Budapest, 2017. június 20. – Az MNB 12,8 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra, mivel annak függő ügynöke árubemutatóval egybekötött termékértékesítések során pénzügyi szolgáltatást nyújtott. A jegybank jó egy éve levélben hívta fel a bankok figyelmét: az ilyen rendezvényeken történő hitelezésre vonatkozó törvényi tiltásnak szigorúan érvényt fog szerezni.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból megindított fogyasztóvédelmi vizsgálatot végzett az OTP Bank Nyrt. függő ügynöke áruhitelezéshez kapcsolódó tevékenységének áttekintésére.

A jegybank megállapította, hogy a függő ügynök a vizsgált 2 hónapos időszakban több száz árubemutatóval egybekötött termékértékesítést szervezett, ahol magas áron kínált gyógyászati termékeket. A vizsgálat során több ilyen rendezvény vonatkozásában bizonyítást nyert, hogy a függő ügynök ezek megvásárlásához az OTP Bank áruhitelét közvetítette a fogyasztóknak, akik többségében idős, az átlagosnál érzékenyebb pénzügyi helyzetű és egészségmegőrzési kérdésekben életkoruknál fogva könnyebben befolyásolható ügyfelek voltak.

A hitelintézeti törvény – nyilvánvalóan az ezen eseményeken részt vevő fogyasztók hatékonyabb védelme érdekében – azonban 2015 decembere óta tiltja, hogy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során (a bankkártyás fizetést kivéve) bárki pénzügyi szolgáltatást nyújtson.

Az MNB 2016 februárjában levélben tájékoztatta a hazai hitelintézeteket arról: a jegybank nem lát lehetőséget e jogszabályi előírás szűkítő értelmezésére, és ennek alapján olyan gyakorlat kialakítására, amelynek során a piaci szereplők a termékértékesítést időben vagy fizikailag próbálják elkülöníteni (illetve elkülönítve láttatni) a pénzügyi szolgáltatás nyújtásától, noha azokra nyilvánvalóan együtt kerül sor. A jegybank sürgette azt is, hogy a hitelintézetek vizsgálják felül kapcsolataikat az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéssel is foglalkozó közvetítőkkel, építsenek ki erre vonatkozó belső kontrollokat, s különösen méltányosan járjanak el az e témára vonatkozó fogyasztói panaszok esetén.

Vizsgálati megállapításai nyomán az MNB 12,8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a – függő ügynök tevékenységéért felelős – OTP Bankra, s felhívta annak figyelmét a jogsértő magatartástól való tartózkodásra.

A bírság mértékét befolyásolta, hogy viszonylag rövid idő alatt több rendezvényen került sor áruhitel jogsértő közvetítésére, s hogy – az ebből termelődő nyereség miatt – egy hitelintézet is anyagilag érdekelt lehet abban, hogy közvetítője vitatható módon megvalósított árubemutatókon ügyfeleket csatornázzon be hozzá. A bírság mértéke jelzés valamennyi érintett piaci szereplő számára: a jogszerűtlen tevékenységből eredő előny annak mértékét ellensúlyozó bírság kiszabásával jár együtt.

Magyar Nemzeti Bank