Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN
EN

Forintosítás - deviza szerződések

nyomtatás
Forintosítás - deviza szerződések


1. Ki számít a forintosítási törvény szerint fogyasztónak? (12.19.)

A törvény értelmében fogyasztó az a magánszemély, aki nem üzleti, gazdasági célból vett fel hitelt.


2. Milyen szerződéseim esetén érinthet engem a forintosítás? (12.19.)

Akkor érinti Önt a forintosítás, ha magánszemélyként deviza vagy deviza alapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéssel vagy ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződéssel rendelkezik, mely 2015. február 1-jén még nem szűnt meg. A forintosítási kötelezettség abban az esetben is terheli a bankot, ha a törvény hatálybalépésekor (2014. december 6.) már felmondott szerződésével kapcsolatban Önnek még fennálló tartozása van.


3. Milyen dátummal fog módosulni a szerződésem? (12.19.)

A forintosítás és az ehhez kapcsolódó kamatmódosulás időpontja megegyezik az elszámolási törvényben a deviza alapú hitelekre vonatkozó elszámolási fordulónappal, ami minden esetben 2015. február 1.

A forintalapú kölcsönök esetében a kamatmódosulás időpontja 2015. június 30. napja lesz.

Fontos, hogy az értesítés kézhezvételéig Ön még a régi törlesztési ütemezés szerint fizesse a részleteket. A különbözettel a pénzügyi intézmény külön elszámol Önnel.


4. Mikor és kitől fogom megkapni a szerződés módosuló részeiről a tájékoztatást? (02.06.)

A szerződés módosuló rendelkezéseinek szövegét és a hátralévő futamidőre vonatkozó törlesztési táblázatot (a további törlesztőrészletekkel) az elszámolási törvény szerinti elszámolással együtt tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a pénzügyi szolgáltató. Fontos, hogy Ön átvegye a levelet! A levélnek tartalmaznia kell:

1. kölcsönszerződés módosuló rendelkezéseinek szövegét,

2. a szerződésmódosulásról készült összefoglalót,

3. a törlesztési táblázatot,

4. a felmondási jogra vonatkozó tudnivalókat,

5. a forintosítás mellőzésének lehetőségére és feltételeire vonatkozó figyelemfelhívást, valamint az ehhez szükséges iratok jegyzékét.


5. Kérnem kell a hitelem forintra történő módosítását? (12.19.)

Nem kell kérnie, a szerződés a törvény erejénél fogva automatikusan módosul. Meghatározott feltételek fennállása esetén azonban lehetősége van a forintosítás mellőzését kérni. (lásd 15. kérdés).


6. Ha nem a saját, hanem más ingatlan tulajdonosa a zálogkötelezett, szükséges-e a zálogkötelezett hozzájárulása a szerződés módosulásához? (12.19.)

A módosuláshoz nincs szükség a zálogkötelezett hozzájárulására. Fontos, hogy a módosulás miatt a zálogkötelezett nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe, mint a módosulás előtt volt.


7. Ha nem egyedül vettem fel a hitelt, változtat-e ez a forintosítás folyamatán? (12.19.)

Amennyiben nem egyedül vette fel a hitelt, Önnek és adóstársának együtt kell működnie, így a forintosítás mellőzését is kizárólag együttes, egybehangzó nyilatkozattal kérhetik.


8. A forintosításhoz kapcsolódó szerződésmódosítást közjegyzői okiratba kell foglalni? (12.19.)

A módosítást a pénzügyi szolgáltató végzi el, és nem kell közjegyzői okiratba foglalni.


9. Szükséges módosítani a földhivatali jelzálogbejegyzést a forintosítás után? (12.19.)

A módosult fogyasztói kölcsönszerződés a korábban bejegyzett jelzálogjog változatlanul biztosítja. A tartozás pénznemének változása miatt a földhivatalban bejegyzett jelzálogjog módosítása nem szükséges.


10. Mikortól rögzítik a törlesztőrészleteim árfolyamát? (12.19.)

2015. január 1. napját követően - a forintosítás utáni első törlesztőrészletig - a törvény által rögzített árfolyamon kell törleszteni a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön - és ingatlanlízing szerződéseket.

Az Ön törlesztőrészleteinek összege az év első felében a különböző jogszabályváltozások miatt havonta eltérő lehet (átmeneti törlesztőrészlet csökkenések és emelkedések előfordulhatnak).


11. Mi történik a többlettörlesztés összegével? (12.19.)

Az elszámolások időszakában az Ön által megfizetett esetleges többlettörlesztést a pénzügyi szolgáltató visszatéríti az Ön számára.


