A gazdaságpolitikai döntéshozók és a privátszféra képviselői megvitatták a szükséges lépéseket, melyekkel piaci alapon segíteni lehet a nemteljesítő hitelek megoldását.

Budapest, 2015. március 3. - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) nagy érdeklődéssel kísért szakmai fórumot tartott a Bécsi kezdeményezés keretében. A konferencián a felek áttekintették azokat a konkrét és fenntartható lépéseket, melyek a bankokat és a hatóságokat segítik a nemteljesítő vállalati hitelekkel (NPL) kapcsolatos problémák megoldásának kidolgozásában.

A rendezvényen részt vettek a témában érintett magyarországi vezető bankok képviselői, potenciális nagybefektetők, pénzügyi és jogi tanácsadók, valamint a hazai minisztériumok képviselői mellett, európai intézmények, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), Világbank és az EBRD delegáltjai. A rendezvényt Nagy Mohácsi Piroska az EBRD Ország stratégiáért felelős Igazgatója, valamint Balog Ádám a Magyar Nemzeti Bank alelnöke nyitotta meg.
“A döntéshozók legsürgetőbb feladatai között szerepel a nemteljesítő hitelek problémájának megoldása Közép- és Kelet-Európában, ahol ezek aránya gyakran túl magas, és ez negatívan érinti a hitelezést és végső soron a gazdasági növekedést. A régió vezetői aktívan keresik azokat a piaci alapú megoldásokat, melyekkel segíthetnék a bankokat és a vállalatokat mérlegük tisztításában. Az EBRD, az IMF és a Világbank is együttes támogatást nyújt a régiós országok hatóságainak és bankjainak ahhoz, hogy mielőbb megszüntessék a nemteljesítő hitelek megoldását hátráltató tényezőket” mondta Mohácsi Nagy Piroska.
Balog Ádám az MNB alelnöke hozzátette: “A szoros együttműködés az EBRD-vel kiemelten fontos a Magyar Nemzeti Bank számára. A konferencia iránt megnyilvánuló fokozott érdeklődés is mutatja a probléma jelentőségét, vagyis azt, hogy kezelni kell a magas NPL arányból adódó problémákat. A problémák hatékony kezeléséhez innovatív módon és a megszokottól eltérően kell gondolkozni. Az MNB innovatív megoldása egy eszközkezelő, a MARK Zrt. létrehozásában öltött testet, ami egy piaci alapon működő, az MNB makroprudenciális mandátumát végrehajtó cég, és a tervek szerint 2015 második felétől kezdené meg aktív működését. Úgy hisszük, hogy a MARK Zrt. egy jó és piacbarát megoldás a kereskedelmi ingatlanhitelek problémájának kezelésében Magyarországon, ahol a magas NPL arány ugyan nem jelent veszélyt a bankrendszer sokkellenálló képességére, de rontja annak hitelezését– szögezte le Balog Ádám.”

A konferencia a résztvevői megvitatták a magyar jogi, adózási és szabályozói környezetet is, különös tekintette az NPL probléma megoldására. Emellett megvizsgálták a cégen belüli NPL kezelés lehetőségeit, beleértve a peren kívüli átalakítást és a vállalati nemteljesítő hitelek eladásával kapcsolatos opciókat, valamint az eszközkezelőkkel (“rossz bankok”) kapcsolatos eddigi nemzetközi tapasztalatokat. A nemzetközi szakértők ismertették a témában legsikeresebbnek számító nemzetközi megoldásokat.

A konferencián az alábbi fontos teendők fogalmazódtak meg:

  • Más országok gyakorlatának tükrében újra meg kell vizsgálni az NPL befektetők működéséhez szükséges engedélyezési eljárás folyamatait;
  • Meg kell fontolni adókedvezmények és egyéb ösztönzők bevezetését a bankok és adósok számára a restrukturálási céllal történő adósság-elengedés és adósság-tőke csere vonatkozásában;
  • Szorosabb együttműködést és aktívabb támogatást kell kialakítani a bankok között az egyes átstrukturálási elvek alkalmazásában;
  • Meg kell fontolni az esetleges erősebb hitelezői jogkörök lehetőségét a csődeljárás, felszámolási eljárás és a végrehajtó kijelölésének tekintetében;
  • A nemrég felállított eszközkezelő teljesen piaci alapú működtetése az NPL-ek másodlagos piacának támogatása céljából.
A szakmai konferencia Budapesten az Európai Bankkordinációs (“Bécsi”) Kezdeményezés keretében valósult meg, amely hatékony és a célorientált lépéseket sürget az NPL problémák megoldásának érdekében. A különböző megoldási stratégiák 2014. szeptemberi bemutatása után a Bécsi Kezdeményezés keretében kezdődött meg az egyes országok támogatása, amelyet a tagországok hatóságai koordinálnak, a nemzetközi pénzügyi szervezetek, valamint a résztvevő európai intézmények pedig közreműködnek benne.

Az MNB és az EBRD 2014 óta szorosan együttműködik az NPL kezelésével kapcsolatos problémák megoldásában. Az együttműködés a 2015. február 9-én a Bankrendszer és a reálgazdaság támogatásának érdekében a Magyar Kormány és az EBRD közötti együttműködési megállapodás aláírása óta erősödött.

A szakmai konferencia egy magas szintű panelbeszélgetéssel záródott, amelyben megfogalmazásra kerültek a közeljövőre vonatkozó szükséges következő lépések.

Sajtó kapcsolat:

Magyar Nemzeti Bank:
Telefon: +36-1-428-2745
Fax: +36-1-429-8000
Email: sajto@mnb.hu

EBRD:
Axel Reiserer
Telefon: +44 20 7338 6741
Email: reiserea@ebrd.com