Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
Köszöntjük a Pénzügyi Békéltető Testület honlapján!
EN
Köszöntjük a Pénzügyi Békéltető Testület honlapján!

Pénzpiaci szektor

nyomtatás
  • PÉNZFORGALOM

 

A pénzforgalmi szolgáltatás, ezen belül is a fizetési számla vezetése az egyik legismertebb, széles fogyasztói körben igénybe vett pénzügyi szolgáltatás. A fizetési számla megnyitása a Testület eljárása tükrében továbbra is problémamentes, hiszen ezzel kapcsolatosan továbbra sem indítottak eljárást.

Jelentős problémát okozott azonban a kérelmezőknek a fizetési számla megszüntetése, lezárása, amelyhez kapcsolódó jogviták tárgya szerteágazó. A kérelmezők több eljárásban is kifogásolták, hogy a bankfiókban nem kaptak megfelelő tájékoztatást a számla lezárása tárgyában felmerült kérdéseikre, illetőleg a pénzügyi szolgáltatók szabályzatai, előírásai alapján megteendő intézkedéseikre. 

Gyakran abból keletkezett vita a felek között, hogy a kérelmezők szóban, bankfióki személyes ügyintézés során adták elő a fizetési számla megszüntetésre irányuló kérelmüket, azt írásban nem nyújtották be (a számla megszüntetéséhez a pénzügyi szolgáltató ügymenetében kapcsolódó nyomtatvány kitöltésére nem került sor), a fizetési számla „élő” maradt, a pénzügyi szolgáltató továbbra is vezette és azon tartozást tartott nyilván. 

Kiemelkedő számban fordultak elő a számla zárásához kapcsolódó pénzügyi teljesítésekkel kapcsolatos ügyek. A kérelmezők sok esetben, a bankfiókban szóbeli tájékoztatást kértek a számla zárásához befizetendő összegről és annak rendezéséről, amelynek során az aktuális tartozásról kaptak tájékoztatást. A tájékoztatás és a tényleges befizetés megtörténte között hosszabb idő telt el, így a kérelmező által a korábbi közlés alapján teljesített befizetés nem fedezte maradéktalanul a tartozást. 

Többször képezte a vita alapját az, hogy a kérelmező a fizetési számla zárásáról semmilyen dokumentumot nem kapott, úgy gondolta, hogy nem áll fenn tartozása, a számlája megszűnt. Nem tájékozódott a pénzügyi szolgáltatónál, hogy elegendő volt-e az általa teljesített befizetés, biztosan nem áll-e fenn tartozása. Sok esetben évek óta halmozódott a tartozás a fizetési számlán, amikor szembesült vele a kérelmező, hogy valójában nem került lezárásra a számla. Egyes pénzügyi szolgáltatók esetében az általános szerződési feltételek alapján volt egy minimális összeghatár, amelynek az elérése esetén a pénzügyi szolgáltató köteles volt tájékoztatót (havi értesítőt) küldeni a kérelmező részére. Amíg ezt az értékhatárt nem érte el a kérelmező tartozása, addig nem küldött havi értesítőt. Így akár több havi díj együttesen eredményezett akkora összeget, amely számlakivonat küldési kötelezettséget vont maga után, így a számlakivonat alapján a kérelmező észlelte, hogy az általa megszüntetettnek vélt számla továbbra is aktív, él. 

Más esetekben a fizetési számla zárásához plusz díj, költség befizetésére lett volna szükség, melyet a kérelmező nem vállalt teljesíteni. Előfordult, hogy a kérelmezők a számla megszüntetéséhez szükséges összeget másik fizetési számláról utalással egyenlítették ki és a közlemény rovatban tüntették fel az összeg rendeltetését (a számla lezárásához kapcsolódik), amely alapján szintén nem történt meg a számla megszüntetése. A tartozás jellemzően a bankszámlához tartozó bankkártya éves díjának, továbbá a számlavezetéssel kapcsolatos díjak terhelése miatt keletkezett. A kérelmezők abban a téves feltevésben voltak, hogy amennyiben a fizetési számlájukon tranzakciót nem kezdeményeztek, azon forgalom korábbi megbízásuk (pl. csoportos beszedési megbízás) alapján vagy egyéb okból nem volt, a számla fenntartása „formális”, úgy azzal kapcsolatban költség nem merülhet fel. A vitás esetekben tapasztalható, tipikusnak mondható fogyasztói magatartás az volt, hogy a fizetési számla megszüntetése érdekében személyesen intézkedtek, a pénzügyi szolgáltató által esetlegesen postai úton megküldött számlakivonatot nem nézték meg, így nem is észlelhették a tartozás keletkezését és növekedését. A számlakivonat megtekintésének elmulasztása többször fordult elő azokban az esetekben, amelyekben a kérelmező netbanki szolgáltatást vett igénybe és a számlakivonatot ennek keretében elektronikus úton kérte megküldeni.

Szintén jogvita támadt a felek között annak okán, hogy a kérelmező a számla megszüntetése esetén készpénzben vette fel a számlaegyenleget, készpénzfelvételi jutalékkal nem számolt, jogtalannak tartotta a jutalék felszámítását hivatkozva arra, hogy a számlamegszüntetés ingyenes, a költségekről nem kapott tájékoztatást. A konkrét ügyben a felek megegyeztek, a pénzügyi szolgáltató az egyezség keretében méltányosságból elengedte a készpénz felvételi jutalékot. 

Egyes esetekben a pénzügyi szolgáltatók a hitel folyósításához vagy valamely kedvezőbb kondíció nyújtásához feltételül szabták, hogy a kérelmező bankszámlát nyisson az adott szolgáltatónál. Abban az esetben, amikor a hiteligény elutasításra került, de a számla megnyitása már megtörtént, a kérelmezők úgy értelmezték, hogy a fizetési számla automatikusan megszűnt, hiszen nem kapcsolódik hozzá hitel, vagyis a megnyitás alapjául szolgáló ok meghiúsult. A pénzügyi szolgáltatók azonban ebben az esetben nem szüntették meg a bankszámlát, azt a hitel felvételétől független szerződéskötésnek tekintették. A kérelmezők gyakran néhány hónappal a sikertelen hitelügylet után értesültek arról, hogy bankszámlával továbbra is rendelkeznek, amelyen tartozás keletkezett, figyelemmel arra, hogy azt nem szüntették meg.

 Kölcsön folyósításához kapcsolódóan nyitott fizetési számla(törlesztő számla) esetében további vita forrása volt, hogy a pénzügyi szolgáltató a kölcsönszerződést felmondta, már végrehajtási eljárás is indult, azaz szerződés szerinti törlesztési kötelezettség fennállásáról nem lehetett beszélni, ugyanakkor a pénzügyi szolgáltató nem járult hozzá a fizetési számla megszüntetéséhez. 

Azokban az esetekben, amelyekben a kérelmező a pénzügyi szolgáltató által korábban átvett dokumentummal rendelkezett a számla megszüntetéséről, ennek ellenére a pénzügyi szolgáltató felhívta a kérelmezőt elmaradása teljesítésére, a pénzügyi szolgáltatók - a Testület eljárása alatt - elfogadták az okirati bizonyítékokat és intézkedtek a tartozás törléséről és a számla lezárásáról. 

A fizetési számla megszüntetésével kapcsolatos jogviták általában egyezséggel zárultak, a tartozást a pénzügyi szolgáltatók – jogi álláspontjuk fenntartása mellett méltányosságból – részben vagy teljes összegben elengedték, illetőleg részletfizetést biztosítottak. Egyezségkötésre különösen akkor volt lehetőség, ha a tartozás kisösszegű volt, vagy már több év óta nem volt forgalom a fizetési számlán. 

Több esetben fordultak fogyasztók a számlavezetési díj megváltozásamiatt a Testülethez. Ezekben az esetekben a problémát jellemzően az ügyfél bankfiókban történt szóbeli tájékoztatása során keletkezett félreértések okozták. Így volt ez abban az ügyben is, amelyben a kérelmező számlacsomagot váltott és bár a számlavezetési díj összege csökkent, összességében a számla fenntartásához kapcsolódó költségek nőttek. 

A fizetési számla vagy számlacsomag váltása esetén a kérelmezők elsődlegesen a számlavezetési díj összegére voltak tekintettel és nem mérlegelték a fizetési számla használati szokásaikra tekintettel annak költségeit. 

Néhány esetben a probléma abból adódott, hogy a bankfióki számlanyitáskor az ügyintéző elmulasztotta az ingyenes készpénzfelvételhez szükséges nyilatkozatot kitölteni, illetve aláíratni a számlatulajdonossal, így a számlatulajdonos nem vált jogosulttá az ingyenes készpénzfelvételre. A kérelmező sérelmezte, hogy pénzügyi szolgáltató díjat számított fel a készpénzfelvételért. 

