A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére a mai kormányülés után törvénymódosítás kerül az Országgyűlés elé, amely egyszerűsíti, racionalizálja a Magyar Nemzeti Bank működését. Karcsúsodik a jegybank irányítása, amellyel a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés a cél.

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére a Kormány mai ülésén megtárgyalta a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény (a Jegybanktörvény) módosítását. Az ülésen részt vett Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is.

A kormányülésen elfogadott módosítások a következő fő pontokban érintik a jegybank működését, szervezetét:

    • a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának létszáma öt-hét főre csökken, mely azonban a jelenlegi tagok mandátumát nem érinti;
    • az MNB valamennyi alelnöke tagja lesz a Monetáris Tanácsnak;
    • a jegybanknak két alelnöke lesz az eddigi legalább három–legfeljebb öt helyett;
    • megszűnik az MNB igazgatósága, feladatait az MNB elnöke veszi át;
    • megszűnik a Közgyűlés, a jövőben a Magyar Államot – mint részvényest – képviselő, államháztartásért felelős miniszter az MNB törvényben tételesen meghatározott tárgykörökben részvényesi határozattal dönt.

– mint részvényest – képviselő, államháztartásért felelős miniszter az MNB törvényben tételesen meghatározott tárgykörökben részvényesi határozattal dönt.

Magyarország európai uniós tagsága alapján a Jegybanktörvény módosításakor ki kell kérni az Európai Központi Bank véleményét is. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések jelenleg is folyamatban vannak, és a szöveg véglegesítése során a törvényalkotók figyelembe tudják venni az EKB esetleges javaslatait is.

MAGYAR NEMZETI BANK

Kommunikáció