Budapest, 2013. augusztus 29. — A Magyar Nemzeti Bank „Hitelezési folyamatok” című negyedéves kiadványának célja, hogy átfogóan mutassa be és elemezze a hitelezési folyamatokat leíró legfontosabb indikátorokat.

A vállalati szegmensben 2013 második negyedévében folytatódott a hitelállomány zsugorodása, éves alapon 6,4 százalékos ütemben.  A hitelezési feltételek némileg enyhültek az előző negyedévhez képest, azonban a hitelkínálati korlátok továbbra is szigorúnak tekinthetők. A forint hitelkamatokban megfigyelhető csökkenés tovább folytatódott a negyedév során, lekövetve jegybanki alapkamat csökkenését. Továbbra is elmondható, hogy a szigorú nem-árjellegű feltételek miatt az egyre kedvezőbb kamatkondíciókat csak a vállalatok egy szűkebb köre élvezheti, noha a bankok élénkülő hitelkeresletről számoltak be.

Az MNB Növekedési Hitelprogramja (NHP) a hitelkínálati korlátokat oldja a kkv-szegmensben. A hitelintézeti partnerektől és az üzleti szféra képviselőitől kapott visszajelzések alapján az MNB két fontosabb módosítást is végrehajtott: egyrészt a lehívásra rendelkezésre álló időkeretet meghosszabbította egy hónappal, másrészt az I. pillérben jelentkező lényegesen nagyobb hiteligény miatt lehetővé tette a hitelintézetek számára, hogy a II. pillérben fel nem használt kvótájukat az I. pillér keretében történő hitelezésre fordíthassák. A várakozásoknak megfelelően a hitelkeretek nagy részének felhasználása augusztus-szeptemberben várható, így az NHP hatása a harmadik negyedévi hitelezési folyamatokban válik láthatóvá. Az augusztus eleji számokban már érzékelhető a lehívások gyorsuló növekedése. Az eddigi szerződések alapján az új hitelek részesedése a hitelintézeti szektor egészét tekintve közel 60 százalék, melynek fele új beruházási hitel. Az átlagos futamidő 7-8 év között alakul a beruházási hiteleknél, míg a forgóeszköz hiteleknél 5-6 év körül.

A háztartási szegmensben a válság előtt dinamikusan felépült hitelállomány tőketörlesztése miatt a hitelállomány továbbra is csökken, éves alapon 5,4 százalékkal. Ugyanakkor az új hitelkihelyezések volumene elmozdult a korábbi történelmi mélypontról, ami jelentős mértékben az állami kamattámogatásos kihelyezések élénkülésének köszönhető. Mindez a bankok által észlelt élénkülő hitelkeresletben is tükröződött. A háztartási hitelfeltételekben tovább folytatódtak az enyhítések. A megvalósult ügyleteknél csökkent a teljes hitelköltség (THM) mértéke. A lakáscélú hitelek esetében a THM 10 százalék alá mérséklődött, amire utoljára 2010 második felében volt példa. Ugyanakkor az új kihelyezéseknél a kamatfelár nemzetközi összehasonlításban továbbra is magasnak számít.

Hitelezési folyamatok

A hitelezési folyamatok kiadvány célja, hogy részletes képet mutasson a hitelezés legfrissebb trendjeinek alakulásáról, valamint segítséget nyújtson e folyamatok megfelelő értelmezéséhez. Ennek érdekében részletesen bemutatja a hitelaggregátumok, a bankok által észlelt hitelkereslet, valamint a hitelezési feltételek alakulását a hitelezési felmérés eredményeit, bankrendszeri mérleg és kamatstatisztikákat felhasználva. A hitelezési felmérés részletes eredményei és ábrakészlete az MNB honlapján elérhető az alábbi linken:


Hitelezési felmérés

MAGYAR NEMZETI BANK
Kommunikáció

A Magyar Nemzeti Bank elsődleges, törvényben rögzített feladata az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB felelős a fizetési és az értékpapír-elszámolási rendszerek biztonságos működéséért, a pénzforgalom zavartalan lebonyolításáért, őrzi a bankrendszer pénzügyi stabilitását, kezeli az ország devizatartalékát, statisztikai adatokat gyűjt és szolgáltat, valamint kibocsátja nemzeti fizetőeszközünket, a forintot.

Elérhetőség:

Tel: 428-2751
Fax: 429-8000
E-mail: sajto@mnb.hu