2013.augusztus 1.- A Monetáris Tanács 2013. április 4-i ülésén döntött a Növekedési Hitelprogram elindításáról, majd annak érdekében, hogy minél több kis- és középvállalkozás juthasson hitelhez a program keretében, május 28-i ülésén 50 százalékkal megemelte a keretösszeget a korábban meghatározotthoz képest. A program I. pillére keretében a beruházások, forgóeszközök és EU-támogatások finanszírozására felvehető hitelekre, illetve korábban ilyen célokra felvett hitelek kiváltására rendelkezésre álló keretösszeg így 425 milliárd forintra, míg a program II. pillére keretében a deviza alapú hitelek kiváltására felvehető hitelekre rendelkezésre álló keretösszeg 325 milliárd forintra emelkedett.

A Magyar Nemzeti Bank többször konzultált a programban résztvevő hitelintézetekkel és a vállalati szféra képviselőivel. Az MNB Növekedési Hitelprogramjával kapcsolatban jelentős érdeklődésről lehet beszámolni, különösen az I. pillérben, ahol több bank esetében a számukra allokált hitelösszeg többszörösére nyújtottak be hitelkérelmet a vállalkozások. Az előzetes felmérések szerint a II. pillérben azonban elképzelhető, hogy a tényleges kereslet kismértékben elmarad a rendelkezésre álló jegybanki hitelkerettől. A hitelintézeti partnerektől és az üzleti szféra képviselőitől kapott visszajelzések szerint a program sikeres lebonyolítását segítené, ha több idő állna rendelkezésre a vállalkozások számára a folyósítási feltételek teljesítésére. Ugyancsak nagyban lehetne javítani a hitelkeretek kihasználásának hatékonyságán, ha a II. pillérben megmaradó kvótákat a bankok az I. pillérben is felhasználhatnák.

Az MNB Igazgatósága a Monetáris Tanács felhatalmazása alapján a mai napon úgy döntött, hogy a program eredeti időkeretének megtartása mellett 1 hónappal, 2013. szeptember 30-ig meghosszabbítja a hitelek lehívására rendelkezésre álló időkeretet. A beruházási hitelek esetében a hitelösszeg legalább 30 százalékát 2013. szeptember 30-ig kell folyósítani, az e feletti rész felhasználására pedig 2014. március 31-ig van lehetőség. Mindez egy technikai módosítást jelent, hiszen a hitelszerződések megkötésére változatlanul 2013. augusztus 29-ig van lehetőség az eredetileg kitűzött határidőnek megfelelően.

Az MNB Igazgatósága arról is döntött, hogy az I. pillérben mutatkozó túlkereslet nagyobb arányú kielégítése és így a rendelkezésre álló keretösszeg hatékonyabb felhasználása érdekében a hitelintézetek a II. pillér keretében számukra allokált hitelkeret jelenleg még rendelkezésre álló részét felhasználhatják az I. pillér feltételei szerinti hitelek nyújtására is.

MAGYAR NEMZETI BANK