A 2016. évben új típusú jogvitaként jelentek meg azok az esetek, amelyekben a pénzügyi szolgáltató kedvezményes – számlavezetési díj nélküli – számlatípus/számlacsomag kivezetéséről döntött, erről ügyfeleit értesítette, lehetőséget biztosítva másik számlatípusra/számlacsomagra történő módosításra vagy a fizetési számla megszüntetésére. A kérelmezők a Testület előtt indított eljárásokban kifogásolták, hogy a számlatípus megszüntetésére vonatkozó tájékoztatóban a pénzügyi szolgáltató a 2016. évi kivezetést jelezte, azonban amennyiben visszaküldték a számlatípus váltásra vonatkozó nyilatkozatot, úgy a pénzügyi szolgáltató a nyilatkozat visszaérkezését követően végrehajtotta a számlacsomag váltást, azaz év közben megvonta a díjmentességet és felszámította a kondíciós lista szerinti díjat. A kérelmezők kérték, hogy a pénzügyi szolgáltató biztosítsa 2016. év végéig a kedvezményes számlatípust és a már felszámított számlavezetési és egyéb díjakat térítse vissza. A pénzügyi szolgáltató egyezségi ajánlatot tett a vitás helyzet rendezésére. Szintén a kedvezményes kondíciókkal nyújtott számlacsomagot érintően fordult elő olyan jogvita, amelyben a kedvezményes számlacsomag biztosítása érdekében a pénzügyi szolgáltató bizonyos feltételeket határozott meg és azok nem teljesülése esetén egy úgynevezett alap számlacsomagra módosította a korábbit. Az eljárásban a kérelmező nem vitatta, hogy a feltételt nem teljesítette, azonban a számlatípus módosítás előtti tájékoztatás hiányát kifogásolta. A pénzügyi szolgáltató igazolta, hogy a számlakivonaton megtette a szükséges tájékoztatást, azonban az elektronikus számlakivonatokat, az azon lévő tájékoztatást a kérelmező nem figyelte, a változást csak a díjak terhelésekor észlelte.

 A fizetési számlán végrehajtott tranzakciókhoz kapcsolódóan ugyancsak a hirdetmény vagy a számlatípus által biztosított kedvezmények nem megfelelő ismerete miatt alakultak ki jogviták a forintban adott megbízások után felszámított díjak esetén. A nagyobb összegű átutalási megbízások teljesítése előtt a kérelmezők nem tájékozódtak arról, hogy milyen mértékű díjfizetéssel jár a megbízás teljesítése, és milyen módon lehetett volna a költségeket optimalizálni. Jellemző volt, hogy a pénzügyi szolgáltatók egyes számlatípusnál a netbankon keresztül indított megbízás után alacsonyabb díjakat határoztak meg, vagy az díjmentes volt. 

nagyobb összegű, forintban bonyolított készpénzfelvételek után felszámított díjak miatt is több jogvita alakult ki, melyek esetenként a pénzügyi szolgáltató nem megfelelő tájékoztatása, vagy a kérelmező részéről a hirdetmény előzetes megismerésének elmulasztása miatt következtek be. A kérelmezők számára Magyarországon a havi két alkalommal, együttesen 150.000,- Ft-ot meg nem haladó összegű, bankkártyával kezdeményezett készpénzfelvétel díjmentessége már ismert volt, azonban a nagyobb összegű készpénzfelvételt megelőzően nem tájékozódtak a kérelmezők annak díjáról és csak a felvételt követően, szembesülve a terhelt díj nagyságával, gondolták végig, hogy milyen egyéb módon tudták volna megoldani a tranzakciót úgy, hogy mentesüljenek a magas díjtételtől vagy mérsékelni tudják azt. 

fizetési megbízások teljesítése körébe tartozó jogvita keletkezett deviza átutalásokkal kapcsolatosan is. Deviza átutalások esetében gyakoribb volt, hogy a kérelmezők már csak a megbízásuk teljesítése után szembesültek a felszámított díjjal, melynek összege esetenként megegyezett az átutalt összeggel. 

Volt olyan eset, hogy a forint fizetési számláról indított deviza átutalás összegét helytelen számlaszám megadása miatt a fogadó bank nem tudta jóváírni, ezért visszairányította az indító bankszámlára, amelyen a deviza konverzió okán az árfolyamok változása miatt a külföldi bank díjlevonására is figyelemmel kisebb összeg került jóváírásra, mint az eredeti forintösszeg volt. 

Tapasztalat, hogy az ügyfelek a megbízások teljesítésére, a felszámított díjakra vonatkozó hirdetményt általában csak azt követően olvassák el, amikor szembesültek a felszámított díjjal vagy a nem teljesítés következményével.

Előfordult olyan jogvita is, amelyben a felek között vitatott volt, hogy az adott tranzakció tekintetében, a devizakonverzió során a pénzügyi szolgáltató által alkalmazott különböző árfolyamfajták (pl. kereskedelmi árfolyam, pénztári árfolyam) közül mely árfolyam alkalmazandó. Amikor a pénzügyi szolgáltató az eljárás során észlelte, hogy az alkalmazott árfolyamfajtákra nem egyértelmű írásos tájékoztatást nyújtott az ügyfélnek, egyezség keretében rendezte a jogvitát. 

Jelentős számban fordultak elő deviza átutalásokkal kapcsolatos jogviták, amelyekben a kérelmezők elírások kapcsán az utalások sürgős, soron kívüli javítását, illetve a hibás konverziós utalással összefüggésben fellépett árfolyam-vesztesség elengedését vagy annak megosztását kérték. A pénzügyi szolgáltatók a kérelmezők által adott hibás megbízások kapcsán keletkezett igényeket érintően nem kötöttek egyezséget méltányosságból sem, hivatkozva az általános üzleti feltételeik felelősséget kizáró rendelkezéseire. Más ügyben a kérelmező deviza átutalás kapcsán azt sérelmezte, hogy a kiemelten sürgős átutalása nem érkezett meg időben a címzetthez. A pénzügyi szolgáltató bizonyította, hogy mindenben az előírásoknak megfelelően járt el, a kérelmező késedelmesen adta meg a megbízást, melyet a pénzügyi szolgáltató az előírásoknak megfelelően teljesített. A Testület megállapította, hogy a pénzügyi szolgáltató jogsértést nem követett el, ezért az eljárást megszüntette. 

Indultak eljárások a nem EGT-n belüli, illetve nem SEPA (Single Euro Payments Area - Egységes Euró Fizetési Övezet) tagállamba indított deviza-átutalásokkal összefüggésben is. Ezen ügyek kapcsán a kérelmezők által megjelölt vagy általuk elvárt határidőn túl teljesült átutalások és emiatt elszenvedett árfolyam veszteség képezte a jogvita tárgyát. A kérelmezőkkel jogvitában álló, az átutalást indító pénzügyi szolgáltatók a deviza átutalás teljesítéséhez általában közreműködő pénzügyi intézményt (levelező bankot) vettek igénybe, így a tényállás tisztázása olyan pénzügyi intézményt is érintett volt, amely nem volt fél az eljárásban. A Testület ilyen esetekben sajnos csak korlátozott bizonyítási eszközökkel bírt. 

A fizetési számlákkal kapcsolatos eljárások körében előfordultak olyan esetek is, melyek során a pénzügyi szolgáltató elektronikus nyilvántartásai és az eljárás során csatolt okirati bizonyítékok között ellentmondás volt, vagy a szolgáltató okiratilag nem tudta alátámasztani a nyilvántartásai helyességét.

fizetési számlavezetést érintően több, a számlatulajdonos halála miatt bekövetkezett jogutódlással összefüggésben indult eljárás. Ebbe a körbe tartoznak a jogerős hagyatékátadó végzés szerinti örökösök, továbbá a fizetési számlán halál estére szóló rendelkezésben megnevezett kedvezményezettek igényei. A hagyatéki eljárásban átadott hagyatékkal összefüggésben az ügyek jelentős részében a pénzügyi szolgáltatók ügyintézési lassúságát sérelmezték a kérelmezők, de volt olyan ügy ahol a kérelmező a pénzügyi szolgáltató intézkedését érdemben vitatta. A kérelmező, mint a haszonélvezeti jog jogosultja sérelmezte, hogy a pénzügyi szolgáltató a haszonélvezeti jog figyelmen kívül hagyásával fizette ki az örökösöknek az örökhagyó fizetési számlája egyenlegét, és kárigényt terjesztett elő. 

Az olyan ügyekben, amelyekben az örökhagyó után tartozás maradt fenn és a pénzügyi szolgáltató csak évek múltával szólította fel az örököst a tartozás rendezésére, a kérelmezők mindig sérelmezték, hogy a hagyaték átadása és az érvényesítés érdekében tett intézkedés között eltelt időre kamatokat számított fel a szolgáltató. Különösen sérelmezték a pénzügyi szolgáltató késedelmes eljárását azokban az esetekben, amelyekben az örökhagyó tartozását a szolgáltató a hagyatéki eljárásban hagyatéki teherként nem jelentette be, arról az örökös egyéb forrásból sem szerzett tudomást, így azzal nem is számolhatott. Ezen ügyekben a pénzügyi szolgáltatók törekedtek arra, hogy a kérelmezőre méltányos megoldást találjanak a jogvita lezárására, így általában egyezséget kötöttek. 

A TESTÜLET JAVASLATA

A PÉNZFORGALOMMAL ÖSSZEFÜGGŐ PROBLÉMÁK ELKERÜLÉSÉRE

 

  • A fogyasztóknak a pénzügyi szolgáltatóval kötött szerződést, ideérte az általános szerződési feltételeket, hirdetményeket és kondíciós listákat is át kell tanulmányozni, mert ezek ismeretében tudnak teljes körűen egyeztetni a pénzügyi szolgáltató ügyintézőjével.

 

  • Amennyiben a fogyasztó személyes eljárása során tesz jognyilatkozatot (pl. számla megszüntetése, megbízás adása) kérje annak írásbeli visszaigazolását. A visszaigazolások kiadása sok esetben rendszerszinten be van építve a pénzügyi szolgáltató eljárásába, így feltételezhető, hogy annak elmaradása a kért művelet végrehajtásának elmaradását is jelenti.

 

  • Amennyiben a kérelmező bármely okiratot személyesen kíván benyújtani a pénzügyi szolgáltató ügyintézőjén keresztül, úgy kérje a benyújtás okirati igazolását (pl. a benyújtott okirat másolatán).