12. Milyen árfolyamon váltják át a hitelemet? (12.19.)

A hitel átváltása jogszabály alapján történik. Az alábbi árfolyamokat kell alkalmazni:

1 CHF 256,47
1 EUR 308,97
100 JPY 216,3
1 USD 236,56


13. Mennyi költséget jelent nekem a forintosítás? (12.19.)

A pénzügyi szolgáltató a forintosításhoz és kamatváltozáshoz kapcsolódó szerződésmódosítással összefüggésben Önnel szemben díjat, költséget nem számíthat fel.


14. Kötelező-e számomra a forintosítás? (12.19.)

A deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződések a törvény erejénél fogva módosulnak. A törvény ugyanakkor négyféle esetben lehetőséget biztosít a fogyasztónak a forintosítás mellőzésének igénylésére.


15. Milyen esetekben választhatom a forintosítás mellőzését? (12.19.)

Ön akkor választhatja a forintosítás mellőzését, ha:

A törlesztőrészletet meghaladó összegű rendszeres jövedelme van az MNB által hivatalos árfolyamként jegyzett devizában, vagy

  1. jogosult lenne az adott devizaalapú kölcsönt felvenni a jövedelemarányos törlesztőrészlet és hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló MNB rendelet JTM mutatóra vonatkozó rendelkezései alapján (lásd Adósságfék szabályozás 1-4. kérdés, Árfolyamgát és Jogorvoslat 8. kérdés), vagy

  2. a hitelének futamideje legkésőbb 2020. december 31-én lejár, vagy

  3. a forintra átváltás után az induló kamat meghaladja az eredetileg számítható kamatot, kamafelárat.

Az eredetileg számítható kamat vagy kamatfelár: az eredeti induló kamat (referencia-kamatlábhoz kötött szerződés esetén kamatfelár) vagy a 2014. július 19. napján az adott fogyasztói kölcsönszerződésben alkalmazott ügyleti kamat (referencia-kamatlábhoz kötött szerződés esetén kamatfelár) közül az alacsonyabb kamat, vagy kamatfelár.


16. Ha a hitelszerződésem devizanemétől eltérő devizában kapom a havi jövedelmem - maradhat-e devizaalapú a hitelem? (2015.01.12.)


Amennyiben Önnek az MNB által hivatalos árfolyamként jegyzett devizanemben a várható törlesztőrészletet meghaladó összegű rendszeres havi jövedelme van, a jelzálogkölcsön-szerződés módosuló rendelkezéseinek kézhezvételétől számított 30 napon belül írásban kérheti a pénzügyi szolgáltatójától a forintra átváltás mellőzését.

Például:

Ha Ön svájci frank (CHF) alapú hitellel rendelkezik,és CHF-ben, de akár euróban (EUR) kapja a havi jövedelmét, dönthet úgy, hogy megtartja a devizaalapú hitelét.


17. Mire kell még figyelnem, ha devizaalapú marad a hitelem?

Fontos, hogy amennyiben Önnek van adóstársa, a kérelmet csak az Önök közös, egybehangzó nyilatkozatával lehet előterjeszteni.

A pénzügyi szolgáltatónak a beérkezését követő 30 napon belül kell elbírálnia a kérelmet. A döntéséről haladéktalanul tértivevényes levélben kell tájékoztatnia Önt.

Amennyiben Ön megfelel a fenti feltételnek, a pénzügyi szolgáltató a kérelme elbírálásától számított 60 napon belül megküldi a devizaalapú jelzálogkölcsön-szerződés módosuló rendelkezéseit és a hátralévő futamidőre vonatkozó törlesztési táblázatot.

A havonta esedékessé váló törlesztőrészletet, valamint a devizában megállapított bármely költséget, díjat vagy jutalékot ez esetben az MNB által jegyzett hivatalos devizaárfolyamon, vagy a pénzügyi intézmény által jegyzett középárfolyamon kell forintra átszámítani.

Fontos tudnia, hogy amennyiben a hitelszerződés devizanemétől eltérő devizában szerzi jövedelmét, a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is jelentős árfolyamkockázatot vállal!

Kérjük, hogy alaposan gondolja át döntését, mert ha most nem él a forintosítás lehetőségével, úgy a jelenlegi feltételekkel már nem kezdeményezheti a jövőben az átváltást!


18. Meddig jelezhetem, ha nem szeretném forintosítani a hitelemet? (12.19.)
  • Amennyiben Ön megfelel valamely törvényi feltételnek ( lásd 15. kérdés) és szeretné az eredeti devizanemben megtartani a szerződését, akkor az elszámolás kézhezvételét követő 30 napon belül ezt írásban kell jeleznie pénzügyi intézményénél.

  • Amennyiben Ön jogosult volt a forintosítás mellőzését kérni, szerződése módosuló rendelkezéseit és a kapcsolódó mellékleteket a pénzügyi intézménynek a kérelme elbírálást követő 60 napon belül kell – postai úton - megküldeni az Ön részére.

