A válság szélén: tévhitek és tények
Közgazdászok, politikusok és egyéb megfigyelők részéről szaporodnak a legkülönbözőbb minősítések Magyarország jelenlegi pénzügyi helyzetéről és annak kezeléséről. A megállapítások között hallani olyanokat is, amelyeket egyértelműen a tévhitek közé sorolhatunk. A legfontosabbakat a következőkben lehet összegezni.
„Jelenleg hazánk egy külföld által okozott pénzügyi válságban van.”
Egyrészt Magyarországon ma nincs pénzügyi válság, másrészt a jelenlegi sérülékeny állapot elsősorban belföldi eredetű. Igaz, hogy az utóbbi hetekben érezhető volt némi szűkülés a devizahitelezésben, fokozódott az árfolyam-ingadozás, valamint az államkötvénypiac egyfajta kiszáradását is tapasztalhattuk. Az is igaz, hogy ezeknek a folyamatoknak a közvetlen kiváltója a látványos globális pénzügyi turbulencia, továbbá a bizalom jelentős megrendülése volt, amely a pénzügyi közvetítőket arra késztette, hogy brutálisan leépítsék a kinnlevő eszközöket (ez az ún. „deleveraging”).
Azonban - bevált nemzetközi mércék alapján – ismerjük a pénzügyi válság jellegzetességeit: bankzárlatok, árfolyamzuhanás és/vagy állami fizetésképtelenség. Ilyen fajta tünetek szerencsére nem tapasztalhatók hazánkban. Tény viszont, hogy a legsérülékenyebb gazdaságok közé tartozunk: a fejlettségünkhöz mérten nagy az államadósságunk. Ezáltal magasak a forintkamatok, amelyek ösztönözték a magánszektor és az állam devizafinanszírozását, ami ugyancsak a sérülékenység forrása.
„Nem kell alávetnünk magunkat egy IMF-programnak, ezt mi magunk is meg tudjuk oldani; egyébként is, tagságunk révén az EU-tól is megkapjuk a szükséges támogatást.”
Magyarországnak mindenképpen saját magának kell megtennie fontos, elhalasztott gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket hitelesnek tekint a magyar lakosság és a külvilág. De a mai elképesztő bizalmi deficit közepette már ez sem elég. Egy ilyen helyzetben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása nélkülözhetetlen, főleg a külföldi befektetők bizalmának visszaszerzéséhez és a pénzügyi egyensúly helyreállításához. Egyrészt az IMF „igazolása” szükséges a tekintetben, hogy az intézkedések, illetve a velük járó költségvetési kiigazítás mértéke megfelel a legjobb nemzetközi gyakorlatnak. Másrészt az IMF-megállapodás biztosít olyan pluszforrásokat, amelyek szükség esetén felhasználhatóak a válság elkerülése érdekében. Végül, amint az bebizonyosodott, az EU kizárólag egy IMF-fel való megállapodás keretében nyújt kölcsönt hazánknak.
„A pénzügyi válság elkerülése pénzügy-politikai probléma, amelytől a reálgazdasági kérdések különválaszthatók.”
Ez a vélekedés súlyos félreértésen alapul. A reálgazdaság sorsa ugyanis szoros kapcsolatokban van a pénzügyi folyamatokkal. A 90-es évek eleje óta például Mexikó, Argentína, Bulgária, Ecuador, Svédország és Ázsia pénzügyi válságai bizonyítják, hogy a tőkemenekülés és az árfolyam zuhanása nagyrészt magas inflációban csapódik le, a hitelek befagyása és bankok bukása vállalti csődhullámhoz vezet, és ennek következtében jelentősen megugrik a munkanélküliség. Ezáltal a fizikai és humántőke súlyosan leértékelődik, miközben az állam által átvállalt rossz banki kölcsönök és garantált betétek drasztikusan megemelik az állami adósságszolgálati terheit is. Pontosan ezért kell mindent megtennünk egy pénzügyi válság elkerülés érdekében, lehetőleg a nemzetközi közösség (azaz éppen az IMF) támogatásával.
„Ha igaz, hogy a pénzügyi zavarok keresleti pangást okoznak, akkor azt nem egy IMF által támogatott keresletszűkítő programmal, hanem inkább élénkítő intézkedésekkel (adócsökkentés, infrastruktúra-fejlesztés) kellene orvosolni.”
Ez elvben, és bizonyos mértékig a gyakorlatban is helyes megközelítés lehet egy nagy gazdaságban (például az Egyesült Államokban). Ellenben egy kis, nyitott gazdaságban, amely jelentősen rá van utalva a külső finanszírozásra, ilyen körülmények között nincs mozgástere egy anticiklikus gazdaságpolitikának: be kell tartania a kemény költségvetési korlátot. Amint hazánk túl van az akut veszélyen, okvetlenül neki kell látni egy hiteles, átfogó államháztartási reformprogramnak, amelynek szerves részét képezi az adókulcsok csökkentése, adóalapok szélesítése, de anélkül, hogy újból felborulna a költségvetési egyensúly (lásd a július 24-i Heti Válaszban cikkemet a sikeres 1987-es ír gazdaságprogramról).
Írta: Kopits György
Forrás: Heti válasz VIII. évfolyam, 45. szám, 2008. november 5.