 

  • A pénzügyi szolgáltató által küldött számlakivonatot minden esetben át kell tekinteni, mivel azon mind a havi tranzakciókat, mind esetlegesen a kondíciók jövőbeli változását, esetleges kedvezményeket érintően fontos információkat közöl a szolgáltató.

 

  • A pénzügyi szolgáltatónak törekedni kell a pontos és teljeskörű tájékoztatásra. Amennyiben a fogyasztó szóbeli megbízást vagy egyéb kérést közöl, úgy abban az esetben is adjanak írásbeli visszaigazolást az igényről, ha ezt kifejezetten a fogyasztó nem kéri.

  

  • BETÉTEK 

A betételhelyezésekkel kapcsolatos jogviták jellemzően abból eredtek, hogy a betétesek számára kedvezőbb betéti kamatra való jogosultság feltételhez, illetőleg többnyire több feltétel együttes teljesítéséhez volt kötött, amely feltételek a betétszerződés alapján elvárt időpontban vagy időtartam alatt nem teljesültek. A feltételek nem teljesítésének következménye az, hogy a pénzügyi szolgáltatók a betét lejáratakor nem a kedvezményes kamatmértékkel, hanem a nyilvánvalóan kedvezőtlenebb „alapkamat” mértékével számított összegű kamatot írtak jóvá. A Testület tapasztalata szerint a lekötni kívánt összeg nagyságrendjétől függetlenül, azaz a nagyobb összegű betétlekötések esetében is az ügyfelek bizalommal fordultak a pénzügyi szolgáltató ügyintézőjéhez, minden kérdésben elfogadták tanácsát, így például a lekötési idő lejárta előtti betétfeltöréssel és kedvezőbb kamatozású lekötéssel kapcsolatban, nem észlelve, hogy esetleg megváltoztak a betételhelyezés kondíciói, ideértve a kamatprémium feltételeit. Szinte kivétel nélkül valamennyi ügyben megjelent a kérelmezők azon hivatkozása, hogy a pénzügyi szolgáltató ügyintézőjének tájékoztatása alapján adtak betétlekötési megbízást, a megbízás adása során eljárt ügyintéző által ismertetett kondíciók a kérelmező betétlekötése vonatkozásában maradéktalanul teljesültek, a pénzügyi szolgáltató által hiányzóként megjelölt feltétel nem volt ismert, arról tájékoztatást nem kapott, figyelmét nem hívták fel annak létére, esetleges elmaradásának jogkövetkezményeire. A pénzügyi szolgáltatók eltérő módon rendezték a jogvitát. Volt olyan eset, amikor a kamatkülönbözet egy részének megfizetését vállalta a pénzügyi szolgáltató a több éves ügyfélkapcsolatra tekintettel, más esetben azonban figyelemmel arra, hogy a kérelmező a vonatkozó hirdetményt a betétlekötés előtt átvette, annak áttanulmányozására lehetősége volt, az ügyintéző által nyújtott esetleges téves tájékoztatás valószínűsége csekély volt, ezért a kérelmező igényét elutasította. 

lakás-előtakarékossági betétekkel kapcsolatos jogviták száma nem volt kiemelkedő. Jogviták keletkeztek többek között a szerződéskötési díjjal, az állami támogatás jóváírásával, valamint a lakás-előtakarékossági betéthez igényelhető lakáscélú kölcsön nyújtásával kapcsolatosan is. Figyelemmel arra, hogy a lakás-előtakarékossági betét konstrukció szabályai jogszabályok által rendezettek, szűk körben érvényesülhetett a felek szabad megállapodása. Vitás ügy keletkezett abból, hogy a kérelmező két szerződése vonatkozásában a szerződéses összeget megemelte és számlanyitási díjkülönbözetet kellett volna fizetnie. A pénzügyi szolgáltató az egyik szerződés esetében, mivel már a díjkülönbözet beszedése megtörtént, az összeg visszafizetésétől elzárkózott, ugyanakkor a másik szerződés tekintetében a békés rendezés érdekében eltekintett a díjkülönbözet megfizetésétől, végül a felek egyezséget kötöttek. 

Ugyancsak a díjfizetés körében keletkezett másik jogvitában a kérelmező hivatkozott arra, hogy a szerződéskötés során az abban közreműködő üzletkötőnek hangsúlyozta, hogy személyes körülményei miatt a szerződéskötéskor még bizonytalan, hogy az állami támogatás igénybevételéhez szükséges feltételeket tudja-e teljesíteni. A kérelmező elmondása szerint az üzletkötő úgy tájékoztatta, hogy amennyiben az előtakarékossági szerződést megszünteti, úgy a már befizetett összeget, ideértve a szerződéskötési díjat is, visszakapja. Az eljárás folyamán a téves tájékoztatás nem nyert igazolást, de a pénzügyi szolgáltató méltányosságból vállalta a megfizetett szerződéskötési díj részbeni visszatérítését. 

Az állami támogatás megvonása, visszautalása miatt is indult eljárás. Egy ügyben két lakás-előtakarékossági szerződést kötött a kérelmező oly módon, hogy az egyik betét esetében az állami támogatás igénybe vétele érdekében kedvezményezettet jelölt meg. A kedvezményezett elhalálozott, és mint ilyen esetben itt is, az állami támogatás másik közeli hozzátartozó kedvezményezett megadásával lett volna igényelhető. Ennek hiányában a befizetett megtakarítás csak a betéti kamattal növelt összegben fizethető ki. Mivel a kérelmező nem tudott másik, a vonatkozó jogszabályi feltételnek megfelelő kedvezményezett személyt jelölni, az állami támogatás jóváírására vonatkozó kérelme nem volt megalapozott, az eljárás megszüntetésre került, és az addig igényelt állami támogatást kamataival együtt a pénzügyi szolgáltatónak vissza kellett utalnia a Magyar Államkincstárnak. 

 

A TESTÜLET JAVASLATA

A BETÉTEKKEL ÖSSZEFÜGGŐ PROBLÉMÁKRA

 

Kiemelten fontos a fogyasztóknak az egyes lekötési megbízások átolvasása mellett az általános szerződési feltételeket, hirdetményeket és kondíciós listákat áttanulmányozni, mert ezek a dokumentumok tartalmazzák teljes körűen a magasabb kamat vagy valamely más kedvezmény, előny nyújtásának feltételeit. Általában ezek a feltételek közérthetőek, a jogvitákat az okozza, hogy a fogyasztók nem ismerik meg azokat megfelelő időben.

A szoltáltatóknak szükséges fokozottan figyelmeztetni a banki ügyintézőket a pontos és hiánytalan tájékoztatás nyújtására amennyiben formanyomtatványokat használnak a kedvezmnényes betétlekötésnél, úgy ezen nyomtatványoknak egyértelműnek és áttekinthetőnek kell lenniük.

 

  • BETÉTKÁRTYA 

A betéti kártyák használatával kapcsolatos ügyek többnyire a készpénzkiadó automaták (ATM) használatához kapcsolódtak. Az ezzel összefüggésben kialakult jogviták túlnyomó része az ATM-ből történt készpénzfelvétel miatt volt. Indult eljárás a bankkártyához tartozó valamely szolgáltatás (például SMS szolgáltatás) okán is, továbbá azért, mert külföldi bankkártyájukat magyarországi ATM-ben használva a kivett összeg átváltásával nem értettek egyet a kérelmezők, illetőleg belföldi pénzügyi szolgáltató által kibocsátott bankkártya külföldi használata során sérelmezték a tranzakciók elszámolását. 

Az ATM-ből történő készpénzfelvétellel kapcsolatos kifogásokkal kapcsolatos eljárások jelentős hányadában a kérelmezők a pénzügyi szolgáltatóval egybehangzóan jelölték meg a bankkártyával végrehajtott, illetőleg végrehajtani próbált készpénzfelvételi tranzakció helyét és időpontját, azonban a kérelmezők szerint a megjelölt összeg a fizetési számlán annak ellenére került terhelésre, hogy az ATM a készpénzt nem adta ki. 

Amennyiben a pénzügyi szolgáltatók az eljárásban a vitás tranzakcióra vonatkozóan a rendszerükből előállított dokumentumokkal igazolni tudták, hogy a bankkártya használat helyes PIN kóddal történt, a hibanapló hibaüzenetet nem tartalmazott, az ATM rovancsolás során az adott ügylethez kapcsolódó eltérés (többlet) kimutatására nem került sor, a vitatott összeg megtérítésétől minden esetben következetesen elzárkóztak. Hangsúlyozták, hogy a bankkártya adatainak, így a PIN kódnak is a megfelelő használata, tárolása és megőrzése a kérelmező felelőssége. Nem megfelelő őrzési mód az, ha a kérelmező a bankkártya mellett, azzal együtt megszerezhető helyen, így például a mobiltelefonjában tárolja a PIN kódot. 

Több, az ATM használattal kapcsolatos ügy zárult kedvező eredménnyel. Az egyik esetben az eljárás során a kérelmező készpénzfelvételt vitatott. Előadta, hogy többszöri próbálkozása ellenére a készpénzkiadó automata nem adta ki a kért összegű készpénzt, csak annál jóval kevesebbet. A számlakivonatán a pénzügyi szolgáltató a kért összegben tüntette fel a készpénzfelvételt. A pénzügyi szolgáltató a kérelmező panaszában foglaltakat az ATM journal szalag elemzésével és a készpénzállomány rovancsolásával kivizsgálta, amely alapján a kérelmező panaszának nem adott helyt. A Testület eljárásának megindítását követően a pénzügyi szolgáltató az ügyet ismételten kivizsgálta, és az ATM video felvétel elemzése alapján megállapította, hogy a tranzakciót a kérelmező indította, de annak vége előtt távozott az automatától, és a készpénzt nem a kérelmező, hanem a pénzügyi szolgáltató másik ügyfele vette el az automata nyílásából. A pénzügyi szolgáltató megkeresésére ez a személy az illetéktelenül elvett összeget visszafizette, a pénzügyi szolgáltató a vitatott összeget a kérelmező számláján jóváírta. 

