Budapest, 2015. december 15. - A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága 2015. december 15-én megtartotta ez évi utolsó ülését, mely alkalommal a jövő évi feladataira történő felkészülést is megkezdte. A napirenden szereplő előterjesztések között szerepelt a jegybank III. negyedéves gazdálkodásáról és eredményelemzéséről szóló dokumentum is, ezt követően került sor a testület 2016. évi munkatervének elfogadására. Dr. Papcsák Ferenc, az FB elnöke kiemelte, hogy jövő évi munkájuk során a gazdálkodási területek vizsgálata mellett külön kitérnek az MNB Oktatási igazgatósága által kifejtett tevékenység ellenőrzésére, majd sort kerítenek a Budapesti Értéktőzsde megvásárlásának vizsgálatára.