Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

Megjelent az EBA 2018. évi jelentése

nyomtatás

2019. május 29.

Az Európai Bankhatóság (EBA) közzétette a 2018-ra vonatkozó éves jelentését, amely részletesen beszámol a hatóság elmúlt évben végzett munkájáról, és előrevetíti a következő év leginkább figyelmet igénylő területeit.

2018-ban az EBA részére prioritást jelentett, hogy központi szerepet játsszon a szabályozói és szakpolitikai keretrendszerben az egységes szabálykönyv fejlesztésével és karbantartásával. Az EBA – a felügyeleti konvergencia és az egységes szabálykönyv teljessége erősítésének céljától vezérelve – fokozta monitoring szerepét a prudenciális keretrendszer olyan kulcsfontosságú elemeit illetően, mint a tőke, a likviditás, az értékpapírosítás vagy a modellek.

Az EBA munkájának másik fontos részeként a pénzforgalomra összpontosított, nevezetesen a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló második irányelv (PSD2) szerinti technikai standardok és iránymutatások kiadására, valamint a felügyeleti konvergenciára annak biztosítása érdekében, hogy a PSD2 követelményeit az egész EU-ban megbízható, hatékony és következetes módon alkalmazzák.

2018-ban az EBA, az EU hatóságaival és intézményeivel együtt, folytatta a Tanács európai nemteljesítő hitelek kezelésére vonatkozó cselekvési tervében megfogalmazott célok teljesítésére irányuló munkát. Ennek keretében az EBA kiadta a nemteljesítő hitel-tranzakciókra vonatkozó felülvizsgált sablonjait, valamint a nemteljesítő és átstrukturált kitettségek közzétételére vonatkozó iránymutatásait.

2018 folyamán az EBA jelentős erőfeszítéseket tett, hogy minden szinten biztosítsa a kellő felkészültséget az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésének következményeire, figyelembe véve minden lehetséges kimenetelt, beleértve a legkedvezőtlenebb forgatókönyvet is.

2018-ban az EBA egyik legfontosabb célja maradt az európai bankszektor átláthatóságának javítása az EU és az EGT bankjai egyedi adatainak közzététele révén, amely célt főként az egész EU-ra kiterjedő éves átláthatósági vizsgálatról szóló jelentés publikálása, valamint az egész EU-ra kiterjedő 2018. évi stresszteszt révén sikerült elérni.

Az EBA, miközben kezdettől fogva dolgozik a pénzügyi innovációk kezelésén, a 2018 márciusában kiadott FinTech ütemtervében számos prioritást állapított meg ezen a területen az elkövetkező néhány évre is, és elindította az EBA FinTech Tudásközpontját.

2018-ban az EBA az Európai Értékpapír-piaci Hatósággal (ESMA), valamint az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatósággal (EIOPA) együtt egy olyan keretrendszer kifejlesztésén dolgozott, amelynek célja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem (AML/CFT) felügyelete eredményességének javítása az EU-ban, továbbá a nemzeti felügyeleti hatóságok közötti együttműködés és információcsere erősítése mind belföldön, mind a határokon átnyúlóan. Nevezetesen, két technikai standard és három iránymutatás lépett életbe, amelyek fontos első lépést jelentenek egy következetesebb és hatékonyabb európai AML/CFT rendszerhez vezető úton.

A Bizottság felülvizsgált Bázel III keretrendszer hatására és végrehajtására vonatkozó, a válság utáni reformok véglegesítését, valamint a tőkekövetelmények egyszerűsége, összehasonlíthatósága és kockázatérzékenysége közötti egyensúly javítását célzó felhívásának teljesítése további olyan fontos feladatot jelent, amelyen az EBA 2018-ban elkezdett dolgozni.

Végül, 2018 decemberében az EU jogalkotói jóváhagytak egy intézkedéscsomagot, amelynek célja a kockázatok csökkentése az EU bankszektorában. Az EBA számos véleményt adott ki, amelyek az átláthatóság és a bizonyítékok szolgáltatása által hozzájárultak az előterjesztett szakpolitikai lehetőségek alátámasztásához.

Kapcsolódó dokumentum:

2018 EBA Annual report

Az EBA angol nyelvű sajtóközleménye

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem