Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász ma látogatást tett a Magyar Nemzeti Bankban, ahol megbeszélést folytatott Matolcsy György jegybankelnökkel. A szakmai találkozón áttekintették a nemzetközi gazdasági és pénzügyi folyamatokat, valamint a monetáris politika aktuális kérdéseit. A megbeszélést követően a Columbia Egyetem professzora nagy sikerű szakmai előadást tartott a jegybanki munkatársak számára.

„A gazdasági válság hatása a monetáris politikára” címmel megtartott előadásán Joseph E. Stiglitz többek között a gazdasági válságból levonható tanulságokról, a központi bankok szerepéről, függetlenségéről, régi és új mandátumairól, valamint a jegybankok által alkalmazható különböző eszközökről és a szabályozási tevékenység fontosságáról fejtette ki véleményét.

Az MNB-ben tartott előadásában Stiglitz hangsúlyozta, hogy a jegybankok új kihívásokkal szembesülve mandátumuk és eszközeik bővítésével válaszoltak a válságra. A közgazdászprofesszor szerint az eredeti jegybanki mandátum (árstabilitás) megerősítése mellett megújult intézményi keretek között kell biztosítani a pénzügyi stabilitás megőrzését. Az előadáson elhangzott az is, hogy erősebb szabályozói tevékenységre is szükség van, mivel a határon átnyúló pénzügyi tevékenységek fokozzák a kockázatokat.

MAGYAR NEMZETI BANK