Másik ügyben a kérelmező az ATM használata során felmerült hiba miatt érvényesített követelést a pénzügyi szolgáltatóval szemben. A kérelmező ebben az ügyben is arra hivatkozott, hogy annak ellenére, hogy készpénzfelvételi kísérlete eredménytelen maradt, számláját a pénzügyi szolgáltató a követelésként megjelölt összeggel megterhelte. A pénzügyi szolgáltató a Testület előtti eljárásban ismételten ellenőrizte a vitatott tranzakciót, melynek során megállapította, hogy a kérelmező panasza alapos volt, az érintett ATM-ben többlet keletkezett. A pénzügyi szolgáltató egyezség keretében vállalta a követelt összegnek a kérelmező fizetési számláján történő jóváírását.

Egy másik, ATM-el kapcsolatos ügyben a pénzügyi szolgáltató a meghallgatáson úgy nyilatkozott, hogy a pénzkiadó automatában elhelyezett videó kamera felvétele alapján megállapítható volt, hogy egy ismeretlen személyazonosságú személy a vitatott tranzakciót követően lépett az ATM-hez, bankkártyás tranzakciót nem kezdeményezett, ezért felmerülhet a lopás vétségének gyanúja. A pénzügyi szolgáltató tájékoztatta a kérelmezőt, hogy a felvételt hatósági megkeresésre adhatja ki. Bár ebben az esetben az eljárásban nem sikerült azonnali megoldást nyújtani a kérelmező számára, azonban körvonalazódott az ügy pozitív lezárásának a lehetősége, amelyet egy sikeres nyomozati eljárás biztosíthatott. 

A betéti kártyákkal több pénzügyi szolgáltatónál lehetőség van ATM-en keresztüli befizetést teljesíteni a fizetési számlára. Több olyan eset fordult elő, amelyekben a kérelmező által előadott tényállás szerint a kérelmező által befizetettként megjelölt összegnél kevesebb került jóváírásra a fizetési számlán. A pénzügyi szolgáltatók ezen eseteknél rovancsolási bizonylatokkal igazolták, hogy a befizetés nem abban az összegben történt meg, amelyet a kérelmező előadott, ezért nem teljesítették a kérelmező által igényelt összeg utólagos jóváírását. Figyelemmel arra, hogy a kérelmezők nem tudták igazolni állításukat, az eljárásokat meg kellett szüntetnie a Testületnek. 

Számos esetben a bankkártyákkal elkövetett visszaélésekből fakadó károk viselésének kérdése képezte a vita tárgyát. Az elveszett, ellopott bankkártyákkal végzett tranzakciók során az esetek túlnyomó többségében az elkövetők a bankkártyához tartozó biztonsági kódok (PIN kód, CVC kód) ismeretében követték el a bankkártyával történő visszaélést. Ezekben az esetekben a pénzügyi szolgáltatók következetes gyakorlata, hogy az ügyfél súlyosan gondatlan magatartására hivatkozással nem vállalnak felelősséget az ebből fakadó károkért. Olyan sajnálatos esetre is volt példa, hogy bűncselekmény áldozataként egy ismert weboldalra történő hivatkozással a kérelmezők kiadták a bankkártya adataikat és ezt követően bankkártya tranzakciókat hajtottak végre terhükre. Ezekben az esetekben a pénzügyi szolgáltatók arra hivatkoztak, hogy a kérelmező súlyos gondatlansággal járt el, mivel bankkártyája adatainak kiadása előtt nem győződött meg arról, hogy a valós weboldalon teszi ezt meg, így többnyire elzárkóztak a keletkezett kár megtérítésétől. Egy esetben fordult elő, hogy a pénzügyi szolgáltató a teljes kárt megtérítette, mivel a kérelmező a bankkártyája adatait bizonyíthatóan nem adta meg, a csalás e nélkül következett be. 


A TESTÜLET JAVASLATA

A BETÉTKÁRTYÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ PROBLÉMÁKRA

 

A termék sajátossága, hogy a fogyasztó nem személyesen, hanem legtöbbször az ATM készülék, kártyaolvasó terminál közbeiktatásával "kommunikál" a szolgáltatóval. Kiemelten fontos a kártya azonosításához alkalmazandó PIN kód biztonságos őrzése és használata.

 

  • HITELKÁRTYA 

A hitelkártya termékkel kapcsolatos jogviták túlnyomó része azokhoz a hitelkártya szerződésekhez kapcsolódóan alakult ki, amelyeket áruvásárláskor áruhitel szerződéssel egyidejűleg, azzal egy okiratba foglaltan kötöttek a kérelmezők. A szerződés szerint az áruhitel szerződésből eredően fennálló részletfizetési kötelezettség bizonyos időtartam alatt történő teljesítését követően történt meg a hitelkártyára vonatkozó hitelbírálat, illetőleg a hitelkártya kérelmezőnek való kiküldése. Volt olyan kérelmező, aki igénybe vette a hitelkártyához jóváhagyott hitelkeretet és ebből eredően keletkezett a tartozása. Több esetben a hitelkártya aktiválása nem történt meg, azonban a hitelkártya és a számlavezetés díjának felszámítása és a kérelmező általi meg nem fizetése miatt az áruhitel szerződésszerű visszafizetését követően hitelkártya tartozás keletkezett. E jogviták jellemzően egyezséggel zárultak, mivel a pénzügyi szolgáltatók a tartozás rendezésére kedvezményes kamatozású vagy kamatmentes részletfizetést biztosítottak, kisebb összegű tartozás esetében a tartozást elengedték. A Testület az eljárások során azt tapasztalta, hogy a kérelmezők a szerződéskötéskor nem voltak figyelemmel arra, hogy két termékre kötöttek szerződést, továbbá nem ismerték a hitelkártya jellemzőit, annak működését és kondícióit, különösen a kamatfeltételeit nem tekintették át kellő alapossággal. A hitelkártya használatával kapcsolatos jogviták eredménye sok esetben az volt, hogy a kérelmező a meghallgatáson részletekbe menően megismerhette a hitelkártya működését, valamennyi felmerülő kérdésére választ kapott és ennek alapján megnyugtatóan el tudta dönteni, hogy kíván-e a továbbiakban hitelkártyát használni. 

Hitelkártya jogosultan használata is többször képezte pénzügyi fogyasztói jogvita tárgyát. A jogosulatlan használat során a kérelmező adataival visszaélve, telefonos kommunikáció után terhelték meg a kérelmező hitelkártyaszámláját és utaltak át nagyobb összeget egy idegen bankszámlára. A meghallgatás során arra derült fény, hogy családon belül történt a visszaélés az adatokkal, amelyet rendőrségi feljelentés követett. A kérelmező igényét, azaz a tartozás törlését a pénzügyi szolgáltató nem teljesítette, ugyanakkor a rendőrségi eljárás lezárásáig felfüggesztette a tartozás megfizetésére vonatkozó igényét. 

Hitelkártyával kapcsolatos ügyekben, amennyiben a szerződés a kérelmező nem fizetése miatt felmondásra került, jellemző volt, hogy a követelést a pénzügyi szolgáltató engedményezte. A kérelmezők egyes esetekben a követelés jogalapját és összegszerűségét is vitatták. A követelést annak jogalapja tekintetében minden esetben fenntartották a pénzügyi szolgáltatók, de előfordult, hogy méltányosságból annak behajtásától eltekintettek vagy a követelést részben elengedték. 


A TESTÜLET JAVASLATA

A HITELKÁRTYÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ PROBLÉMÁKRA

 

A pénzügyi szolgáltatóknak minden esetben ki kell emelniük szerződéskötést megelőzően, hogy az áruvásárlási kölcsönszerződés hitelkártyára vonatkozó megállapodást is tartalmaz. Külön tájékoztatni kell a fogyasztókat a hitelkártya sajátosságairól.

A fogyasztók olvassák el a szerződést az aláírást megelőzően, halgassák végig a felvilágosítást és amennyiben bármilyen kérdésük felmerül, még a szerződés aláírása előtt tegyék fel. Amennyiben bizonytalanok, inkább ne írják alá a szerződést addig, amíg minden kérdésükre megnyugtató választ nem kaptak. A fogyasztóknak tisztában kell lenni azzal, hogy egy termék részletfizetéssel történő megvásárlása nem azonos azzal, amikor áruvásárlási kölcsönt vesznek fel.

