Budapest, 2016. január 27.A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tudományos folyóiratának különszáma Kína világgazdaságban betöltött szerepének áttekintésével foglalkozik. Hét tanulmányon és két esszén keresztül kívánnak a szerzők képet adni Kína jelenlegi gazdasági helyzetéről, társadalmi hátteréről.  

Az első tanulmányban Csanádi Mária a pártállamok szerkezetének, működésének és átalakulásának általános és specifikus vonásait vizsgálja a párt, az állam, valamint a gazdaság szereplői között kiépült kapcsolati rendszer és annak dinamikáján keresztül. A szerző e keretrendszert felhasználva szembesíti a kínai gazdasági és politikai rendszerről alkotott elvi megközelítéseket. 

Losoncz Miklós a kínai GDP utóbbi években tapasztalt lassulása kapcsán a gazdasági növekedés forrásainak változó szerepét, a növekedési pályaváltás fő vonásait elemzi a 2010 utáni időszakban. A szerző megvizsgálja, hogy e pályaváltás irányításában a kínai vezetés inkább a gazdasági racionalitást vagy a társadalmi-politikai stabilitást preferálja. 

A különszám harmadik tanulmányában Rippel Géza Kína gazdasági növekedésének jellemzőit vizsgálja. A szerző rámutat a közepes jövedelmi csapda elkerüléséhez és a kiegyensúlyozottabb és fenntarthatóbb növekedési pálya eléréséhez szükséges feltételekre. 

Balogh Lilla Sarolta tanulmányában átfogó képet ad Kína jelenlegi helyzetéről és növekedési kilátásairól a „következő ipari forradalom” során. A szerző elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy lehet-e az ország a küszöbön álló átalakulás egyik „globális nyertese”. 

Komlóssy Laura, Körmendi Gyöngyi és Ladányi Sándor tanulmányukban pedig bemutatják a monetáris politika keretrendszerének, valamint eszköztárának változását és fejlődését a piacgazdasági rendszer felé elmozduló Kínában. A vizsgálódás fókuszába a 2008 utáni reformfolyamat során kialakított, a „New Normal” részeként működő keretrendszer kerül. 

Varga Bence az árnyékbankrendszer és a Digital Finance témaköröket középpontba helyezve bemutatja a kínai pénzügyi felügyeletet leginkább érintő aktuális kihívásokat és azok kezelését. A szerző megvizsgálja az alkalmazott eszközök és reformok eredményességét, valamint azonosítja azokat a területeket, melyeken szerinte további intézkedésekre lehet szükség. 

Kajdi László a kínai pénzforgalom fejlettségét, az elektronikus fizetési módok elterjedtségét vizsgálja nemzetközi összevetésben. A szerző rámutat a Kína és a nyugati országok fogyasztóinak fizetési szokásai közötti eltérésekre, valamint az ebből fakadó bankok és más típusú pénzforgalmi szolgáltatók közötti erőviszonyok jellegzetességeire. 

A tanulmányokat két esszé követi: Gerőcs Tamás esszéjében a kínai renminbi (jüan) nemzetközi használatának elterjedését vizsgálja. Müller János és Kovács Levente pedig az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (Asian Financial Cooperation Association – AFCA) alapításának hátteréről, működésének céljairól, valamint a magyar részvételről és a tagság, kapcsolatrendszer által megnyitott lehetőségekről számol be.

Magyar Nemzeti Bank