Az Európai Bankhatóság (EBA) a mai napon közzétett egy FinTech Munkatervet, amely bemutatja a Hatóság prioritásait a 2018/2019-es évekre. A Munkaterv felvázolja egy FinTech Tudásközpont (Knowledge Hub) létrehozását is, amely előmozdítaná a tudásmegosztást és elősegítené a technológiai semlegességet a szabályozói és felügyeleti megközelítések terén.

Tekintettel az EBA 2017-ben közzétett FinTech témájú vitaanyagára kapott visszajelzésekre, és az EBA-nak az Európai Bizottság FinTech akciótervében meghatározott új feladataira, az EBA FinTech munkaterve a 2018-2019-es időszakra érvényes prioritásokat ismerteti és egy indikatív ütemtervet kínál az adott feladatok elvégzését illetően.

A prioritások a következők:

  • a szabályozói peremterület (regulatory perimeter) feltérképezése, beleértve a jelenleg érvényben lévő, FinTech cégeket érintő engedélyezési eljárásokat, valamint az innovációs platformok (innovation hub), illetve a szabályozóitesztkörnyezetek (sandbox-ok) elemzését a legjobb gyakorlatok halmazának meghatározása érdekében, jaz egységesség erősítése és a felügyeleti együttműködés hatékonyabbá tétele céljából;
  • az újonnan kialakuló tendenciák nyomon követése és azok - jelenleg aktív intézmények üzleti modelljeire gyakorolt - hatásainak elemzése, valamint a FinTech használatából eredő prudenciális kockázatok és lehetőségek vizsgálata,
  • a kiberbiztonság vizsgálatával összefüggő legjobb felügyeleti gyakorlatok népszerűsítése és egységes, a kiberveszély tesztelésére szolgáló keretrendszer támogatása;
  • a FinTech tevékenységéből eredő fogyasztói problémák megoldása, különös tekintettel a FinTech cégek nem egyértelmű szabályozói státuszára és az ehhez kapcsolódó, a fogyasztók részére történő nyilvánosságra hozatalra, a potenciális nemzeti szintű gátakra, amelyek megakadályozzák, hogy a FinTech cégek bővítsék szolgáltatásaikat az egységes piacon, valamint a jelenleg érvényben lévő szabályozói keretrendszer virtuális valutákra vonatkozó alkalmazására;
  • a szabályozott FinTech cégekhez, technológia-szolgáltatókhoz és FinTech megoldásokhoz köthető pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozás által hordozott kockázatok azonosítása és felmérése

A munka során az EBA hasznosítja az EBA új FinTech Tudásközpontjában meglévő tudásanyagot és szaktudást. Andrea Enria, az EBA elnöke, üdvözölte a fejleményeket és kijelentette: „Az EBA Tudásközpontja lehetőséget biztosít az EU-n belüli felügyeletet ellátó szervek számára, hogy megosszák egymással a legjobb gyakorlatokat és egy technológiai értelemben véve semleges álláspontot alakítsanak ki az új technológiai megoldások pénzügyi szektoron belüli alkalmazásával kapcsolatban. Ennek segítségével megkönnyíthető az innováció és a tervezés az egységes piacon."

Ezenkívül az EBA továbbra is részt vesz a vonatkozó nemzetközi kezdeményezésekben az egységesség előmozdítása érdekében a felügyelet és a szabályozás területén, reagálva az új és határok nélküli technológiák alkalmazására. 

2018. március 15.

Kapcsolódó dokumentumok:

EBA FinTech Roadmap.pdf

Q&A on FinTech Roadmap.pdf

Kapcsolódó linkek:

A pénzügyi technológiára vonatkozó megközelítés (Fintech)

Egyéb témák

Fogyasztóvédelem és pénzügyi innováció