 

 

  • KÖLCSÖN- ÉS HITELÜGYEK 

A kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogviták számottevő része az eredetileg deviza alapú szerződésekre vonatkozott. A deviza alapú ingatlan hitel- és kölcsönügyletek esetén a kérelmek jelentős részében a kérelmezők a kölcsönszerződések érvénytelenségére hivatkoztak, ennek okaként általában a következőket jelölték meg: szerződési akaratuk nem deviza alapú szerződés kötésére irányult; a pénzügyi szolgáltató a szerződés megkötésekor nem nyújtott megfelelő tájékoztatást az árfolyamkockázatról és a szerződéses konstrukció feltételeit illetően. Az ügyek nagy részénél a kérelmezők álláspontja alapján deviza nem jelent meg a szerződéseikben, a kölcsön összegének folyósítása forintban történt és nem értették, hogy miért őket terheli az árfolyammozgásból eredő tehernövekedés. A szerződés érvényességének vitatása mellett tapasztalható volt az a kérelmezői feltevés is, hogy ha a szerződés érvénytelen, akkor már nem áll fenn semmilyen fizetési kötelezettség, sőt a pénzügyi szolgáltató vissza kell, hogy fizesse az eddig teljesített összegeket. Néhány kérelmező hivatkozott arra, hogy az interneten található fórumokon olvasta azt a tájékoztatást, hogy mivel a szerződése érvénytelen, nem kell fizetnie a törlesztő részleteket. Ezen kérelmezők az online fórumokon leírt, sokszor félrevezető tájékoztatás alapján abban bízva, hogy szerződésük teljes egészében érvénytelen vagy arra hivatkozva, hogy a Testület előtti eljárás eredménye alapján a pénzügyi szolgáltató elengedi a követelést részben vagy teljes egészében, felfüggesztették a törlesztő részletek fizetését. Ezen esetekben a kérelmezők jelentős hátralékot halmoztak fel, illetve a már meglévő hátralékuk nagyságát tovább növelte a jelentős összegű késedelmi kamat. 

A pénzügyi szolgáltatók fenntartották álláspontjukat ezekben az esetekben is, miszerint a szerződést addig érvényesnek tekintik, amíg annak érvénytelenségét bíróság meg nem állapítja és kizárólag a fennálló tartozás rendezése tekintetében voltak hajlandóak tárgyalásba bocsátkozni. A pénzügyi szolgáltatók általában figyelembe vették a kérelmezők méltányosságra okot adó körülményeit. Ilyen esetekben megoldást jelentett, hogy a meghallgatáson a pénzügyi szolgáltató vagy az eljáró tanács ismertette a deviza alapú szerződéses konstrukció főbb jellemzőit. A kérelmezők valamennyi esetben általános tájékoztatást kaptak arról is, hogy az érvénytelenség és annak jogkövetkezményei (pl. az eredeti állapot helyreállítása) kizárólag bíróság előtt érvényesíthető igények. Amennyiben a kérelmezők részére érthetővé vált, miből adódott a megnövekedett tartozás, illetve a pénzügyi szolgáltató által előadottak elfogadásra kerültek, a legtöbb esetben a felek egyeztetést kezdeményeztek a fennálló tartozás rendezésének lehetőségeiről. A tartozás teljes elengedésére a szolgáltatók nem láttak lehetőséget, amikor a kérelmező nagyobb összeget tudott egyidejűleg megfizetni, akkor engedték el a tartozást részben vagy egészben. 

Jelentős számban érkeztek olyan kérelmek is, ahol bár szintén a szerződés érvényességét vitatták a kérelmezők, a tényállapotot, mely szerint tartozásuk van, elfogadták és rendezni kívánták azt. Elsősorban méltányossági okokra hivatkozva kérték a követelés elengedését. Ezekben az esetekben a nehézséget az okozta, hogy a kérelmezőknek sokszor nem volt konkrét pénzügyi ajánlatuk a tartozásuk rendezésére, a pénzügyi szolgáltatótól várták, hogy valamilyen módon megoldja a helyzetet. Indokként legtöbbször a kérelmezők az életkörülményeik megváltozását, a jövedelmük csökkenését, munkahelyük elvesztését és betegséget jelöltek meg. Ezen típusú méltányossági kérelmekkel kapcsolatos ügyek kis számban zárultak egyezséggel. A méltányossági kérelmek megoldására a pénzügyi szolgáltatók konkrét kérelem benyújtását javasolták, amelyben a méltányolandó körülmények is alátámasztásra kerültek és dokumentumokkal igazolást nyertek. Esetenként felajánlották a hitel biztosítékát képező ingatlan közös értékesítését, mert a vételárból történő előtörlesztést követően nagyobb lehetőséget láttak a tartozás elengedésére. 

jelzáloghitelek esetén leggyakrabban a felmondott, 90 napon túli fizetési késedelemben lévő ügyfelek méltányossági kérelmei érkeztek a Testülethez, ahol a követelés már követeléskezelőhöz került. A kérelmezők több esetben hivatkoztak arra, hogy az 1/2016 MNB ajánlás alapján kellene, hogy adjon megoldási lehetőséget a pénzügyi szolgáltató, és el kellene engednie a tartozás egy részét. A pénzügyi szolgáltatók általában nem zárkóztak el a fedezeti ingatlan értékesítésétől, azonban ez általában nem volt elfogadható a kérelmezők számára, mivel a lakhatást nem tudták megoldani. Volt olyan pénzügyi szolgáltató, amely ezen kívül más megoldást nem ajánlott fel a kérelmező számára, a NET programban való részvételhez való hozzájárulást is elutasította. E körben ritkán jött létre érdemi egyezség általában azért, mert a kérelmezők, mint adósok gyakorlatilag fizetésképtelenek voltak, és az általuk felajánlott minimális havi törlesztő részlet mellett a sokszor több tíz millió forintnyi hitel megtérülése nem volt reális. E körben az egyezségkötést sokszor az is akadályozta, hogy az adós ellen már végrehajtási eljárás volt folyamatban, melyben esetleg több szolgáltató is végrehajtást kérőként szerepelt. 

A forintosítási törvény is indukálta a Testület által tárgyalt ügyeket, amely jogszabály többek között kimondta, hogy szerződésmódosulásról szóló tájékoztatás kézhezvételét követő 90 napon belül a fogyasztó jogosult a szerződést felmondani és végtörleszteni a szolgáltató felé azzal, hogy ekkor a szolgáltató nem jogosult semmilyen költséget, díjat felszámítani a fogyasztó terhére (kedvezményes végtörlesztés). A viták egy része a végtörlesztés összegének pontatlanságából adódott. A kérelmező a végtörlesztési szándékát jelezte a pénzügyi szolgáltató felé, amely meghatározta a fizetendő összeget. A végtörlesztés során ugyanakkor nem a pontos összeg került befizetésre, mely azt eredményezte, hogy a pénzügyi szolgáltató túlfizetésként kezelte az összeget. A szolgáltató az ügyben nem volt elmarasztalható, mert a végtörlesztés során felhívta a kérelmező figyelmét, hogy csak a hiánytalan összeg beérkezése esetén tudja lezárni a szerződést. 

Egyéb esetekben a kérelmező előzetesen tájékoztatta a pénzügyi szolgáltatót, hogy más banktól felvett hitelből fog végtörleszteni, de nem csatolta az erre vonatkozó kölcsönszerződést. Mivel a pénzügyi szolgáltató nem látta igazoltnak, hogy a törlesztés forrása más banktól felvett hitelből megvalósul, ezért jogosan számította fel a díjat. Ilyen ügyekben előfordult, hogy a pénzügyi szolgáltató a díj egy részét méltányosságból elengedte. Más esetekben a felszámított vagy megfizetett végtörlesztési díjjal kapcsolatosan a kérelmezők arra hivatkozással kívánták a végtörlesztési díj visszatérítése iránti igényüket érvényesíteni, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a szerződés felmondásának lehetőségére vonatkozóan, illetőleg, hogy nem a tartozásigazolásban megjelölt mértékű díj került felszámításra a végtörlesztéskor. 

A jogszabály a gyűjtőszámla-hitellel rendelkező fogyasztók esetében maximálta a törlesztő részletek nagyságát. A pénzügyi szolgáltatók külön nyilvántartották a szerződés alapján kiróható törlesztő részlet és a maximálisan fizetendő részlet közötti különbözetet. Több kérelem származott abból, hogy a törvényi elszámolást követően a kérelmező végtörlesztette kölcsönét, azonban a pénzügyi szolgáltató a fennálló tartozásról kiállított igazoláson elmulasztotta feltüntetni a külön nyilvántartott különbözeti összeget. A szolgáltató mulasztása miatt a kérelmező a végtörlesztéskor szembesült a többlettartozással, amelynek megfizetése problémát okozott neki, különösen akkor, ha a díjmentes végtörlesztésre biztosított határidőből már kevés idő állt rendelkezésére, vagy a tervezettnél későbbi kifizetés további többlet terhet (pl. kamatot) eredményezett. A kérelmezők általában a tartozás fennállását, összegét nem vitatták, annak késői közlését sérelmezték és erre figyelemmel bizonyos összeg megfizetését kérték. A szolgáltató az igazolt kár megtérítésétől nem zárkózott el, azonban a kérelmező kárt igazolni nem tudott. 

Hitel- és kölcsönügyletek kapcsán beérkezett kérelmek egyik típusa szorosan összefüggésben volt a hitelkiváltásokkal. A hitelkiváltás során felszámított díj nagyságát vitatták a kérelmezők, gyakran előforduló probléma volt a tényleges hitelkiváltás elmaradása. Több ügyben a kérelmezők előkészítették a hitelkiváltást vagy a végtörlesztést, azonban elfeledkeztek a végtörlesztési kérelem kitöltéséről, annak benyújtásáról. A végtörlesztéshez használt összeg a pénzügyi szolgáltató technikai számláján megjelent, azonban a kiváltandó vagy lezárni szánt hitel tényleges lezárására nem került sor, így az tovább kamatozott. 

Érkeztek olyan kérelmek is, amelyekben a kérelmezők a deviza alapú hitelezés alapját támadták. Deviza alapú hitelek esetén a kirovó és a lerovó pénznem eltéréséből adódó árfolyam-különbözetet az elszámolási jogszabályok nem érintették. Deviza alapú hitelek esetén a fogyasztók szembesültek azzal, hogy a forintosításig a forintban közölt tőketartozásuk nem folyamatosan csökkenő mértéket mutatott, hanem a forintban kifolyósított hitelhez képest időként nőtt. A kérelmezők szerint ez nem egyeztethető össze a Polgári Törvénykönyvben meghatározott kölcsön fogalmával. Újraszámolták kölcsöntartozásukat azzal, hogy a kamat csak a jegybanki alapkamat lehet, ezért álláspontjuk szerint a szolgáltatónak kell visszafizetni a részükre járó összeget. Figyelemmel arra, hogy a kérelmezők alapvetően az érvénytelenségre hivatkozva számolták újra tartozásukat, a Testület az ilyen ügyekben az eljárásokat megszüntette.

