A 2022. évi költségvetés körüli vita nem csupán a számokról szól. Jóval nagyobb a tét. A kiinduló kérdés mindenképpen az, hogy a 2021. év első felében újraindult, majd a második félévben a GDP terén helyreálló magyar gazdaságnak szüksége van-e a 2022. évre tervezett 5,9 százalékos költségvetési hiányra? A jegybank szerint nem, sőt a teljes helyreállításhoz, tehát az egyensúlyi felzárkózáshoz már 2022-ben vissza kell térni a 3 százalék körüli hiányhoz és a dinamikusan csökkenő államadósság-rátához. Ezek nélkül belép a helyreállítási paradoxon: minél többet költ az állam és minél jobban eladósodik, annál előbb ütközik pénzügyi korlátokba az újraindult növekedés.
A költségvetési vita mélyén beruházási vita rejtőzik
A 2022. évi költségvetésben az 5,9 százalékos hiány mögött az állami beruházások 7,1 százalékos GDP-arányos volumene áll. Ez több szempontból is hibás és fenntarthatatlan. Nézzünk néhány érvet emellett:
- A nemzetközi tapasztalatok egységesen azt mutatják, hogy egy gazdaság felzárkózásához a fejlettebbek szintjéhez folyamatosan magas, 25-35 százalék közötti GDP-arányos beruházási ráta szükséges. A 2018-2020 közötti átlagos, 26,4 százalékos magyar ráta ezt már teljesíti, a 2013-2020 közötti 23,3 százalékos még nem teljesítette. Azonban nem csak az arány számít, hasonlóan fontos a beruházások összetétele is. Ebben nem állunk jól, mert a magyar beruházási rátában az egyik legalacsonyabb a tudásintenzív növekedéshez szükséges „okos” beruházások aránya.
- Ezzel szemben az építési jellegű beruházások aránya 50 százalékos. Ráadásul 2017 és 2020 között nálunk nőtt legjobban az építési beruházások aránya az EU tagországok körében, így a beruházási ráta emelkedése mögött ezek, és nem az „okos” beruházások állnak.
- A magyar beruházási rátán belül – az EU-27-ek körét tekintve – nálunk szerepelnek a legmagasabb arányban állami beruházások. Ezek háromnegyed része azonban építési beruházás. Az állam „vasba és betonba”, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet.
- Az állami beruházásokon belül az építkezések magas aránya szűkös építési kapacitásokba ütközik, ezért az állam beruházási tevékenysége erős építőipari és építőanyagipari inflációt gerjeszt. Ezt erősíti a növekvő importált infláció.
- 2019-ben és 2020-ban már a kormányzati beruházások GDP-arányos növekedését, így a magas magyar beruházási rátát jelentős részben a beruházási árak emelkedése okozta. A magas beruházási ráta tehát egyre jobban virtuális és nem valóságos.
- Az „okos” tőke (például K+F, IT, licencek, eredeti kulturális alkotások) szerény aránya azt is jelenti, hogy alacsony a beruházási javak amortizációja, ezáltal a tőkepótlás és a tőkeképzés is. Más tőkemegtérülési követelményt és tőkeképződést jelent egy épület évi 1 százalékos vagy egy IT beruházás 100 százalékos leírási forrása.
- Minden növekedési forrás fontos, de a fenntartható felzárkózás legfontosabb forrása valójában a termelékenység bővülése. Ezt a digitális beruházások növelik a leggyorsabban. Ha alacsony a digitális beruházások és magas az építési beruházások aránya, akkor szűkös a termelékenység emelkedésének a forrása. Sajnálatos módon nálunk ez a helyzet.
- Az EU-ban legmagasabb szinten álló kormányzati beruházások mellett nálunk alacsony a háztartási-családi beruházások aránya. Eközben magas a megtakarítási ráta és a lakosság nettó pénzügyi vagyona. Valójában az állam a családok helyett beruház, zömében épít, ahelyett, hogy a családok vállalkozói, tudástőke bővítési és más üzleti beruházásokat indítanának.
A költségvetési vita valójában nem egy évről, hanem az egész évtizedről szól
A valódi vita a felzárkózás eddigi, zömében extenzív útjának folytatásáról, vagy egy új, okostőke-intenzív pályára, tehát egy fenntartható felzárkózásra való áttérésről szól. Nem csak 2022-ről, hanem az egész 2020-as évtizedről van szó. Az új pályára való áttérést gátolná, ha az újraindítás után is folytatnánk a háromnegyedében építést jelentő állami beruházási politikát, az „okos” tőkebefektetésekre való áttérés helyett.
Ezért is szükséges változtatni az elfogadott költségvetésen.
P. S.
„Mindig az a nyilvánvaló, amit senki sem vesz észre, mielőtt valaki egyszerűen megfogalmazná” – Halil Dzsibrán