Budapest, 2018. október 02. – Az MNB összesen 13,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Erste Lakástakarékot, a K&H Bankot és a Sopron Bankot a THM-re vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt. Egyes vizsgált kereskedelmi kommunikációkban nem vagy nem feltűnő módon szerepelt a THM, vagy a hitelintézet helytelenül számította ki az azt bemutató reprezentatív példát.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében – különböző 2017. évi, illetve idei időszakokat áttekintve – ellenőrizte, hogy az Erste Lakástakarék Zrt. (Erste Lakástakarék), a K&H Bank Zrt. (K&H Bank), illetve a Sopron Bank Zrt. (Sopron Bank) hiteltermékeinek kereskedelmi kommunikációja során miként tesz eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) és az ahhoz kötődő egyéb információk megjelenítésére vonatkozó kötelezettségeinek.

Az Erste Lakástakaréknál a vizsgálat feltárta, hogy a társaság termékeire (lakáshitel, áthidaló és azonnali áthidaló kölcsön) vonatkozó, honlapján és szórólapjain szereplő kereskedelmi kommunikációjában egyes esetekben a közzétett kamatokhoz viszonyítva, más esetekben a hirdetés egészét nézve nem feltűnő módon jelenítette meg a THM értékét, illetve a jogszabálytól eltérő számítási módot alkalmazott a szerződéses összeg és a futamidő kapcsán a hirdetett hitel feltételeit bemutató reprezentatív példában.

A K&H Bankra vonatkozóan az MNB célvizsgálata megállapította, hogy a bank az általa kínált személyi kölcsönökre vonatkozó – tv szpotok, plakátok, szórólapok, online platformok, bannerek, textlink, e-DM levelek és ATM képernyők révén megvalósított – kereskedelmi kommunikációi egyikénél a megfelelő helyen nem jelenítette meg, a többi esetben pedig nem a jogszabályban előírt tartalommal tette közzé a reprezentatív példát.

A THM-ről rendelkező kormányrendelet a különböző, fogyasztóknak nyújtott hiteltípusokhoz illeszkedő futamidejű és összegű – lakástakarékpénztári hitelnél pl. 1 millió forintnyi, 5 évre szóló, egy millió forintnál nagyobb összegű személyi kölcsönnél pedig 3 millió forintos, 5 éves futamidejű (vagy az adott pénzügyi intézmény ehhez legközelebbi termékére vonatkozó) – reprezentatív példák megjelenítését írja elő az intézményeknek a fogyasztók tájékoztatására.

A Sopron Bank az MNB megállapítása szerint rádiós, print és szociális média, illetve plakát révén közzétett – nem a konkrét hiteltermékre, hanem a hitelekre általában vonatkozó – kereskedelmi kommunikációiban nem tette közzé a THM értékét, noha azt ilyen esetekben is, pl. a legalacsonyabb és legmagasabb értékhatárok közti sáv megjelölésével közzé kell tenni. Egyes lakáshitelei esetében pedig a bank nem jelenítette meg feltűnő módon a THM mértékét.

Az MNB a jogsértések miatt ma közzétett határozataiban az Erste Lakástakarékra 7,5 millió, a K&H Bankra 4 millió, a Sopron Bankra pedig 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, s kötelezte a pénzügyi intézményeket a vonatkozó előírások mindenkori betartására. A bírságok összegénél a jegybank figyelembe vette, hogy a jogsértő kommunikációk a fogyasztók széles köréhez juthattak el.

A jegybank korábban 2018 márciusában, áprilisban, májusban és júniusban már hat hitelintézetnél és pénzügyi vállalkozásnál hozott fogyasztóvédelmi intézkedéseket a THM számításával, közzétételével, a reprezentatív számítási példa, s egyéb fogyasztói tájékoztatások megjelenítésével kapcsolatos jogsértések miatt.

Magyar Nemzeti Bank

Határozatok