Jelzáloghiteleknél gyakran jogvita alakult ki a felek között a végtörlesztéskor felszámított végtörlesztési díj összegével kapcsolatban. Több kérelem vonatkozott az elő- és végtörlesztési díj százalékos mértékének vitatására. Ilyenkor jellemzően a szerződésben foglalt mértéket tekintették a kérelmezők irányadónak, holott a szerződések minden esetben rögzítették, hogy az mindig a hatályos hirdetményben szereplő kondíciók szerint kerül felszámításra, melyet a pénzügyi szolgáltatók helyesen alkalmaztak. Több esetben a pénzügyi szolgáltató nem fogadta el a kérelmező által előadottakat, ismételt felülvizsgálatát követően azonban egyezségi ajánlatot tett és a végtörlesztési díj egy részét visszatérítette. 

Személyi kölcsönök esetében többször is tapasztalható volt, hogy kisebb összegű tőketartozás a hitel felmondása, majd követeléskezelőre történt engedményezését követően - figyelemmel arra, hogy a fogyasztó a tartozását nem rendezte - a szolgáltató által felszámított késedelmi kamatok miatt akár háromszorosára is növekedett, amelynek megfizetése jelentős nehézséget okozott. A személyi kölcsönszerződésekre általában az volt jellemző, hogy jelentős költségekkel jártak, és a fogyasztók nem kellő körültekintés mellett vették fel ezeket. Az ügyek egy részében sikerült megállapodni a feleknek a tartozás átütemezésében, vagy a szolgáltatók kamatmérséklést ajánlottak fel. 

Az áruhiteleknél a kérelmek egy része a hitelfedezeti biztosítással volt kapcsolatos. A kérelmezők arra hivatkoztak, hogy nem hívták fel a figyelmüket arra, hogy a százalékos THM mellett hirdetett hitel mellé hitelfedezeti biztosítást is kötöttek. A jelenség oka, hogy a hitelkérelem benyújtása az ügynökként eljáró kereskedőnél történt, ahol a termék műszaki jellemzői sokkal inkább érdekelték a kérelmezőt, mint a hitel feltételei. Többen hivatkoztak arra, hogy a hitelkérelem nyomtatványt csak aláírták, nem jelölték be a hitelfedezeti biztosításra vonatkozó igényt. Az ilyen típusú kérelmek esetén a pénzügyi szolgáltató egyezségként felajánlotta a hitelfedezeti biztosítás megszüntetését, illetve ha igazolható volt, hogy a kérelmező korábban már jelezte a biztosítás megszüntetésének szándékát, akkor a pénzügyi szolgáltató visszamenőlegesen törölte a biztosítás díját. Gyakori volt, hogy a hitel feltételeiről nem megfelelően tájékozódtak a kérelmezők, ami azt eredményezte, hogy a magas THM mutatójú áruhitel esetén jelentős lett a törlesztési kötelezettségük, amit utólag sérelmeztek. A meghallgatásokon ilyen esetben elsődlegesen arra törekedtek az eljáró tanácsok, hogy bemutassák a törlesztés elszámolásának módját, és megértessék a fogyasztókkal, hogy a magas kamat miatt nem csökken a tőketartozás a kérelmező által elvárt mértékben. Ezekben az ügyekben a jogviták csak kisebb részben zárultak egyezséggel.

Számos esetben az áruvásárlási kölcsönügyletek miatt kialakult jogvita mögött az állt, hogy a fogyasztó szerint a kölcsönből vásárolt áru minősége nem volt megfelelő és azt vissza kívánta adni. Az elállási szándékot azonban határidőn túl jelentette be, ezért az áru visszavételére már nem volt lehetőség. A kérelmező alaptalanul sérelmezte, hogy a nem megfelelő minőségű árura felvett kölcsön részleteit továbbra is fizetnie kell. 

Több kérelem is érkezett, melyekben a kérelmezők egy-egy pénzügyi szolgáltatónál – jellemzően „gyorshitelt” nyújtó pénzügyi szolgáltatóknál – több kölcsönnel is rendelkeztek és a törlesztő részletek lekönyvelését vitatták. Ezen esetekben a kérelmezők helytelenül tüntették fel a postai csekken vagy az átutalási megbízáson a megfelelő szerződési vagy hivatkozási számot, ezért a törlesztő részlet nem a kérelmező szándéka szerinti kölcsönre került lekönyvelésre, amelynek eredményeként késedelmi kamattartozás keletkezett. A pénzügyi szolgáltatók ilyen esetekben a fogyasztó általi tévedésre tekintettel a késedelmi kamatot visszautalták, vagy a hitelszámlán jóváírták, a felek egyezséget tudtak kötni. 

A kérelmezők gyakran hivatkoztak a pénzügyi szolgáltató tájékoztatási kötelezettségének elmulasztására, illetve a nem megfelelő tájékoztatásra. Ezekben az esetekben az eljáró tanácsok elsősorban a szerződésben foglaltakat vizsgálták, figyelemmel arra, hogy a tájékoztatás hiánya vagy annak nem megfelelősége körében a bizonyítási lehetőség korlátozott. 

Lakáscélú állami támogatással, ezen belül is megelőlegező kölcsönnel kapcsolatban számos kérelem érkezett a Testülethez, melyben a kérelmezők azt sérelmezték, hogy a pénzügyi szolgáltató nem vette figyelembe azt, hogy időben bejelentették gyermekük megszületését, és a szerződésben vállaltaknak eleget tettek. Álláspontjuk szerint jogosulatlanul terhelte ki a pénzügyi szolgáltató a megelőlegező kölcsön törlesztése során az állam által törlesztett járulék összegét. Az eljárás során nem tudták a kérelmezők alátámasztani, hogy a bejelentési kötelezettségüknek időben eleget tettek, ezért az eljárást az eljáró tanácsok megszüntették. 

Az árfolyamgátas hitelszerződésekhez (gyűjtőszámla-hitelekhez) kapcsolódó technikai számlákkal összefüggésben további problémaként merült fel a kérelmezők részéről, hogy nem tudták kiszámolni azt, hogy miért és milyen összegben tart velük szemben nyilván követelést a szolgáltató. A meghallgatásokon a szolgáltatók részletesen bemutatták és levezették ezen technikai számlákon nyilvántartott követeléseket, ezért az eljáró tanácsok az eljárásokat megszüntették. 

Több kérelem érkezett, amelyek a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjában való részvétellel voltak összefüggőek. Az egyik kérelmező azt sérelmezte, hogy a szolgáltató – annak ellenére, hogy a törvényi feltételeknek megfelelt – üzletpolitikai döntése miatt elutasította a Nemzeti Eszközkezelő programban történő részvételre vonatkozó kérelmét. A pénzügyi szolgáltató elutasítási indoka megalapozott volt, így az eljárás megszüntetésének volt helye. Az elutasítás oka egyébként ilyenkor részben a jogszabályi feltételek hiánya volt (pl. a hitel összege az ingatlan forgalmi értékének a 90 %-át meghaladta, a kölcsön jelzálogjogosultja, illetve a hitelnyújtó nem ugyanaz a pénzügyi szolgáltató volt), részben pedig üzleti indokok voltak, amikor is a pénzügyi szolgáltató az ingatlan értékesítése esetén nagyobb megtérülésre számíthatott. Ezen kérelmek esetében is megszüntetéssel végződtek az eljárások. 

A Testület tapasztalatai szerint a kérelmezőknek többnyire a Nemzeti Eszközkezelő programban való részvétel feltételeinek való megfelelés értelmezése is nehézséget okozott. Sok esetben a programban való részvételt igénybe vevő és a rászoruló hozzátartozó személye elkülönült egymástól. Ennek következtében más feltételnek felelt meg az igénylő és más feltételnek a rászoruló, azonban több feltételnek együttesen kellett megfelelni a részvételhez. A közeli hozzátartozó fogalmának a meghatározása is több vita alapját képezte. 

A TESTÜLET JAVASLATA

A KÖLCSÖN- ÉS HITELÜGYEKKEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

 

  • A fogyasztókat szükséges tájékoztatni arról, hogy abban az esetben, ha panaszt nyújtanak be a szolgáltatóhoz vagy kérelmet nyújtanak be a Testülethez, akkor ez nem jelenti a fizetési kötelezettségük felfüggesztését. Panasz vagy kérelem benyújtása esetén is javasolt a törlesztő részletek határidőben történő teljesítése, ugyanis szerződéses kötelezettségük változatlanul fennáll a feleknek.

 

  • Amennyiben a fogyasztónak a fennálló hitel törlesztése nehézséget okoz és fizetéskönnyítésért folyamodik a pénzügyi szolgáltatóhoz, akkor tegyen reális egyezségi ajánlatot a szolgáltató felé, hiszen a fogyasztó érdeke is, hogy valós megoldás szülessen az ügyében. Ennek okán, ha 20.000.000,- Ft a fennálló tartozása, akkor nem tekinthető reális egyezségi ajánlatnak a fogyasztó részéről a havi 10.000,- Ft-os befizetés, hiszen ez vélhetően a kamatrészt sem fedi le. Reális ajánlattal növelheti az esélyét a megegyezésre!

