A MNB jelentős szerepet vállal a deviza- és a deviza alapú fogyasztói jelzáloghitelek forintra váltásában azzal, hogy a bankok számára biztosítja a forintosításhoz szükséges deviza teljes mennyiségét. AZ MNB számára kiemelt cél, hogy a szükséges deviza mennyiségét olyan módon jutassa el a pénzügyi rendszernek, hogy a forintosítás zökkenőmentesen, egy lépésben, gyorsan mehessen végbe. Mindez jelentős előkészületet igényelt.

Első lépésben a Monetáris Tanács 2014. november 4-i ülésén döntött arról, hogy az MNB rendelkezésre bocsátja a bankrendszer számára a fogyasztói devizahitelek forintosításához szükséges, maximum 9 milliárd euro összegű devizamennyiséget. Második lépésben 2014. november 7-én az MNB minden érintett partnerbankkal formális szerződést kezdeményezett. Ebben az MNB vállalta, hogy a partnerkörébe tartozó hitelintézetek számára biztosítja a forintosításhoz kapcsolódó fedezési ügyletek teljes devizaigényét. A jegybankkal egyedi megállapodást kötő hitelintézetek pedig azt vállalták, hogy minden fedezeti ügyletekhez szükséges devizaigényüket a jegybanktól szerzik be a devizapiac helyett. A szerződést már minden jelentős fogyasztói deviza- és deviza alapú jelzáloghitelekkel rendelkező bank aláírta. Végül a harmadik lépésben még szintén 2014. november 7-én Matolcsy György jegybankelnök és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke megkötötték a megállapodást, amely részletesen szabályozza a forintosításhoz kapcsolódó ügyletek legfontosabb üzleti feltételeit.

Az egyedi szerződések és az MNB és a Bankszövetség közötti megállapodás értelmében az MNB az első devizanyújtó tenderét 2014. november 10-én 10 órakor tartja. A jegybank az egyedi megállapodást kötött hitelintézeteknek az előre egyeztetett mértékben rendelkezésre bocsátja a fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitelek forintra konvertálásából adódó fedezeti igény kielégítéséhez szükséges devizát, euró devizanemben a tender időpontjában elérhető legutolsó hivatalos MNB árfolyamon.  Az MNB devizanyújtó programját úgy alakították ki, hogy lefedje a bankok igényeit és emellett a keretösszegek teljes kihasználása esetén se veszélyeztesse a jegybank tartalék-megfelelését. Ez utóbbira az jelent garanciát, hogy a jegybank által rendelkezésre bocsátott eszközök egyrészt mérséklik a rövid lejáratú külső adósságot, és így a jegybanki devizatartalék-igényt, másrészt a devizatartalékok az elkövetkező 3 évben megfelelően szétterített, fokozatos felhasználásával biztosítják a bankok számára a forintosításból származó devizakeresletük kielégítését.

Az MNB felkészült a devizahitelek kivezetésére. A megtett lépések lehetővé teszik a fogyasztói deviza- és deviza alapú jelzáloghitelek gyors és rendezett forintosítását.

MAGYAR NEMZETI BANK


Melléklet: A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás a fogyasztói deviza- és deviza alapú jelzáloghitelek forintosításához kapcsolódó fedezeti ügyletekről