Likviditásfedezeti mutató

A likviditásfedezeti követelmény elvárja, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű likvid eszköz álljon a bankok rendelkezésére egy esetleges rövid távú (30 napos) likviditási sokk esetén.

A likviditásfedezeti követelmények bevezetésével nőhet a pénzügyi intézmények ellenálló képessége, mivel a nagyobb likviditási pufferük nagyobb sokk elviselését teszi lehetővé. Válság esetén a megfelelő likvid eszközállomány hiányában az intézmények kényszereladásba kezdhetnek a likviditásuk fenntartása érdekében, ami negatív árspirált indíthat el az adott eszközök piacán.

A likviditásfedezeti követelmény teljesítése alapvetően a magas likviditású eszközök állományának növelésén, illetve a hosszabb lejáratú források bevonásán keresztül mehet végbe. Ezek a lépések összességében csökkenthetik a pénzügyi szektor jövedelmezőségét, hiszen a likvid eszközök tartásának, illetve a hosszabb lejáratú források igénybevételének a költsége is relatíve magasabb. Annak érdekében, hogy ez ne vezessen a hitelezési aktivitás jelentős romlásához, fontos az intézkedés bevezetésének megfelelő ütemezése.

Az uniós jogszabályok alapján 2015. október 1-től a likviditásfedezeti mutató 60 százalékát, 2016. január 1-től pedig a 70 százalékát kell teljesíteniük az intézményeknek. Az MNB 2016. április 1-től írja elő a likviditásfedezeti mutató 100 százalékos teljesítését.

Nettó stabil forrásellátottsági ráta

A minden tagállamban közvetlenül hatályos EU-rendelet által előírt nettó stabil forrásellátottsági ráta (NSFR) a hitelintézetek stabil finanszírozását követeli meg 1 éves előretekintő időhorizonton. A hosszú távú likviditási kockázatokra fókuszáló szabályozás arra ösztönzi a hitelintézeteket, hogy eszközeiket megfelelően hosszú lejáraton és stabil szerkezetben finanszírozzák, valamint megakadályozza az eszközök és kötelezettségek közötti túlzott lejárati eltérés kialakulását.

A mutató a kötelezettségek és a szavatolótőke esetében a stabilitás és a várható megújítás, míg az eszközök és mérlegen kívüli tételek esetében a likviditás, a megterheltség, illetve a lehívási valószínűség függvényében ad meg súlyokat, amelyek alapján meg kell határozni a rendelkezésére álló stabil forrásokat (Available Stable Funding, ASF) és a stabil forrásigényt (Required Stable Funding, RSF). E két aggregátum arányának – az NSFR-nek– legalább 100 százalékot kell elérnie, vagyis az intézménynek elegendő stabil forrással kell rendelkeznie ahhoz, hogy egyéves időhorizont alatt rendes és stresszhelyzeti körülmények között is eleget tudjon tenni finanszírozási szükségleteinek.

A szabályozásnak 2021. június 28-ától kell megfelelnie minden banknak konszolidált és egyedi szinten is.

Devizafinanszírozás megfelelési mutató

Az egyes intézmények stabil finanszírozást igénylő devizaeszközeihez igazodva vár el megfelelő mennyiségű stabil devizaforrás tartását.

A szabályozás hatásmechanizmusa kettős. Egyrészt, az eszköz a stabil finanszírozást igénylő devizaeszközök stabil devizaforrásokkal való finanszírozását írja elő. Ennek hatására a mérlegen belüli denominációs eltérésből eredő kockázatok csökkennek. Ezen túl a devizaforrások közül a stabil, hosszú lejáratú finanszírozást megtestesítő források igénybevételére ösztönöz, ezáltal csökkentve a hitelintézetek mérlegében található lejárati eltérést is.

Egyéb eszközökkel, például a Devizaegyensúly mutatóval megfelelően kiegészítve a bankrendszer külső sérülékenységét is mérsékelheti.

Devizaegyensúly mutató

A szabályozás az eszközök és források közötti denominációs eltérés mértékét maximalizálja a mérlegfőösszeg arányában.

Az eszköz csökkenti a túlzott denominációs eltérésből eredő kockázatokat. Mivel csökken a mérlegen belüli denominációs eltérés mértéke, mérséklődik az intézmények mérlegen kívüli instrumentumokra (főként swapokra) való ráutaltságának mértéke is, ami az ezen instrumentumokból eredő kockázatokat (megújítási, likviditási és margin call kockázatok) is csökkenti.

A mutató egyszerű felépítésű, célzottan hat a kockázatokra, így a szabályozói arbitrázs lehetősége is korlátozott. Más eszközökkel, például a Devizafinanszírozás megfelelési mutatóval párosítva az eszköz megfelelően kezelheti a külső finanszírozás sérülékenységéből eredő kockázatokat is.

Jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutató

A jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutató (JMM) szabályozás szerint az 1 éven túli hátralévő lejáratú lakossági forint jelzáloghitel-állományt meghatározott arányban a lakossági jelzáloghitelek fedezete mellett bevont hosszú forint forrásokkal kell finanszírozni.

A jelzáloglevél alapú, jelzáloghitellel fedezett források stabil, hosszú távú finanszírozási formának tekinthetők, amelyek forrásköltsége kedvező kockázati minősítésüknek köszönhetően viszonylag alacsony. Ezáltal a hitelintézetek kedvező feltételek mellett tudják csökkenteni mérlegen belüli lejárati eltérésüket, és az egyre elterjedtebb hosszabb kamatperiódusú hitelek mellett mérsékelni tudják kamatkockázatukat is.

Bankközi finanszírozási mutató

A szabályozás a pénzügyi vállalatoktól származó források devizanem és hátralévő lejárat szerint súlyozott összegét korlátozza a külső kötelezettségek arányában.

A pénzügyi vállalatoktól származó forrásokra való túlzott ráutaltság jelentős rendszerkockázatot hordozhat és annak esetleges materializálódása súlyos következményeket generálhat a pénzügyi rendszerben és a reálgazdaságban is. A célzott intézkedés és a megállapított szabályozói limit hatékonyan előzheti meg a pénzügyi vállalatoktól származó forrásokra való túlzott ráutaltság kialakulását.