Budapest, 2013. november 7. – A felügyeleti területet érintő húsz százalékos létszámleépítésről határozott a Magyar Nemzeti Bank. A csökkentés alapvetően a jegybank pénzügyi felügyeleti területére vonatkozik, ezen belül döntően a támogató (s nem a felügyelői) szervezeti egységeket érinti. A leépítés során a jegybank mindenben a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el.

Mint emlékezetes, az Országgyűlés a jegybank működését meghatározó törvényben az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete integrációjáról is rendelkezett, 2013. október 1-jei hatállyal. A jegybank a fúzió megvalósulását követően azonnal megkezdte a két hatóságnál eddig meglévő párhuzamos tevékenységek áttekintését annak érdekében, hogy ezeket racionalizálja, és a takarékosabb működés révén – folytatva az idén márciusban meghirdetett költségcsökkentési programját – tovább mérsékelje kiadásait. A mostani döntés e lépéssorozat része.