Budapest, 2016. november 29.Az MNB több mint 19 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezetet – többek között – a kockázatkezelési, számviteli, vállalatirányítási és belső szabályozási tevékenységét érintő, részben ismétlődő, s több esetben jelentősebb hiányosságok miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított átfogó ellenőrzési eljárás keretében vizsgálta az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet tevékenységét. Ennek során a jegybank a 2012. december 31-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.

A vizsgálat egyebek között a hitelezési gyakorlatra, a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére – ezen belül az ügyfél- és ügyletminősítésre, a nyilvántartási és kontrollfolyamatokra, illetve a kockázatvállalások dokumentálására, – vonatkozóan állapított meg (részben a korábbi felügyeleti határozatban már kifogásolt, de a takarékszövetkezet által meg nem szüntetett) hiányosságokat. Több szabálytalanságot talált a jegybank emellett a számviteli eljárások, az adatszolgáltatás és a vállalatirányítás terén is.

Mindezek nyomán az MNB ma közzétett határozatában határidő tűzésével kötelezte az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezetet, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére, s erről – a belső ellenőri jelentés megküldésével – számoljon be a jegybanknak. A kötelezés keretében az intézménynek gondoskodnia kell a belső szabályozás és a számviteli eljárások megfelelőségéről, a folyamatba épített ellenőrzések, a kockázatkezelési és fedezetkezelési folyamatok fejlesztéséről, illetve javításáról, valamint a dokumentumok, nyilvántartások és az adatszolgáltatás teljes körűségéről.

A vizsgálat során feltárt hiányosságok miatt a jegybank összesen 19,08 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott az intézményre. A bírság megállapítását különösen indokolttá tette a pénzügyi szolgáltatási tevékenység körében feltárt jogsértések számossága és jelentősebb kockázati besorolása, illetve a jogsértések ismétlődése.

Súlyosító körülményként értékelte a jegybank, egyes – így különösen a hitelkockázat, az adatszolgáltatás és a számvitel területén feltárt – szabályszegések rendszerszintű jellegét, illetve, hogy a kockázatkezelési és azonosítási hiányosságok megszüntetésére már korábbi felügyeleti határozat is kötelezte a takarékszövetkezetet. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor az, hogy a takarékszövetkezet a hiányosságok egy részét azonnal kijavította, az eljárás során együttműködött, s hogy a feltárt jogsértéseknek a pénzügyi piac stabilitása szempontjából nem volt negatív hatása.

Magyar Nemzeti Bank