 

  • Hitelkiváltás, illetve végtörlesztés esetén a pénzügyi szolgáltató minden esetben kérelem alapján jár el. A szolgáltatóknak megfelelő és pontos tájékoztatást szükséges nyújtani a tranzakcióhoz szükséges feltételekről. Bizonyítható a nyilatkozat a fogyasztó részéről, ha az erre a célra rendszeresített nyomtatványon nyújtja be a kérelmét papír alapon és érkezteti az ügyintézővel a kérelem másolatot, melyet megőriz.

 

  • A fogyasztónak tájékozódnia kell a szerződéskötés előtt az adott kölcsön- vagy hitelügylet feltéteteleiről, különös tekintettel a THM-ről, a THM-ben nem szereplő egyéb költségekről, így elkerülhető az, hogy utóbb szembesül a nem várt kiadásokkal. A szolgáltatóknak azonban fokozott a felelőssége ebben a körben is a tájékoztatás nyújtásában. Egyszerűen és közérthetően kell a fogyasztót informálni a szerződéses feltételekről. A szolgáltató emelje ki a termékismertetőben azon körülményeket, melyek a legtöbbször jogvitát okoznak, hívja fel a figyelmet az ügylet sajátosságaira.

 

 

 

 

 

  • GÉPJÁRMŰ FINANSZÍROZÁS, INGATLAN- ÉS PÉNZÜGYI LÍZING 

A 2016. évben gépjármű finanszírozási, ingatlan- és pénzügyi lízingszerződések kapcsán érkezett új kérelmek esetében megfigyelhető volt, hogy a kérelmezők többségének a 2014. évi XL. törvény alapján végrehajtott törvényi elszámolás, majd a 2015. évi CXLV. törvény szerinti forintra átváltást követően is változatlanul nehézséget okozott fizetési kötelezettségeinek teljesítése.  

A gépjárműhitelek és a lízingszerződések kapcsán a jogviták részint a szerződés szerződéskötéskori deviza jellegéből fakadóan alakultak ki. Az árfolyamváltozás eredményeképpen megemelkedett törlesztő részleteket ugyanis a kérelmezők nem tudták teljesíteni, ezért a kölcsönszerződések felmondásra kerültek. A fix törlesztőrészletű kölcsönszerződéseknél továbbá az árfolyamváltozás miatt a tőketartozás nem vagy alig csökkent, ezért a kérelmezők kérték, hogy a pénzügyi szolgáltatók az árfolyamváltozásból eredő többletteher viselésében vállaljanak részt. Ezt a pénzügyi szolgáltatók minden esetben elutasították. Az is problémaként merült fel, hogy a fix törlesztő részlet megfizetésével a kérelmezők álláspontja szerint szerződésszerűen jártak el, azt teljesítették, ezért továbbra is a fix törlesztő részlettel kívánták a tartozást fizetni a szerződés szerinti futamidő végéig. Ezen esetekben általában a feleknek nem sikerült megegyezni. 

A pénzügyi szolgáltatók az egyes fogyasztói kölcsönszerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2015. évi CXLV. törvény rendelkezései szerint forintosították a devizaalapú gépjárműhitel szerződéseket. Ennek következtében a 2016. év első félévében nagy számban érkeztek a Testülethez gépjármű finanszírozásra vonatkozó kölcsönszerződésből eredő jogvitákkal kapcsolatos kérelmek. Ezen gépjármű kölcsönszerződésekre vonatkozó forintosítási tájékoztató levelekkel kapcsolatos eljárások jellemzője volt, hogy a kérelmezők jelentős hányada a forintra átváltás után fennmaradó tartozás összegét, illetve a törlesztési ütemezést vitatta. Több esetben a kérelmezők számára a meghallgatáson vált világossá, hogy a tartozások átváltása nem a szerződéskötéskori árfolyamon történt, és emiatt a forintban kifejezett tőketartozás összege az általuk megjelölthöz képest magasabb összegben került rögzítésre, amelynek így kihatása volt a törlesztési ütemezésre is. A meghallgatásokon a pénzügyi szolgáltatók a legtöbb esetben teljes körűen ismertették a forintra átváltással kapcsolatos tudnivalókat, sok esetben a konkrét számítási metódus részletes levezetésével. 

Számos esetben sikerült egyezséget kötni a fennálló tartozás rendezésére, több esetben úgy is, hogy a pénzügyi szolgáltatók hajlandóak voltak a fennálló tartozás csökkentésére, illetve kamatmentes részletfizetés biztosítására. 

Elenyésző volt azon ügyek száma, melyekben a kérelmezők nem fogadták el a forintosítást, így szerződésük devizaalapú maradt. Ezekben az esetekben a pénzügyi szolgáltatók együttműködőnek mutatkoztak a fennálló tartozás aktuális árfolyamon történő forintosítására. Voltak olyan kérelmezők, akik kérelmükben nem fogadták el a forintra átváltást – noha ennek törvényi feltételei fennálltak - azonban a meghallgatáson kapott tájékoztatás alapján álláspontjuk megváltozott és sikerült megállapodniuk a pénzügyi szolgáltatóval a kedvezőbb feltételekkel történő további részletfizetésben. 

A gépjárműkölcsön és lízingszerződéssel kapcsolatos ügyek másik csoportjába tartozó kérelmek esetében a kérelmezők a szerződések érvényességét vitatták. Több ilyen típusú kérelem ügyében annak ellenére, hogy a kérelmezők az érvénytelenségre hivatkoztak, a tartozást érdemben vitatni nem tudták és általános jellegű kifogásokat hoztak fel (például vitatták a szerződéskötéskor eljáró kereskedő/ügynök aláírási jogosultságát). A pénzügyi szolgáltatók a szerződés semmisségének elismerésétől elzárkóztak, a felhozott semmisségi indokokat megalapozatlannak tartották. Továbbra is képviselték azt az álláspontot, amely szerint a szerződést mindaddig érvényesnek tekintik, amíg annak ellenkezőjét, azaz a szerződés érvénytelenségét bíróság nem állapítja meg, és semmisségre tekintettel csak jogerős bírósági ítéletben foglalt kötelezés alapján számolnak el az adóssal. 

Az ilyen ügyek egy részében a meghallgatás során sikerült egyezséget létre hozni. Ezen megállapodások jellemzően az ügyleti kamat csökkentésére, illetve a futamidő meghosszabbítása melletti törlesztőrészlet csökkentésre vonatkoztak. A tapasztalatok továbbra is azt mutatták, hogy nagyobb összegű elengedésre a szolgáltatók akkor hajlandóak, ha ez egy nagyobb összegű kérelmezői befizetéssel társult.

A kérelmezők közül sokan a hitel felvételekor nem vették számításba, hogy a gépjármű értéke rövid időn belül számottevően csökkeni fog és a futamidő végére elértéktelenedik. Néhány esetben előfordult, hogy a gépjárművet eltulajdonították, így a kérelmező tartozását tovább már nem akarta fizetni, figyelemmel arra, hogy a gépjárművet már nem birtokolja, nem használja, így véleménye szerint olyan eszköz után fizetne hiteltartozást, amellyel nem rendelkezik. Ezekben az esetekben a meghallgatáson kapott a kérelmező részletes tájékoztatást arról, hogy a szerződése szerinti fennálló fizetési kötelezettségét ettől a körülménytől függetlenül is szükséges teljesítenie, erre figyelemmel már érdemben tudott a pénzügyi szolgáltatóval az esetleges fizetési könnyítésről megállapodni. 

A kérelmezők több alkalommal vitatták a hitel fedezetét képező gépjármű visszavételének jogszerűségét és a visszaszármaztatott gépjárművek értékesítési árát. Ezekben az ügyekben megállapítható volt, hogy a pénzügyi szolgáltatók a kölcsönszerződésekben meghatározott fizetési kötelezettség nem teljesítése miatt jogszerűen mondták fel a szerződést, és dokumentáltan származtatták vissza a kölcsön fedezetét képező gépjárművet, szerződésszerűen számoltak el a gépjármű eladási árával. Az adott szerződések és a vonatkozó üzletszabályzatok az értékelést (minimális értékesítési árat, opciós vételárat) a gépjármű EUROTAX értéke alapján határozták meg, amelynek a pénzügyi szolgáltatók által elszámolt összeg megfelelt. Erre figyelemmel a Testület nem tudta figyelembe venni a kérelmezők azon hivatkozását, hogy a gépjármű ténylegesen magasabb összegen lett volna értékesíthető a piacon. 

Visszatérő ügytípus volt a deviza alapon elszámolt integrált CASCO díjára felszámított árfolyam-különbözet elszámolása. Az ügyfelek kérésére az érintett szolgáltató - a Felügyelet ezzel kapcsolatos határozatára tekintettel - kimutatást készített a kamatban érvényesített biztosítási díjra vetített és beszedett árfolyam-különbözetről. 2015-ben hajtotta végre a CASCO-ra jutó árfolyam-különbözet visszatérését, amelynek kapcsán – a nagyságrendileg eltérő összegek miatt – több ügyfél is eljárást kezdeményezett. A pénzügyi szolgáltató arra hivatkozott, hogy a felügyeleti szerv által javasolt módszertől nem térhetett el, annak alkalmazásával maradéktalanul eleget tett a visszatérítési kötelezettségének. Az ügyfelek álláspontja az volt, hogy maga a pénzügyi szolgáltató mutatta ki számukra, hogy ténylegesen milyen összeget szedett be tőlük a biztosítási díjra árfolyam-különbözet címén, ezért azt kell visszatérítenie.

A Testület álláspontja az volt, hogy azokban az esetekben, amikor korábban a pénzügyi szolgáltató az ügyfél kérésére kimutatta a CASCO díjra kiterhelt árfolyam-különbözetet, a kérelmező alappal számított arra, hogy a visszatérítés összegének ez képezi az alapját. 

