Az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) ma tette közzé az első - 2017-re és 2018-ra vonatkozó - pénzügyi ismeretterjesztésről szóló Jelentését. A Jelentés több mint 80 pénzügyi ismeretterjesztést célzó kezdeményezést tartalmazó adatbázis alapján készült. A kezdeményezéseket a 28 EU tagország nemzeti hatóságai valósították meg, melyek a banki termékeket és szolgáltatásokat felügyelik. A Jelentés lehetőséget ad a nemzeti hatóságok számára, hogy megosszák és összevessék tapasztalataikat; egyéb, a pénzügyi ismeretterjesztés területén tevékenykedő szervezetek, és az érdeklődők számára pedig arra, hogy az eddig ezen a téren elvégzett munkáról és a tanulságokról többet tudjanak meg, és lehetőség szerint felhasználják a megszerzett tapasztalatokat.

A Jelentésben bemutatott pénzügyi ismeretterjesztésre vonatkozó kezdeményezések célja a pénzügyi fogyasztók segítése saját pénzügyi jólétük javítása, valamint a pénzügyi termékekkel kapcsolatos ismereteik növelése érdekében. Az ilyen kezdeményezések, mint például az online információs források, szemináriumok és a diákoknak szóló programok ténylegesen a közvetve vagy közvetlenül az EBA tevékenységi körébe eső termékekre összpontosítanak.

A Jelentés általános képet ad a nemzeti hatóságok által a pénzügyi ismeretterjesztés területén alkalmazott leggyakoribb módszerekről, és a kapcsolódó kezdeményezések négy lényeges jellemzőjére összpontosít: a témára, a formátumra, a célcsoportra, valamint a végeredményre. A Jelentés bemutatja továbbá a nemzeti hatóságok pénzügyi ismeretterjesztés terén szerzett tapasztalatait.

Jogalap

A pénzügyi ismeretterjesztésről szóló Jelentés összeállítása az EBA-t létrehozó rendelet 9 cikkének (1) b) bekezdésével összhangban történt, amely arra kötelezi a Hatóságot, hogy vállaljon vezető szerepet az átláthatóság, az egyszerűség, valamint az igazságosság támogatásában a fogyasztói pénzügyi termékek és szolgáltatások belső piacát illetően, többek között a pénzügyi tudatosságot és ismeretterjesztést előmozdító kezdeményezések áttekintésével és koordinálásával is.

2018. március 1.

Kapcsolódó dokumentumok:

Az EBA sajtóközleménye: https://www.eba.europa.eu/-/eba-takes-stock-of-lessons-learned-on-financial-education-across-the-eu

EBA Jelentés a pénzügyi ismeretterjesztésről