Ötletpályázatok
nyomtatás"PÉNZÜGYEK FELSŐFOKON - LÉGY KREATÍV!"
A Magyar Nemzeti Bank – a társadalmi felelősségvállalási stratégiájában megfogalmazott célkitűzésekkel összhangban – 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben közgazdászképző felsőoktatási intézményekkel közösen „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” néven pályázatot írt ki. A felhívás célja az volt, hogy a beérkezett pályamunkák új szemlélettel – ötletekkel, javaslatokkal – közelítsék meg a magyar fogyasztók pénzügyi tudatosságának fejlesztését.
A pályázaton a vezető hazai felsőoktatási intézmények: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem, Neumann János Egyetem (korábban Pallasz Athéné Egyetem), Szegedi Tudományegyetem, valamint a Széchenyi István Egyetem érvényes hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatói vettek részt.
A kiírások szerint a pályázóknak az MNB által előzetesen megadott témakörökhöz kapcsolódóan olyan átgondolt, érdekfeszítő és kreatív megoldást kellett kidolgozniuk, amellyel közvetlenül, vagy annak felhasználásával széleskörűen, költséghatékonyan érhetők el a fogyasztók. A témakörök a legfontosabb pénzügyi fogyasztóvédelmi aktualitásokhoz kötődtek, mint például „Kamatkockázat kezelése”; „Pénzügyileg sérülékeny csoportok elérése”; a „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel Kalkulátor népszerűsítése” a „Költségvetéstervezés”, a „Hitelfelvételek kockázatai”, „Öngondoskodás” stb.
A hallgatóknak 2017. és 2018. évben írásban, 2019-ben rövid, párperces videóbejegyzés (vlog) formájában kellett a megadott témát pénzügyi fogyasztóvédelmi szempontból feldolgozniuk. Az értékelésnél fontos szempont volt, hogy az adott témához kapcsolódó hasznos információkat izgalmasan, figyelemfelkeltő módon, a családok és egyének pénzügyi döntéseit segítve jelenítsék meg.
A legjobb három pályázati anyagok készítői értékes pénzjutalomban részesültek. Az első helyezett jutalma minden évben nettó 500 000 Ft, a második helyezett 300 000 Ft, a harmadik helyezetté pedig 200 000 Ft volt egyetemenként.
Nyertesek
2017. év: A Budapesti Corvinus Egyetem részéről Kiss Adrienn és Varga-Sebestyén Benjámin párosa, a Budapesti Gazdasági Egyetemről Berkes Edit Bernadett, Tóth Evelin Fruzsina és Hajagos-Tóth Ákos alkotta trió bizonyult a legjobbnak. A Miskolci Egyetem diákjai közül Kiss Barbara egyéni pályázó, a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem részéről pedig Végh Nikoletta és Bőthe Fruzsina javaslata nyerte el leginkább a zsűri tetszését.
2018. év: A Budapesti Corvinus Egyetem részéről Vései Viktor, a Budapesti Gazdasági Egyetemről Dzsida Gergely, Huber Péter és Lengyel Sára Ágnes alkotta trió győzedelmeskedett. A Miskolci Egyetem diákjai közül Szobota Péter, a kecskeméti Neumann János Egyetem részéről Csányi Dániel, Pöszmet Vivien és Zámbó József csapattagok kerültek ki győztesen a versenyből. A Szegedi Tudományegyetemen Köteles Dávid, Kuruczleki Éva és Rácz Tamás csapata, a győri Széchenyi István Egyetemen pedig Lerner Dorottya és Kasza Krisztián párosa nyert.
2019. év: A Budapesti Corvinus Egyetem részéről Bollók Máté, a Budapesti Gazdasági Egyetemről a Gimes Gergely-Fóti Kristóf alkotta csapat bizonyult a legjobbnak. A kecskeméti Neumann János Egyetem részéről Varga Bence alkotása nyerte el a zsűri tetszését, a győri Széchenyi István Egyetemen pedig Répási Balázs győzedelmeskedett.
Utolsó frissítés: 2020. május 7.