A Post Covid-19 (PC19) elnevezéssel útjára indított cikksorozatom egyik legutóbbi részében amellett érveltem, hogy a 2010 utáni gazdaságpolitika kettős arca – tehát, hogy önmagunkhoz képest eredményesek voltunk, de a régióban csak közepesen teljesítettünk – döntően a gazdaságpolitika intézményi gyengeségeiből, a teljes sikerre kevésbé alkalmas kormányzati szerkezetből eredt.
Most arra teszek kísérletet, hogy összegezzem az elmaradt eredményeket és számokkal érveljek a címben feltett kérdésre adott egyértelmű igen válasz mellett.
Nézzük először a kiindulópontokat:
- Nem helytelen feltenni a „mi történt volna, ha…” kérdését. A jövő mindig sok változatban tárul elénk és a mi döntéseinken múlik, hogy azokból melyik valósul meg. Minden múlt valamikor a jövő egyik változata volt. A közelmúlt a jelent, a korábbi múlt a közelmúltat hívta elő a sok változatból.
2010 után minden időbeli csomópontnál volt jó és kevésbé jó megoldás a kormányzás szerkezetére. Az akkori döntéseken múlott a mai fejlettségi szintünk, sebezhetőségünk, életszínvonalunk, adósságunk, jólétünk és még sok minden más is.
- A Miniszterelnök és a kormány – a tárgyalt időszakban – minden esetben racionális döntéseket hozott a gazdaságpolitika intézményeinek munkamegosztásáról. Megítélésem szerint azonban a döntő pillanatokban nem a legjobb döntést, inkább a könnyebb ellenállást választották. Könnyebb volt például kipróbálni egy bevált pénzügyminisztert gazdaságpolitikai szerepben, mint bizalmat szavazni az NGM-csapat egyik tagjának, hogy folytassa a csúcsminiszteri működést. Ennek azonban az volt az ára, hogy összecsúszott a gazdaságpolitikai centrum és a költségvetési érdek, amiből mindig a rövidtávú érdek kerül(t) ki győztesen. Az NGM működésében azért nem volt ellentét a két idősáv között, mert a gazdaságpolitika elsőszámú érdeke volt a 3 százalék alatti költségvetési hiány megteremtése. Ennek elérése után már a fenntartható felzárkózás felépítése vált fő feladattá.
- A pénzügyi tárca és a jegybank között semmifajta személyi ellentét nem volt 2013 és 2019 között, azóta is minden vita közgazdasági és szakmai természetű. A vitában a jegybank a fenntartható felzárkózást képviseli. Ez teszi lehetővé inflációs céljának tartós elérését és ez biztosítja a pénzügyi stabilitást, mivel ezek a jegybank mandátumai. A pénzügyi tárca az éves költségvetési érdeket képviseli, mert ez a mandátuma.
És most nézzük azokat a kiemelt területeket, ahol egy fenntartható felzárkózási mandátummal rendelkező gazdaságpolitikai centrum jobb eredményt ért volna el, mint ami végül született:
1. Uniós fejlesztési pénzek felzárkózást célzó felhasználása
A költségvetés érdeke az uniós pénzek lehető legnagyobb arányú, gyors elköltése, mert az az adócentralizáció mértékében többletbevételt is jelent. Az ágazati tárcák részérdekkel rendelkeznek, ami a fenntartható felzárkózás érdekeivel vagy egybe esik, vagy nem. A gazdaságpolitikai centrum érdeke a lehető leghatékonyabb befektetés, a legnagyobb és legjobb szerkezetű növekedési hatással.
Az első – és eddig legsikeresebb – Széchenyi Tervben egy forint állami pénz három forintnyi beruházást mozgatott meg, a 2010-2019 közötti uniós programoknál 1:1 körüli az arány. Az eddig elköltött uniós pénzeknek legalább kétszeres szorzóval kellett volna működniük, ami 15-20 ezer milliárd forint többletforrást, beruházást mozgósíthatott volna. Ebből 5-7 ezer milliárd forint költségvetési többletbevétel származott volna.
2. Kiszámítható és eredményes lakáspolitika
A svájci frank alapú lakáshitelek forintra váltása után, 2015 közepétől nyílt újra tér a lakásépítés dinamizálására. 2016 után évente átlagosan 30-40 ezer új otthont lehetett volna építeni, ami a ténylegesen megépült átlagosan 20 ezer otthonhoz képest 2020 végéig összesen 60 ezer lakás különbözetet jelent. Ez évente átlagosan 0,5 százalékkal nagyobb GDP növekedést és 200 milliárd Ft többlet költségvetési bevételt hozott volna, miközben az időszak végére a gazdasági fejlettségünket akár 2 százalékponttal emelte volna.
3. Versenyképességi fordulat elindítása az évtized közepén
Az NGM a Széll Kálmán Tervekkel olyan strukturális reformokat indított el, amelyekkel az évtized legfontosabb szerkezeti átalakításainak 85 százalékát az évtized első harmadában sikerült végrehajtani. Ha nem áll le ez a reformpolitika, akkor elkészül a 3.-4.-5. Széll Kálmán Terv, és valójában egy teljes versenyképességi fordulat indult volna el, vagy ment volna végbe 2019 végéig. Évi 1-2 százalék többlet GDP hatást lehet valószínűsíteni egy így végbemenő folyamatos versenyképességi javulásból, döntően a többlet termelékenység-emelkedés és erősebb innováció következtében.
4. Gyors digitális átmenet ment volna végbe
A versenyképességi reformok egyes döntő területei a felgyorsult digitális átmenetet szolgálták volna. A sikeres digitális átállást végrehajtó gazdaságok (pl. Észtország) példája alapján évi több, mint 1 százalékos többlet GDP-t valószínűsíthetünk erről a területről a létrejött GDP-hez képest.
5. Adatreform és az állami beruházások hatékonysági többlete
Az állami beruházások magas aránya miatt az itt elérhető többlet döntő fontossággal bír a teljes beruházási hatékonyság szempontjából. Különösen a 2020-2022 közötti válság és az abból való kilábalás idején kaphatott volna meghatározó szerepet ez a hatékonysági többlet.
6. A makrogazdasági mutatók jelentős javulását eredményezte volna a gazdaságpolitikai centrum és a pénzügyi tárca szétválasztása
Ha megmarad a gazdaságpolitikai centrum, az a mindennapi életben is érezhető változásokhoz vezetett volna, ami a nagyobb reálkeresetben, a magasabb reáljövedelemben, a kis- és közepes vállalkozások bővülő exportbevételében, a kevesebb fiatal munkanélküliben, és a még több felzárkózó régióban jelent volna meg.
A legélesebb különbség azonban a makrogazdasági alapszámokban jelentkezett volna. Elértük, sőt 85 százalék körüli értékkel meghaladtuk volna az 1936-ban mért átlagos „nyugati és uniós” fejlettségi értéket. Ebben az esetben az államadósság-ráta legkisebb értéke 55 százalék körül alakul, a devizában fennálló államadósság szintje 0-5 százalék körüli szintre süllyed, a termelékenységi többlet 10-15 százalékos, az erre épülő bértöbblet pedig 15-20 százalékos lehetett volna.
Ma is több változat létezik a 2030-ig tartó gazdasági fejlődésre. A mi jövőnkből is egyszer múlt lesz, és kizárólag rajtunk áll, hogy melyik változat győz. Tanuljunk a múlt hibáiból, hogy mindannyian győztesek legyünk.
P.S.
„A jó ellensége a jobbnak” – Robert Kennedy