Budapest, 2020. április 2. - A monetáris politikai fordulatnak köszönhetően 2013 óta nyereségesen működő Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-ben kiemelkedő, 254,7 milliárd forint nyereséget ért el. Az MNB igazgatóságának megítélése szerint a jegybank elégséges eredménytartalékkal rendelkezik, így április 1-i döntése értelmében az eredmény döntő része, 250 milliárd forint osztalékként befizetésre kerül a költségvetésbe, aminek átutalása már április 3-án megvalósul. A 250 milliárdos befizetés (a GDP több mint 0,52 százaléka) segíti az állam finanszírozását, valamint ebből az összegből 48 milliárd forint (a GDP több mint 0,1 százaléka) javítja a költségvetés egyenlegét. Mindezzel a koronavírus által okozott válsághelyzetben növekszik az állam mozgástere.

A MNB 2019. évi eredménye 254,7 milliárd forint nyereség volt, a 2013 óta folyamatosan nyereséges jegybank éves eredménye a jegybank történetében korábban nem látott szintre emelkedett. A MNB törvényben szereplő céljai – ezek közül is kiemelten az elsődleges célja, az inflációs cél elérése – érdekében hozott jegybanki döntések 2019-ben is hozzájárultak az eredmény kedvező alakulásához. Az éves eredmény alakulásában a 229 milliárd forintos, kiugró árfolyameredmény meghatározó szerepet játszott, amelyből az arany befektetésen elért nyereség közel 140 milliárd forintot tett ki. Az éves eredményt az is javította, hogy a nettó kamat- és kamatjellegű eredmény is magas, 49 milliárd forintos szintet ért el. A kamateredmény kedvező alakulásához a devizatartalék kamatbevételének emelkedése és a forint kamateredmény javulása egyaránt hozzájárult.

Az MNB igazgatósága úgy ítéli meg, hogy a korábbi évek nyereségéből felhalmozott jegybanki tartalék fedezetet jelent az esetlegesen felmerülő kockázatokra, és hosszabb távon is biztosítja, hogy a költségvetésnek ne keletkezzen térítési kötelezettsége a jegybankkal szemben. Az eredményfelosztási szabályok alapján és a nemzetgazdasági érdekek figyelembevétele mellett az MNB igazgatósága úgy döntött, hogy a jegybank a 2019. évi nyereségének döntő részét, 250 milliárd forintot (a 2019 -es GDP több mint 0,52 százaléka) befizet osztalékként a költségvetésbe, ami többletforrást biztosít az államháztartásnak. Az osztalék összegéből 48 milliárd forint (a 2019-es GDP több mint 0,1 százaléka) az európai elszámolási szabályok szerint a költségvetés ESA-egyenlegét is javítja, ami tovább növeli az állam mozgásterét. 2013 óta a jegybank immáron harmadik alkalommal döntött osztalékfizetésről a 2015. évi és 2018. évi eredményéből történő 50-50 milliárd forintos befizetést követően.