A jegybank ma hozta nyilvánosságra a jövő évi emlékérme-kibocsátási tervét, amely alapján 2010-ben három arany, négy ezüst és egy kupronikkel emlékérme kerül kibocsátásra.  

A tervek szerint a jövő évi első emlékérme-kibocsátásra március 29-én kerül sor, Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulója alkalmából. Az érme a 2009-ben Radnóti Miklós tiszteletére kibocsátott emlékérmét követi; a sorozattal a jegybank a magyar költők, írók előtt tiszteleg.

Hazánk természeti kincseinek egy új sorozat indításával kíván az MNB emléket állítani. A sorozatindító, különleges, fekvő téglalap alakú érme a Föld napján, április 22-én kerül kibocsátásra, és az Őrségi Nemzeti Parkot, hazánk legfiatalabb nemzeti parkját ábrázolja.

A tervek szerint ezt követően a 2010. évi Úszó, Műúszó, Műugró és Nyíltvizi Úszó Európa-bajnokság hazai rendezése alkalmából a rendezvény nyitó napján (2010. augusztus 4-én) bocsát ki emlékérmét a jegybank. Az emlékérmén különleges díszítőelem, ún. látens kép jelenik meg, azaz az érme egyik oldalán a rátekintés szögétől függően más-más kép látható.

Ezt követően augusztus 20-án jelenik meg emlékérme: különlegesen magas (500 000 Ft) névértékű aranypénzzel állít emléket a jegybank Szent István király Szent Imre herceghez intézett intelmeinek. A magas címlet magas nemesfémtartalommal, ugyanakkor alacsony példányszámmal párosítva fokozza az érme numizmatikai és piaci értékét. Emellett, ugyanezzel az éremképpel egy 50 000 Ft-os arany emlékpénz is kibocsátásra kerül, a korábban már megszokott súlyban és darabszámban (2 dukát, 5000 példányban). Az érmék az intelmek megírásának 1000. évfordulóján jelennek meg.

 A magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató sorozat 2010-ben is folytatódik, Bíró László József, a golyóstoll feltalálója előtt tisztelegve, a feltaláló születési évfordulóján, 2010. szeptember 29-én, a megszokott 1000 forintos címletben, színesfémből készítve.

A 2010-es emlékérmék sorát az Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából megjelenő arany és ezüst emlékérme zárja november 7-én. Mivel 2010 hivatalos Erkel-emlékév, a Magyar Nemzeti Bank a hagyományos specifikációjú ezüst emlékérme mellett egy különleges méretű arany emlékérme kibocsátását is tervezi, amely illeszkedik a világ legkisebb aranyérméit tömörítő nemzetközi gyűjtőprogramhoz.

Az érmék specifikációját és az érmeképeket a www.mnb.hu oldal Bankjegy és érme / Emlékérme menüpontja tartalmazza, az érmék forgalmazásáért továbbra is a Magyar Pénzverő Zrt. a felelős. A sajtóközlemény megjelenésével egyidőben nyílik lehetőség az emlékérmék előjegyzésére a Magyar Pénzverő Zrt.-nél (www.penzvero.hu).

MAGYAR NEMZETI BANK

Kommunikáció