön futamideje alatt. A pénzügyi szolgáltatók különböző jogi eszközöket alkalmaztak mind az opció hatályba lépése, mind pedig az 5 évet meghaladó futamidővel nyújtott kölcsönök fedezettségének biztosítása kapcsán. Korábban, a 2000-es évek első felében, az opciós vételi jog kikötése a kérelmezők számára költségmentes volt, a pénzügyi vállalkozások számára e versenyképes megoldás azonban idővel számos probléma forrásává vált. A különböző módon értelmezett fiduciális biztosíték zavart okozott a fogyasztók körében, számos kérelem alapján indult eljárás az opció törlése érdekében a törvényes és maximált 5 év elteltével.

A Testület az egyik ajánlásában foglaltak szerint felhívta a pénzügyi szolgáltatót, hogy adja ki a személygépjárműre vonatkozóan a hatósági nyilvántartásokba és a gépjármű okmányaiba bejegyzett vételi jog és annak biztosítására kikötött elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez szükséges nyilatkozatát. A kérelmező az eljárásban többek között arra hivatkozott, hogy a gépjárművön alapított vételi jog az opciós szerződés megkötésétől számított 5 év elteltével, a régi Ptk. 374. § (2) bekezdése és 375. §-a alapján megszűnt. Az ügyben eljáró tanács az eljárás során megállapította, hogy az opciós szerződés rendelkezése és az általános szerződési feltételként annak részévé váló üzletszabályzat rendelkezése között a vételi jog időtartamát tekintve eltérés mutatkozik. A Ptk. 205/C. §-a alapján megállapítást nyert, hogy az opciós szerződésben meghatározott, az aláírástól számított 5 éves időtartam elteltével a pénzügyi szolgáltató gépjárműre vonatkozó vételi joga az opciós szerződés rendelkezése alapján megszűnt, értelemszerűen ezzel egyidejűleg megszűnt a vételi jog biztosítására alapított elidegenítési és terhelési tilalom is. Az ajánlás kifejtette, hogy a pénzügyi szolgáltató a vételi jog megszűnését követően jogszerűen nem gyakorolhatta az opciós szerződésből fakadó jogait, azaz a felmondással egyidejűleg bejelentett vételi jog gyakorlására irányuló igénye jogellenes volt. A pénzügyi szolgáltató az ajánlást végrehajtotta.

A tartozásrendezés témakörében számos kérelem érkezett a Testülethez. A gazdasági válság, az eszköz értékében bekövetkezett változás, az időmúlás, a keresőképesség megváltozása, a szociális körülmények mind mind hatással voltak a fogyasztók pénzügyi szolgáltatókkal szemben fennálló kötelezettségeinek teljesítésére. A hosszabb távú pénzügyi elköteleződést átszabta az árfolyammozgásból eredő tehernövekedés, a kamatemelés, de betegség vagy munkanélküliség is. Objektív és szubjektív tényezőkkel vegyes beadványok jellemezték a tartozás vitatására, elszámolásra, és végső soron a tartozások rendezésre irányuló kérelmeket. Szerencsére, a kérelmezők vagyoni, jövedelemi helyzetére szabott megállapodások nagy számban születtek a Testület előtti alternatív vitarendezés során.