A makroprudenciális politikáról röviden

A nemzetközi pénzügyi válság okozta gazdasági veszteségek mértéke megmutatta, hogy a pénzügyi rendszer stabilitása mennyire fontos egy ország gazdaságának működőképességéhez. A válság rávilágított, hogy a mikroprudenciális beavatkozások önmagukban nem képesek megelőzni a jelentős reálgazdasági veszteségeket okozó pénzügyi zavarokat. A devizahitelezés rendszerszinten való elterjedése és a belőle fakadó gazdasági és társadalmi problémák kiválóan példázzák a prudenciális beavatkozások rendszerszintű fókuszának szükségességét.

A makroprudenciális politika alapvető célja a túlzott mértékű rendszerszintű pénzügyi kockázatok mérséklése. Ez azt jelenti, hogy a jelentős pénzügyi válságok megelőzésére kell törekednie, és arra, hogy a mégis bekövetkező pénzügyi válságok minél kisebb reálgazdasági veszteségeket okozzanak. A makroprudenciális politika célrendszerét az alábbi ábra foglalja össze.

Az MNB makroprudenciális politikai célrendszere

A rendszerkockázatokat okozó piaci problémák

A rendszerszintű pénzügyi kockázatoknak két fő típusát szokás elkülöníteni, a ciklikus és a strukturális rendszerkockázatokat. A pénzügyi közvetítésben jelen lévő piaci tökéletlenségek és a tompuló kockázatérzékelés a pénzügyi közvetítésben részt vevő szereplőket egyre nagyobb, majd túlzott mértékű kockázatvállalásra ösztönzik. Gyakran a pénzügyi rendszeren kívülről érkező sokk hatására ezen kockázatok egy kritikus részében a negatív események realizálódnak. A pénzügyi válságban a pénzügyi közvetítők túlzott kockázatvállalását felváltja a túlzott kockázatkerülés. A pénzügyi közvetítőknek ez az együtt mozgó, de az optimális szinttől valamilyen irányban eltérő kockázatvállalási hajlandósága jelenti a ciklikus rendszerszintű kockázatokat.

A pénzügyi válságban a pénzügyi szereplők között kialakuló hálózatokkal kapcsolatos piaci problémák is felszínre kerülnek. Ezek hatására a pénzügyi válságjelenségek rendkívül gyorsan és intenzíven képesek az egyes pénzügyi szereplők között terjedni („fertőzési hatás”). A pénzügyi szereplők közötti hálózat szerkezetéből és a hálózatban található egyes pénzügyi szereplőknek kockázatosságából következő válságerősítő hatásokat nevezzük strukturális rendszerkockázatoknak.

A makroprudenciális politika köztes céljai

A túlzott mértékű pénzügyi kockázatokat okozó főbb piaci problémák rövid összefoglalójából is látható, hogy a rendszerkockázatoknak sok és változatos forrása van. A makroprudenciális politikának a különböző piaci problémák sikeres enyhítésére különböző eszközöket kell használnia. Érdemes tehát a rendszerkockázatokat úgy csoportosítani, hogy az egyes csoportokba tartozó rendszerkockázati jelenségek speciális eszközökkel már hatékonyan tompíthatók legyenek. Az MNB az alábbi öt ún. köztes célkitűzést követi a makroprudenciális beavatkozások során:

• A túlzott hitelnövekedés megelőzése: A világválság jó példája annak, hogy a túlzott mértéket öltő hitelkiáramlás milyen gazdasági és társadalmi problémákhoz vezethet. A visszafizetési képességet meghaladó hitelfelvétel és az eszközár-buborékok kialakulása súlyos gazdasági visszaeséshez és adósságcsapdába kerülő adósokhoz vezet.
• A likviditási kockázatok kezelése: Ugyan a hosszú lejáratú eszközök (pl. hitelek) rövid lejáratú forrásokkal (jellemzően betétekkel) való finanszírozása a banki működés egyik természetes velejárója, a túlzott lejárati eltérés súlyos likviditási kockázatokat vet fel. Kezelendő kockázatok származnak a banki mérlegen belüli devizális eltérésekből és a rövid távú likviditási tartalékok elégtelenségéből is.
• A túlzott koncentráció korlátozása: A bizonyos szektorokkal szembeni túlzottan koncentrált kitettségek megsokszorozzák a várható veszteségek értékét, hiszen a kockázatok nem kerülnek megfelelőképp diverzifikálásra.
• A rendszerkockázatot erősítő rossz ösztönzők tompítása: Egyes intézmények bukása méretük/összekapcsoltságuk miatt az egész rendszert fenyegetheti, ezért ezen intézmények túlzott kockázatvállalása miatt kialakuló válsághelyzet esetén állami segítségnyújtás válik általában szükségessé. A rendszerszintű jelentőség tehát erkölcsi kockázathoz vezet, ami súlyos gazdasági károkat okozhat.
• A pénzügyi infrastruktúra ellenálló képességének megerősítése: A stabil pénzügyi rendszer alapfeltétele az intézmény- és kiszolgáló rendszerek, elszámolási folyamatok megfelelő kialakítása és működtetése is.

