Budapest, 2020. április 14. Az MNB az EBRD-vel és a zöld jegybankok nemzetközi szervezetével együttműködésben nemzetközi zöld pénzügyi konferenciát rendez Budapesten, a jelenlegi tervek szerint 2020. október 12-én.

A tavalyi sikeres rendezvényt követően ismét nemzetközi konferenciát szervez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), illetve a zöld jegybankok nemzetközi szervezetével (NGFS) közösen.

Az idén október 12-re tervezett esemény – amelynek előadásaiban, vitáiban nemzetközi szinten elismert szakértők vesznek majd részt - fókuszában a klímaváltozás megfékezésével kapcsolatos pénzügyi kihívások és lehetőségek állnak majd, különös tekintettel az energiaszektor „zöldülése” témakörére. A konferencia meghívásos alapú, fő célközönségét a hazai és közép-kelet európai pénzügyi szervezetek, szabályozó hatóságok, zöld civil szervezetek, kutatók, diákok jelentik.

A programhoz két másik szakmai rendezvény is kapcsolódik majd: október 13-án az MNB és a Budapesti Corvinus Egyetem együttműködésében tudományos konferenciára kerül sor. Ezen a klímasemleges gazdaságra való átállással kapcsolatos legfrissebb kutatások kerülnek terítékre. Október 13-14-én pedig az MNB tulajdonában álló Budapesti Értéktőzsde leányvállalata, a Budapest Institute of Banking tervez nemzetközi képzést a tőzsdei kibocsátók és tőkepiaci szereplők számára a környezeti, társadalmi fenntarthatósági szempontok (ESG) integrálásáról.

A rendezvényekkel kapcsolatban további információk a https://www.mnb.hu/greenfinance/green-finance-conference aloldalon érhetők el, illetve itt van lehetőség előregisztrációra is az október 12-i pénzügyi konferenciára. Amennyiben a járványhelyzet nem teszi lehetővé az események idén októberi megrendezését, akkor azokat 2020 végére vagy 2021-re halasztják el a szervezők.

Mint emlékezetes, jegybank tavaly februárban hirdette meg Zöld Programját a klímaváltozáshoz és más környezeti problémákhoz kapcsolódó kockázatok csökkentése, a hazai zöld gazdaság finanszírozásának bővítése érdekében. Ennek keretében az MNB már számos intézkedéssel élt, többek közt tavaly decemberben – világszinten elsőként - tőkekövetelmény-kedvezményt hirdetett a hazai székhelyű hitelintézeteknek a zöld lakáscélt szolgáló hitelekre, a következő hónapokban pedig a vállalati hitelezésben is megvizsgálja majd a „zöld” fejlesztési lehetőségeket.

Magyar Nemzeti Bank