Budapest, 2017. szeptember 21. –  A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi szerepvállalásának jelentős részét a jegybank nemzetközi szervezetekben betöltött tagságából adódó kötelezettségek teljesítése adja. Ennek megfelelően az MNB munkatársai rendszeresen részt vesznek – többek között – az Európai Bizottság, az EKB és a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) keretén belül működő fórumok és szakbizottságok, a BIS, az IMF, az OECD, az európai felügyeleti hatóságok és egyéb, az MNB tevékenysége szempontjából releváns nemzetközi szervezetek ülésein.

Az MNB számára nem csak a társintézményekhez fűződő kapcsolatok szorosabbra fűzése képez prioritást, de igyekszik mind jobban bekapcsolni tevékenységét a nemzetközi pénzügyi vérkeringésbe is - amint ezt már a 2014-ben elfogadott alapokmányában is célként határozta meg. Ahogy MNB-s kollégák részt vesznek nemzetközi konferenciákon, workshopokon és egyéb szakmai rendezvényeken, úgy a jegybank is számos nemzetközi rendezvénynek szolgál már helyszínéül.

A jegybanki munkavállalók az intézmény külföldi kiküldetésekre vonatkozó szigorú irányelei alapján, az MNB Etikai Kódexét, és az MNB Gazdálkodási Kézikönyvének vonatkozó előírásait tiszteletbe tartva vehetnek részt külföldi rendezvényeken. A kiutazások célja a részt vevők szakmai fejlődésének érdekében történő tapasztalatszerzés és információcsere. Az egyes programokra való delegálás elbírálásának szempontjai között a rendezvény szakmai nívója, a részt vevő intézmények jelentősége és a megszerezhető tudástőke szerepel, nem pedig a rendezvény helyszíne.

A Magyar Nemzeti Bank határozottan visszautasít minden ezzel ellentétes, az MNB-t rossz színben feltüntetni próbáló, rosszindulatú spekulációt.

MAGYAR NEMZETI BANK