Több kérelem irányult a gépjármű törzskönyvének kiadására, esetlegesen összekapcsolva a szerződéskötéskor aláírt opciós joggal. Ezen esetekben a kérelmezők arra hivatkoztak, hogy az opciós jog öt éves időtartamának lejártát követően álláspontjuk szerint a törzskönyvet a szolgáltatónak ki kell adnia. A Testület megvizsgálta a rendelkezésre álló szerződéses dokumentációt és megállapította, hogy az opciós jog kikötése és a törzskönyv letétbe helyezése két önálló biztosítékként van jelen, azok egymástól függetlenek, tehát amennyiben az opciós jog letelt, az nem eredményezi automatikusan a törzskönyv kiadását. Szolgáltatók szempontjából a törzskönyv az egyedüli biztosíték azt követően, hogy az opciós jog megszűnik.

A törzskönyv kiadása iránti kérelmek alaptalannak bizonyultak, az opciós jogot törölte a pénzügyi szolgáltató, azonban a tartozás fennállására tekintettel a törzskönyv kiadásától elzárkózott, amelyre az Általános Szerződési Feltételek, az Üzletszabályzat lehetőséget adott. 

A pénzügyi szolgáltatók többsége egyezség létrehozatalára törekedett. A válasziratban még elzárkóztak az egyezségi ajánlat megtételétől, azonban a meghallgatásra már többnyire ajánlattal érkeztek. Egy meghallgatáson több alternatívát is kínáltak a kérelmezőnek a tartozása rendezésére, melyből a kérelmező kiválaszthatta a számára legkedvezőbbet. Amennyiben lehetőség volt rá, a pénzügyi szolgáltató ajánlatot tett a szerződés futamidejének meghosszabbítására vagy a havi törlesztő részlet összegének csökkentésére. 

Számos kérelmező élt a gépjármű önerőből vagy a pénzügyi szolgáltató közreműködésével a telephelyére leadással történő értékesítésével és az így befolyt vételár beszámításának lehetőségével. A beszámítást követően a tartozás elengedésre került vagy új megállapodást kötöttek kamatmentes részletre vagy csökkentett mértékű kamat megfizetésére.

  

A TESTÜLET JAVASLATA

A GÉPJÁRMŰ HITELEKKEL ÉS LÍZING ÜGYLETEKKEL ÖSSZEFÜGGŐ PROBLÉMÁK ELKERÜLÉSÉRE

 

Sok esetben a nem megfelelő tájékoztatás miatt alakulnak ki jogviták, amelyek megoldásában az egyértelmű, érthető, nem szakmai kifejezésekkel teletűzdelt válaszok, magyarázatok is segítenek. A Testület ajánlja a pénzügyi szolgáltatóknak, hogy törekedjenek az ügyfelek számára nem bonyolult, egyszerűen és érthetően megfogalmazott, az adott kérdésre érdemi választ nyújtó kommunikációra.

  

  • KÖVETELÉSKEZELŐK ÜGYEI 

A Testület a követeléskezelőkkel szembeni eljárást – az egyéb jogszabályi feltételek fennállta esetén – akkor indítja meg, ha egyértelműen az állapítható meg, hogy a megvásárolt követelés az MNB által felügyelt pénzügyi szolgáltató és a fogyasztó között pénzügyi szolgáltatási jogviszonyból eredt.

Ezekben az ügyekben a jogelőd pénzügyi szolgáltató felmondta a szerződést a kérelmező nem fizetése miatt, így a tartozás egy összegben esedékessé vált és ezt követően engedményezésre került. A Testület elé kerülő ügyek elsősorban személyi kölcsön és hitelkártya ügyletekkel voltak kapcsolatosak, de jelentős számú ügy keletkezett szabad-felhasználású jelzáloghitel és folyószámlahitel ügyletek miatt is. A kérelmezők számos ügyben sérelmezték az engedményezést. Arra hivatkoztak, hogy nem kötöttek szerződést a követeléskezelővel, illetőleg nem járultak hozzá az engedményezéshez, ezért az jogszerűtlenül történt, és ezen hivatkozás alapján úgy nyilatkoztak, hogy nem hajlandóak a követeléskezelő részére teljesíteni. Kérték, hogy az engedményező pénzügyi szolgáltató vásárolja vissza a követelést. Ezen ügyekben a kérelmezők az engedményezés szabályairól való tájékoztatást követően a legtöbb eljárásban együttműködőek voltak a valós probléma, a fizetési nehézségeik megoldása érdekében.

A követeléskezelőkkel szemben indított eljárásokban a kérelmezők alapvetően a követelések összegszerűségét vitatták, illetve a kérelmek a tartozás lehetséges rendezésének módjára irányultak. A kérelmezők gyakran fizetéskönnyítés, részletfizetés biztosítása érdekében méltányossági kérelemmel éltek. Méltányossági ügyekben a követeléskezelők általában nem zárkóztak el a kamatmentes részletfizetési lehetőség biztosításától, a kérelmezők egészségügyi, szociális és jövedelmi viszonyaira tekintettel. Az eljárások jelentős része a kérelmező és a követeléskezelő között létrejött egyezséggel fejeződött be. A létrejött egyezségek során megfigyelhető volt, hogy a követeléskezelők több esetben is jelentős összegeket engedtek el a tartozásból, különösen nagyobb összeg egyösszegű befizetése esetén. 

Számos esetben a kérelmezők a Testület előtti eljárást mind az eredeti szerződést kötő jogelőd pénzügyi szolgáltató (bank, pénzügyi vállalkozás), mind a követeléskezelő ellen megindították. Ezekben az esetekben a kérelmezők az engedményezés előtt fennállott állapotot, a jogelőd pénzügyi szolgáltató eljárását is vitatták, így a felmondás jogszerűségét, az engedményezett tartozás összegét, jogcím szerinti összetételét, a befizetések elszámolását, esetenként sérelmezték az engedményezésről szóló tájékoztatás elmaradását, a fizetési felszólítás elmaradását, több esetben elévülési kifogással is éltek. 

A kérelmezők egyes esetekben nem voltak tisztában azzal, hogy a még fennálló tartozásból bármilyen engedményt - az engedményezést követően - már csak az engedményes követeléskezelő tud nyújtani.

Előfordult olyan eset is, amikor a pénzügyi szolgáltató a Testület előtt folyó eljárás ideje alatt engedményezéssel a követeléskezelőre ruházta át a követelést. Ezekben az esetekben az eljárás a jogelőd pénzügyi szolgáltató ellen indult ugyan, de arra hivatkozott, hogy a tartozással, annak rendezésével kapcsolatban jognyilatkozatot már csak a jogutód pénzügyi szolgáltató, azaz a követeléskezelő tehetett. Az ilyen esetekben megfelelő együttműködést tanúsító pénzügyi szolgáltató gondoskodott az engedményes meghallgatáson történő megjelenéséről és érdemi nyilatkozattételéről, támogatva ezzel az eljárás eredményes lefolytatásának lehetőségét. 

A követeléskezelőkkel szemben kezdeményezett méltányossági eljárások kisebb részében a kérelmek visszavonásra kerültek. Ennek oka jellemzően az volt, hogy a meghallgatás során a követeléskezelők ismertették a kérelmezőkkel, hogy milyen iratok, igazolások rendelkezésre állása szükséges ahhoz, hogy méltányolható körülményeik figyelembevételre kerülhessenek és erre tekintettel valamilyen kedvezményben részesülhetnek. A kérelmezők a tájékoztatást követően vállalták a pénzügyi szolgáltató által megjelölt okiratok benyújtását és egyidejűleg a kérelem visszavonása mellett döntöttek annak érdekében, hogy esetlegesen ismételten kezdeményezni tudják a Testület eljárását.

Azokban az esetekben is, amelyekben a kérelmezők arra hivatkoztak, hogy a követelés – esetleg már a követeléskezelőre történt engedményezését megelőzően - elévült és az elévülés megállapítását kérték, sikerült az ügylet lezárására vonatkozó egyezségeket létrehozni. A pénzügyi szolgáltatók, amennyiben nem tudták okirattal igazolni, hogy az elévülési kifogás nem megalapozott, számos esetben elfogadták a kérelmező álláspontját és vállalták, hogy a követelést a továbbiakban nem érvényesítik, azt törlik nyilvántartásukból. 

Az eljárásokban az egyezségek létrehozását megnehezítették azok az esetek, amelyekben a követeléskezelők nem tanúsítottak együttműködést. Néhány eljárásban a pénzügyi szolgáltató képviselője döntéshozatalra nem volt feljogosítva olyan esetben sem, amelyben a kérelmező a tartozás összegének csökkentése nélkül, annak megfizetésére vonatkozó módosítást szeretett volna a teljesítési határidő vagy a havi törlesztő részletek összege vonatkozásában elérni. 

 

A TESTÜLET JAVASLATA

A KÖVETELÉSKEZELŐKKEL KAPCSOLATOS ÜGYEKRE

 

Figyelemmel arra, hogy a követeléskezelők felmondással megszűnt szerződésből eredő, egy összegben esedékessé váló követeléseket érvényesítenek, amely követelések kamatterhe súlyosabb a korábbinál, így különösen fontos, hogy az érintett fogyasztó minél előbb vegye fel a kapcsolatot a követeléskezelővel és törekedjen az általa nem vitatott tartozása rendezése érdekében megállapodás megkötésére, a vitatott tartozás kapcsán pedig mielőbb indítson panaszeljárást, melyben, ha megállapodni nem tud, fordulhat a Testülethez.