Mint arról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban hírt adott (A jegybank felfüggesztette a BTEL értékpapírok tőzsdei kereskedését), 2014. november 4. napján publikált határozatában kötelezte a BUSINESS TELECOM (BTEL) Nyrt.-t többek között arra, hogy legkésőbb egy munkanapon belül tájékoztassa a nyilvánosságot a www.kozzetetelek.hu oldalon – azaz az MNB által működtetett hivatalos információtárolási rendszerben – a 2014. május 5-én általa publikált 2013. évi éves jelentéséhez kapcsolódó körülményekről. Ezek ugyanis közvetlenül érinthetik a BTEL megítélését, illetve az általa nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírok értékét vagy hozamát.

A BTEL az MNB felszólítására 2014. november 5. napján 17 óra 03 perckor rendkívüli tájékoztatást tett közzé a kozzetetelek.hu honlapon. Tekintettel arra, hogy a BTEL az MNB felszólításának a rendkívüli tájékoztatás megjelentetésével eleget tett, az MNB határozatával a mai napon haladéktalanul intézkedett az érintett értékpapírok tőzsdei forgalmazásának visszaállításáról.

A rendkívüli tájékoztatás tartalma azonban nem felel meg teljes körűen az MNB által hivatalosan ismerteknek. A befektetők védelmének, jogos érdekeinek és esélyegyenlőségének érvényre juttatása érdekében így az MNB a mai napon meghozott – a jegybank korábbi intézkedését megalapozó tényeket, adatokat és információkat is tartalmazó – határozata teljes terjedelemben történő közzététele mellett döntött.



Magyar Nemzeti Bank