A lakáspiac általánosan kiemelt jelentőségére tekintettel a jegybank új féléves publikációt közöl „Lakáspiaci jelentés” címmel. 2015 folyamán jelentős mértékben javult a hazai lakáspiac, ami a lakásárak mintegy 10 százalékos növekedése mellett a piaci forgalom bővülésével is együtt járt. Az új lakáshitelek volumene mintegy 50 százalékkal bővült 2015-ben, a lakáshitelek állománya azonban éves alapon még mindig közel 4,6 százalékos ütemben csökkent. A lakáspiaci élénkülés több szempontból is szegmentált. Egyrészt főként a használt lakáspiac élénkült, másrészt Budapest és agglomerációs vonzatán kívül gyakorlatilag csak a nyugat-magyarországi régió esetén tapasztalható javulás. Összességében sem a lakásárak emelkedése, sem pedig az új hitelezés bővülése nem tekinthető túlzott mértékűnek, a kockázati szint jelenleg alacsony.

Budapest, 2016. május 2. — Első alkalommal adja közre a Magyar Nemzeti Bank új, „Lakáspiaci jelentés” című kiadványát. A jövőben rendszeresen, évente két alkalommal megjelenő publikáció célja, hogy átfogó képet nyújtson a hazai piac aktuális folyamatairól, valamint hogy a lakáspiac makrogazdasági és pénzügyi stabilitási aspektusa összehangoltan és egységesen kerüljön bemutatásra. A kiadvány mindezek mellett részletesen ismerteti a hazai piac régiós szintű folyamatait is. A „Lakáspiaci jelentés” kiadvány részletessége és mélysége lehetőséget teremt a témával kapcsolatos kutatások, mélyebb elemzések, valamint elemzési és módszertani fejlesztések ismertetésére és részletezésére is. Az új kiadvány átfogó szemléletével az MNB nemzetközi szinten is az elsők között szerepel a lakáspiaci folyamatok széleskörű bemutatása terén.

A lakáspiac több szempontból is kiemelten fontos a jegybank számára: e folyamatok nemcsak a pénzügyi stabilitási dilemmákkal állnak szoros kapcsolatban, de alapjaiban meghatározzák a gazdaság rövid és hosszú távú növekedési kilátásait is. A lakáspiac a nemzetgazdaság minden területéhez szervesen kapcsolódik. A lakáspiaci folyamatok, és különösen a lakásárak ingadozása a háztartások vagyoni helyzetén keresztül befolyással van a szektor megtakarítási és fogyasztási döntéseire, míg a jelzáloghitel-fedezetek révén a pénzügyi intézmények portfóliójára, profitabilitására és hitelezési aktivitására is.

A makrogazdasági környezet általánosan az ingatlanpiac élénkülése irányába hatott, így 2015 folyamán jelentős növekedés volt tapasztalható a hazai lakáspiacon. A piac fellendülését számos keresleti tényező támogatta, azonban kínálati oldalról korlátok fékezik az élénkülést. A lakásvásárlások keresleti oldalát befolyásoló reálbérek emelkedésével nőtt a háztartások jövedelmének vásárlóereje, miközben a hosszú távú munkapiaci kilátások is érdemben javultak. Az alacsony kamatkörnyezet is pozitív hatással bír: egyrészt érdemben növeli a lakhatási célú keresletet a kedvező finanszírozási költségek révén, másrészt jelentős befektetési célú keresletet is támaszt a lakáspiacon. Pozitívan hat a keresletre emellett a lakosság oldódó mérlegalkalmazkodási kényszere és a devizahitelek forintosításával megszűnő árfolyamkockázat is. A lakáspiaci kereslet általános élénkülését azonban valamelyest árnyalják a hazai demográfiai folyamatok. Az aktuális kivetítések szerint csökkenő népességszám hosszabb távon korlátozza a keresleti környezetet, míg a belföldi vándorlás elsősorban a fővárosban és környékén, valamint az észak-nyugati megyékben növeli a lakáspiaci keresletet. A lakáspiac kínálati oldalán azonban a nemteljesítő jelzáloghitelek mögötti nagyszámú fedezeti ingatlan, a bankok visszafogott hitelkínálata és az építőipar munkaerő- és alapanyaghiánya korlátozó tényezők lehetnek az kiegyensúlyozott fellendülés előtt.

A lakásárak a nagymértékű emelkedés ellenére is csupán a válság előtti szintekhez korrigálódtak, az árak növekedése összességében még nem tekinthető túlzottnak. A lakáspiac területi megbontásban és alszegmensenként sem mutat egységes képet. Az élénkülés főként a budapesti és a nagyobb településeken található használt lakások részpiacán volt érzékelhető, míg az új lakások esetén és a kisebb településeken nem történt érdemi javulás. A kiadott építési engedélyek száma 30 százalékkal nőtt 2015 során, míg ugyanezen időszak alatt az új építések száma csökkent, amit az ingatlanfejlesztők – lakáspiaccal kapcsolatos kormányzati intézkedések miatti – kivárása okozhatott. Az új kínálat összességében még alacsony szinten alakul. A Kormány által 2016 elején hozott intézkedések jelentősen befolyásolják az új lakások piacát, elősegítve ezzel a lakáspiac kiegyensúlyozottabb élénkülését. Míg a Családok Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) kibővítése jelentős többletkeresletet generálhat ezen a részpiacon, addig az új lakások áfacsökkentése elősegítheti az elmaradt beruházások megvalósulását, ezzel megfelelő mennyiségű és minőségű új kínálatot biztosítva.

A lakáspiac javuló keresleti kondíciói a hitelezésben is tükröződtek. 2015 során éves alapon mintegy 50 százalékkal bővült az új kibocsátású lakáshitelek volumene, a lakáshitelek állománya a tranzakciók következtében azonban éves alapon még mindig 4,6 százalékos csökkenést mutat. A 2015 januárjától hatályos „adósságfék”- szabályok biztosítják, hogy az új hitelezés élénkülése hosszabb távon is egészséges legyen, és ne járjon az adósok túlzott tehervállalásával. Ugyanakkor a hitelpiacon is megfigyelhető, hogy az élénkülés egyelőre leginkább a használt ingatlanok iránt jelentkezik. A Hitelezési felmérés alapján a bankok 2015 során nem változtattak érdemben a lakáscélú hitelek kondícióin, míg a bankok többsége a kereslet bővüléséről számolt be. A hitelből történő lakásvásárlás elérhetőségét támogatja az alacsony kamatkörnyezet, míg a háztartások forintosítás következtében megszűnő árfolyamkockázata oldhatja a bankok hitelkínálati korlátait is.

Összességében a lakáspiac élénkülését kedvezőnek ítélhetjük. A lakásárak dinamikus emelkedése és az új lakáshitelek volumenének növekedése nem tekinthető túlzott mértékűnek, így jelenleg a kockázati szint alacsony. A kínálati oldalon tapasztalható súrlódások, a kereslet jelentős mértékű növekedése és a piacot érő külső impulzusok miatt azonban a lakáspiaci folyamatokat szorosan figyelemmel kell kísérni.

http://www.mnb.hu/kiadvanyok/jelentesek/lakaspiaci-jelentes

MAGYAR NEMZETI BANK
Kommunikáció

Elérhetőség:

Tel: 428-2751
Fax: 429-8000
E-mail:
sajto@mnb.hu