Budapest, 2018. június 25.Az elmúlt hetekben az MNB tevékenységével kapcsolatban megjelent szocialista párti nyilatkozatok minden szakmaiságot nélkülöznek, és a valótlan állításokkal félrevezetik a nyilvánosságot.

Az MNB érti, hogy az MSZP nem tanult semmit a 2002 és 2010 közötti kormányzása alatti drámai hibákból és azok katasztrofális következményeiből. A jegybank érti azt is, hogy az MSZP nem hajlandó elfogadni és elismerni, hogy 2010 után az új kormány gazdaságpolitikai fordulatot, 2013-tól pedig az MNB monetáris politikai fordulatot hajtott végre, ezzel újraindítva hazánk gazdasági felzárkózását.

Ennél is aggasztóbb, hogy az MSZP képviselőinek az MNB-ről szóló nyilatkozataiból az derül ki, hogy a jegybanktörvény legalapvetőbb rendelkezéseivel sincsenek tisztában. Ha a képviselők ismernék a jegybanktörvényt, tudnák, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB-nek nincs sem árfolyam, sem eredmény célja. A forint árfolyamát a mindenkori piaci viszonyok alakítják. A jegybank egyetlen horgonya az infláció.
Az MNB érti, hogy az MSZP képviselői nem örülnek a kormány és a jegybank sikereinek, hiszen amíg a jegybank és a kormány sikeres, addig az ország is sikeres. Ameddig hazánk sikeres, kormányzati szerepre az MSZP képviselőinek nem kell készülniük.

Mindezek alapján az MNB felszólítja az MSZP képviselőit, hogy tanulmányozzák a jegybanktörvényt, amelyet ezen az elérhetőségen közvetlenül is megtalálnak:

http://www.mnb.hu/a-jegybank/kozerdeku-adatok/tevekenysegre-mukodesre-vonatkozo-adatok/a-szerv-alaptevekenysege-feladata-es-hataskore/jegybanktorveny.

Az MNB ugyanakkor a továbbiakban is minden, a függetlenségét sértő, vagy korlátozni próbáló pártpolitikai nyomásgyakorlást visszautasít.