  • Amennyiben Ön nem felel meg egyik feltételnek sem, szerződése a törvény alapján automatikusan - a forintosítási szabályoknak megfelelően - módosul.


19. Mi történik, ha nem jelzem, hogy nem szeretném a forintosítást? (12.19.)


A forintosítás mellőzését csak a jelzálogkölcsön-szerződés módosuló rendelkezéseinek kézhezvételétől számított 30. napig kérheti. A 31. napon a törvény erejénél fogva módosul a szerződés és a továbbiakban nem lesz lehetősége változtatni ezen.


20. Ha van adóstársam, ki dönthet arról, hogy forintosítsunk vagy nem? (12.19.)


A forintosítás mellőzésére adóstársak esetén csak az összes adóstárs együttes, egybehangzó nyilatkozatával kerülhet sor.


21. Mikor kell fizetnem a forintosítás után az első módosult törlesztőrészletet? (12.19.)


Önnek a szerződésmódosulás alapján fizetendő első módosított törlesztőrészletet

  • devizaalapú szerződések esetén 2015. májusban,

  • devizaszerződések esetén 2015. októberben kell a szokásos fizetési határidő napján megfizetnie

  • feltéve, ha a 2014. évi XXXVIII. törvény szerinti (egyoldalú szerződésmódosítások, árfolyamrés, stb.) perek miatt ez az időpont nem tolódik későbbre.

Például:

Ha Önnek devizaalapú szerződése van és 2015. március 1. és április 30. között megkapja az elszámolást, akkor 2015. május hónapban kell a forintosítás utáni első módosult törlesztőrészletet fizetnie.


22. Mikor módosíthatja legközelebb a pénzügyi intézmény a hitelem költségeit? (12.19.)

A pénzügyi intézmény a hitellel kapcsolatos tételesen meghatározott díj, jutalék, illetve költség emelését évente egyszer teheti meg, mindig április 1-i hatállyal. Az emelés nem lehet magasabb, mint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által hivatalosan közzétett előző évi fogyasztói árindex. A díj, jutalék, költségemelésre legelőször 2016. április 1. napjával kerülhet sor.


23. Mit tehetek, ha a forintosítást követő feltételekkel nem vagyok elégedett? (12.19.)

Amennyiben nem elégedett a feltételekkel, Ön jogosult felmondani a szerződését a szerződés módosulását követő 60 napon belül.

A szerződés módosulásának napja:

  • a kölcsönszerződés módosuló rendelkezéseinek szövegét tartalmazó levél kézhezvételét követő nap, vagy

  • a deviza és a devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződések esetén a kölcsönszerződés módosuló rendelkezéseinek szövegét tartalmazó levél kézhezvételét követő 31. nap (ha nem kérte a forintosítás és a kamatszabályok alaklamazásának mellőzését), vagy

  • a deviza és devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződések esetén, ha a pénzügyi intézmény arról értesíti Önt, hogy nem felel meg a törvényi feltételeknek és ezért forintra kell váltani a szerződése devizanemét, az erről szóló értesítés kézhezvételét követő nap.


24. Ha felmondom a szerződésemet, mennyi időn belül kell rendeznem a tartozásomat a pénzügyi intézmény felé? (12.19.)


A felmondást követően Önnek 90 nap áll rendelkezésére, hogy a pénzügyi intézmény részére a teljes tartozását megfizesse. A tartozását saját erőből, illetve hitelkiváltással is rendezheti.


25. Számíthat-e fel a pénzügyi intézmény költséget, ha élek a felmondási jogommal a forintosítás során és önerőből fizetem ki a hitelemet? (12.19.)

A felmondással és törlesztéssel kapcsolatos költségek vonatkozásában a pénzügyi intézmény és az Ön között kötött szerződés az irányadó.


26. Számíthat-e fel a pénzügyi intézmény költséget, ha élek a felmondási jogommal a forintosítás során és hitelkiváltással rendezem a tartozásomat? (12.19.)

A pénzügyi intézmény ebben az esetben az Ön terhére semmilyen díjat, költséget és jutalékot nem számíthat fel.


27. Megkapom-e a szerződésmódosulással érintett kölcsönszerződésem esetében a teljes módosított szerződést is az elszámolással együtt? (2015.05.15.)

A forintosítási törvény alapján a pénzügyi intézménynek csak a kölcsönszerződés módosuló rendelkezéseinek szövegét kell megküldenie. Tehát nem köteles a törvény alapján módosult rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt teljes fogyasztói kölcsönszerződést megküldeni.

Ez a weboldal sütiket használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlap használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa elSüti tájékoztatónkat,amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja kikapcsolni vagy törölni őket.Elfogadom

Tájékoztatjuk, hogy az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelés érdekébenAdatvédelmi tájékoztatónkmegváltozott.Értem