Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

Az ESMA nyilvánosságra hozta a MiFIDII/MiFIR végrehajtásával kapcsolatos fő átláthatósági számításokat

nyomtatás

Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) ma tette közzé a MiFID II/MiFIR végrehajtásához szükséges, részvény és kötvény jellegű eszközökre vonatkozó átmeneti transzparencia számításokat (transitional transparency calculations, TTC). A mai közzététellel az összes eszközosztályra vonatkozó, 2018. január 3-ától alkalmazandó, és az új keretszabályozás által megkövetelt TTC elérhetővé vált a piaci szereplők, infrastruktúrák és hatóságok számára.

A TTC-k kidolgozására az ESMA-t az illetékes nemzeti hatóságok hatalmazták fel, amelyek egyúttal a mai napon nyilvánosságra hozott végleges eredményeket is elfogadták.

Steven Maijoor elnök elmondta:

„A részvény és kötvény jellegű eszközökre vonatkozó átmeneti transzparencia számítások mai közzétételével teljesül a pénzügyi piaci szereplők és felügyeleti szerveik felé történő adatszolgáltatás, amely a MiFID/MiFIR reformok egyik kulcsfontosságú elemének, nevezetesen az átláthatóbb értékpapírpiacok megvalósításához szükséges.

Ez az adatszolgáltatás részét képezi annak a nagyívű programnak, amely azt tűzi ki célul, hogy a piaci szereplők és a felügyeleti szerveik teljes és időszerű információhoz jussanak a MiFID II/MiFIR és a MAR követelményeinek való megfelelés megkönnyítése érdekében.

Az Európai Unió minden piaci szereplője és az illetékes nemzeti hatóságok immár a végső információval is rendelkeznek ahhoz, hogy feladataikat zökkenőmentesen tudják ellátni az új szabályozási rendszer keretein belül.”

2018 januárjától kezdődően az ESMA rendszeres jelleggel fogja közzétenni a referenciaadatokat, a transzparencia számításokat és a volumenkorlátozási mechanizmusra vonatkozó információkat. Ezen túlmenően az ügyletjelentések cseremechanizmusa, amely lehetővé teszi az illetékes nemzeti hatóságok közötti információmegosztást, az új szabályozás életbe lépése után is működni fog.

A MiFID II pénzügyi eszközök transzparenciájára vonatkozó előírásai megkövetelik az illetékes nemzeti hatóságoktól, hogy végezzenek el és hozzanak nyilvánosságra a pénzügyi eszközökre vonatkozó transzparenciaszámításokat (átmeneti jellegűeket is) a MiFIR alkalmazásának időpontját megelőzően. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) illetékes nemzeti hatóságai, Lengyelország kivételével, felhatalmazták az ESMA-t a TTC-k összeállítására. 2017 júliusában és szeptemberében az ESMA már szolgáltatott TTC-ket nem részvény jellegű eszközökre.

Átmeneti transzparencia számítások– Részvény és kötvény jellegű eszközök

Az ESMA a részvény jellegű eszközökre vonatkozó, ma közzétett TTC-ket az EGT 133 kereskedési helyszíne által szolgáltatott adatok gyűjtése, felülvizsgálta és összeállítása alapján számította ki. Ennek eredményeképpen megállapítható, hogy 28971-ből 1907 részvény jellegű eszköz rendelkezik likvid piaccal. Az ESMA a benyújtott adatok alapján számította ki azokat a kereskedés aktivitását jellemző mutatókat, amelyek a részvények és letéti igazolások legkisebb árlépésközeinek a kerekedési helyszínek és az illetékes nemzeti hatóságok által történő kiszámításához szükségesek.

Ami a kötvényeket illeti, a tőzsdén forgalmazott áruk (ETC) és a tőzsdén forgalmazott kötvények (ETN) kivételével, az ESMA az egyes eszközökre vonatkozóan likviditási értékelést tesz közzé. A számításokat az ESMA 116 kereskedési helyszín által szolgáltatott adatok felhasználásával végezte el,  melyekbe beépítette az OTC piacokra vonatkozó információkat is a TRAX-ból kapott adatok alapján. Ennek eredményeként megállapítható, hogy a MiFIR szempontrendszere alapján 61761-ből 566 kötvény jellegű eszköz rendelkezik likvid piaccal.

A TTC a 2017. szeptemberében elérhető kereskedési helyszínre bevezetett részvény jellegű eszközöket, és a 2017. októberében elérhető kereskedési helyszínre bevezetett kötvény jellegű eszközöket foglalja magában. Az e dátumok után bevezetett eszközök tekintetében a TTC-ket az illetékes nemzeti hatóságok számítják ki, és az ESMA az adatokat 2018 januárjában hozza nyilvánosságra.

Az ESMA a számításokat megfelelő gondossággal és a legjobb képességei szerint végezte el, azonban tekintettel a számítások körére és összetettségére, beleértve a különböző adatforrásokat is, nem zárhatók ki a TTC-k későbbi korrekciói. Az ESMA tervei szerint folyamatosan kiegészíti és szükség esetén frissíti a szolgáltatott információkat.

Következő lépések

A TTC 2018. január 3-ától lesz alkalmazandó, és a részvény jellegű eszközökre számított TTC 2019. március 31-ig lesz érvényben, míg a kötvény jellegű eszközökre számított TTC (likviditásértékelés) 2018. május 18-ig. Bővebb információ az ESMA weboldalán található.

2017. december 6.

Az ESMA sajtóközleménye: https://www.esma.europa.eu/sites/default/files/library/esma50-164-1173_press_release_mifid_ttc.pdf

 

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem