KÖZLEMÉNY

EKB: Nem kell módosítani a jegybanktörvényt

Az Európai Központi Bank (EKB) kialakította véleményét a jegybanktörvény módosítására 12192 számon benyújtott képviselői javaslatról. Ezzel kapcsolatosan a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alábbiakat tartja fontosnak kiemelni.

1.        Az EKB szerint „a Monetáris Tanácsra vonatkozó, jelenleg hatályos szabályok összeegyeztethetőek a központi banki függetlenséggel, valamint megfelelő keretet biztosítanak a monetáris politika alakításához”, tehát „nem szükséges módosítani a Monetáris Tanács összetételét” (4. pont).

2.        Az EKB szerint nem támasztható meggyőzően alá a döntéshozói és végrehajtási feladatok szétválasztásának szükségessége, amit a képviselői javaslat tartalmaz. Az EKB tehát nem lát okot arra, hogy az alelnökök ne legyenek Monetáris Tanács tagok. Ezt alátámasztandó az EKB saját megoldását hozza például, ahol az EKB igazgatói mind tagjai a döntéshozó Kormányzó Tanácsnak (5. pont).

3.        Különösen figyelemreméltó és tanulságos, hogy az EKB szükségesnek tartotta a jegybanki függetlenségre vonatkozó alapelveket részletesen kifejteni a magyar döntéshozóknak, hangsúlyosan figyelmükbe ajánlva azt, hogy a független jegybank intézménye az, amely elválasztja a monetáris politikát a „rövid távú politikai érdekektől” (6., 7., 8. pontok).

4.        A levél kifejti, hogy az elnöki terminus megváltoztathatatlansága a személyi függetlenség egyik alapja amely, az Európai Unió joga alapján vonatkozik az összes monetáris politikai döntéshozóra (7., 8. pont).

5.        A miniszterelnök szerepének és befolyásának növelésével kapcsolatosan az EKB határozottan kijelenti: „a Monetáris Tanács tagjai jelölésének jelenleg hatályos szabályai összeegyeztethetők a (alap)szerződéssel és teljes mértékben szolgálják a működési hatékonyság és az MNB politikai szférától való függetlenségének céljait” (9. pont).

6.        A Monetáris Tanács üres státuszainak betöltésével kapcsolatban az EKB általánosságban és elvi útmutatásként kifejti, hogy a hosszú távú függetlenséget erősítené egy olyan rendszer, ahol az üres helyeket nem egyszerre, hanem „megfelelő köztes időszakot hagyva” töltenék be. Az EKB egyértelműen kijelenti, hogy „a megfelelő köztes időszak” alatt a politikai ciklus értendő. Egy ilyen javasolt rendszer az EKB szerint „biztosítaná azt, hogy a döntéshozó szerv tagjainak kinevezését nem politikai ciklusok határozzák meg” 10 pont.

Az MNB hangsúlyozza, hogy a jelenlegi képviselői javaslat ennek a követelménynek egyáltalán nem felel meg, különösen annak fényében, hogy a Monetáris Tanács jelenlegi kilenc tagja közül ötöt a most kormányzó koalíció korábbi miniszterelnöke terjesztett a köztársaság elnöke elé kinevezésre. Véleményünk szerint a képviselői javaslatban szereplő további négy tag egy időben történő kinevezése az adott helyzetben teljességgel összeegyeztethetetlen az EKB elveivel, mert megkerüli azt a követelményt, hogy a Kormány semmilyen körülmények között ne befolyásolja a monetáris politika vitelét.

Mindezek alapján az MNB mindenben igazolva látja azon korábbi álláspontját, hogy a jelenlegi jegybanktörvény megváltoztatására nincs szükség. Az EKB véleménye ismeretében a kialakult helyzetben egyetlen helyes megoldás az, ha a kormány nem támogatja a képviselői javaslatot, illetve a tisztelt előterjesztő képviselők azt visszavonják.

(Az EKB-nak a magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatos állásfoglalása magyar és angol nyelven 2004. november 8-ától megtalálható az EKB – www.ecb.int – és az MNB – www.mnb.hu – honlapján.)

Budapest, 2004 november 9.

Magyar Nemzeti Bank