Jogszabályi keretrendszer

A magyarországi makroprudenciális politika működését mind az Európai Unió, mind pedig a hazai jogszabályi környezet alapvetően meghatározza. A jelenlegi EU bankszabályozási rendszer alapját a hitelintézetek és befektetési vállalkozások működésének prudenciális követelményeiről szóló rendelet (Capital Requirements Regulation – CRR), valamint az ezen intézmények prudenciális szabályozásáról és ellenőrzéséről szóló irányelv (a Capital Requirements Directive IV. – CRDIV) képezi. Ezt egészítik ki a Bizottság által elfogadott, felhatalmazáson alapuló uniós jogi aktusok, végrehajtási intézkedések, valamint az EU különböző szervei által kiadott ajánlások és vélemények.

Ezen európai uniós alapokra támaszkodnak a hazai makroprudenciális szabályozás jogi alapjait lefektető törvények. A hazai szabályozás alapját két nagyobb pillér adja: a CRDIV implementálásaként szolgáló, a prudenciális és felügyeleti követelményeket lefektető, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.), valamint a befektetési vállalkozásokról szóló törvény (Bszt.), illetve a makroprudenciális szabályozói felhatalmazást tartalmazó és az eszközök használati módját részletező, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény (MNB törvény). Ezek a törvények teremtik meg a hazai makroprudenciális szabályozó hatóság erős, világos felhatalmazását, állapítják meg a makroprudenciális politika intézményi kereteit, valamint a felhasználható eszközök körét és felhasználásuk módját.

Makroprudenciális intézményrendszer

Az EU intézményi keretei

A jogszabályi környezethez hasonlóan a hazai makroprudenciális intézményrendszer is európai uniós kontextusán belül kerülhet csak értelmezésre. Az Európai Unió intézményei az általuk alkalmazható jogi aktusokon kívül külső kontroll szempontból is fontos szerepet töltenek be.

• Európai Bizottság: Jogszabályalkotó és a harmonizáció, és ezzel a versenysemlegesség őre.
• Európai Rendszerkockázati Testület (ERKT, angolul: European Systemic Risk Board): Az ERKT a rendszerkockázatok felügyeletének koordinációjáért felelős szerv az EU-n belül.
• Európai Központi Bank (EKB, angolul: European Central Bank): Biztosítja az ERKT elemzői hátterét, ajánlásokat fogalmaz meg a nemzeti hatóságok és az EU számára, elősegíti a jogszabályok szakértői előkészítését, valamint az egységes felügyeleti mechanizmus (Single Supervisory Mechanism – SSM) központi intézményeként vesz részt a makroprudenciális felügyeleti munkában.
• Európai Bankhatóság (EBH, angolul: European Banking Authority): A pénzügyi stabilitás fenntartásáért felelős, felügyeleti fókuszú szerv.

A hazai intézményi keretek

Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kapott világos és erős makroprudenciális felhatalmazást. Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, amelyet monetáris politikai eszközök segítségével ér el, azonban az MNB ezen elsődleges cél veszélyeztetése nélkül fenntartja a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását, támogatja a pénzügyi rendszer ellenálló képességének növelését, valamint a gazdasági növekedéshez való fenntartható hozzájárulását. Ennek a célnak az elérése érdekében alakítja ki az MNB a pénzügyi közvetítőrendszer egészének stabilitására vonatkozó makroprudenciális politikát. Az MNB szervezetén belül a makroprudenciális politikai célok vonatkozásában a Monetáris Tanács (MT) stratégiai kereteket határoz meg, míg e kereteken belül a makroprudenciális célok konkrét meghatározásáért és e célok eléréséért a Pénzügyi Stabilitási Tanács (PST) a felelős szerv. A PST hatáskörébe tartoznak a makroprudenciális elemzési és szabályozási feladatokon túl a mikroprudenciális politikával, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatok, valamint a felügyeleti és a szanálási hatósági feladatokkal kapcsolatos döntéshozatal is. A PST biztosítja továbbá szükség esetén azt a háromoldalú fórumot, amelynek keretében az MNB jegybanki és felügyeleti feladatokat ellátó szervezetei egységei, valamint a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős minisztérium bevonásával zajlik a válsághelyzetre való felkészülés, illetve szükség szerint egy adott krízishelyzet kezelése.

A hazai pénzügyi stabilitási intézményrendszer

A rendszerszintű kockázatkezelés folyamata alapvetően három fő fázisból áll. A szabályozói ciklus első lépése a kockázatelemzés, amelynek során az MNB azonosítja a kialakult és potenciális rendszerkockázatokat. Az elemzést a lehetséges beavatkozási eszközök feltárása, majd, ha szükséges, szabályozói lépések követik: az „előzetes”, „figyelmeztető” és „intervenciós” szabályozói válaszok egyike kerül kiválasztásra. A szabályozói válasz a következő fázisban értékelésre kerül belső és külső információkat is figyelembe véve.

Mindegyik fázisban meghatározásra kerül egy célrendszer, amelynek alapján a makroprudenciális politikával kapcsolatos döntések születnek. A ciklust egy kommunikációs folyamat is végigköveti, amelynek fókuszában az átlátható működésnek köszönthető intézményi bizalom, illetve a várakozások megfelelő befolyásolása áll.

A makroprudenciális szabályozói ciklus fázisai