2016-05-31 at 15.28.56.pngA Magyar Nemzeti Bank közgazdasági és monetáris politikai szakkönyvsorozatának 2016-ban megjelent második kötete a Versenyképesség és növekedés, amelyet Palotai Dániel és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatói szerkesztettek. A Magyar Nemzeti Bank mandátumának megfelelve döntött a szakkönyvsorozat elindításáról, miután törvényi feladatai közé tartozik a hazai pénzügyi kultúra és így a közgazdasági gondolkodás fejlesztése, valamint elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül a Kormány gazdaságpolitikájának támogatása is.

Törvényi feladatainak megfelelve a Versenyképesség és növekedés kötettel a jegybank a fenntartható gazdasági növekedésről és versenyképességről szóló közös gondolkodáshoz kíván hozzájárulni. A könyv áttekinti a hazai és nemzetközi tapasztalatokat, majd átfogó képet ad a gazdasági felzárkózást leginkább meghatározó tényezőkről. A kötet mindemellett azonosítja azokat a területeket, amelyeken leginkább szükséges az előrelépés, és javaslatokat tesz olyan reformokra, amelyek hozzájárulhatnak a versenyképesség növeléséhez.

Palotai Dániel – Virág Barnabás: Hogyan érhető el a sikeres gazdasági felzárkózás (Néhány szó az MNB Versenyképesség és növekedés című könyvéről)

Szalai Ákos – Kolozsi Pál Péter: Mit kell tennünk egy versenyképesebb magyar gazdaságért? (A Versenyképesség és növekedés című monográfiával kapcsolatos írás a Polgári Szemle 2017. januári számában)

A kötet az alábbi online felületen rendelhető meg: