Budapest, 2018. május 30. – A 2017-es évet 38,3 milliárd forint eredménnyel zárta a Magyar Nemzeti Bank. Ezzel a Bank 2013 óta már ötödik éve nyereségesen működik és nem terheli a költségvetést. A 2017-es pozitív eredményben meghatározó tétel volt a nettó kamat- és kamatjellegű eredmény (10,7 milliárd forint), amely a korábbi jegybanki kamatcsökkentések és az MNB Önfinanszírozási programjának köszönhetően egy hosszú időszak után tavaly tudott először pozitívba fordulni. Emellett a korábbi éveknél kisebb mértékben, de továbbra is pozitív maradt a realizált árfolyameredmény, illetve a pénzügyi műveletek realizált eredménye.

Az MNB Igazgatóságának döntése értelmében a Bank 2017. évi nyeresége teljes egészében az eredménytartalékba kerül, ami így rekord mértékűre, 200 milliárd forint fölé emelkedik. A 2013 óta töretlenül emelkedő jegybanki eredménytartalék fedezetet jelent az esetlegesen felmerülő kockázatokra, és hosszabb távon is biztosítja, hogy a költségvetésnek ne keletkezzen térítési kötelezettsége a jegybankkal szemben.

A Magyar Nemzeti Bank törvényben szereplő céljai – ezek közül is kiemelten az inflációs cél elérése – érdekében hozott jegybanki döntések 2017-ben is hozzájárultak a jegybanki eredmény kedvező alakulásához, miközben a magyar gazdaság egészére pozitív hatást gyakoroltak. A jegybank elsődleges céljával összhangban indított kamatcsökkentések, az alapkamat hosszú távú stabilitását célzó eszköztár-átalakítás valamint az ország külső sérülékenységének csökkentése érdekében végrehajtott Önfinanszírozási program és a jegybanki intézkedések eredményeképp szűkülő jegybankmérleg mind támogatták, hogy a jegybanki kamateredmény 2017-ben pozitívba fordulhasson. 2013 óta jelentős fordulat zajlott a magyar monetáris politikában, amely a jegybanki célok elérésnek biztosításán keresztül hozzájárult a magyar gazdaság megítélésének folyamatos javulásához, az ország felminősítéseihez, ennek nyomán pedig nagymértékben csökkent az országkockázati felár és a magyar adósság finanszírozási költsége is.