A magyar jegybank társadalmi felelősségvállalási programjának legfontosabb céljai és eszközei megegyeznek más európai jegybankok felelősségvállalási stratégiáival. E programnak a jegybanki munkavállalókra vonatkozó része ugyancsak megegyezik számos más európai központi bank stratégiájával. (Oktatási, illetve rekreációs központtal rendelkezik például a német, az angol, a belga, a portugál, az osztrák, a cseh, a lengyel és a román jegybank.)

Az elmúlt évtizedekben a magyar jegybank tulajdonába közel két tucat ingatlan tartozott, amelyek közül hetet üdülési, rekreációs célra használtak. Ezt az üdülőhálózatot a jegybank korábbi vezetése 2009-ig felszámolta, vagyis az MNB jelenleg egy képzési és szabadidő központtal rendelkezik.

Annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank a jegybanki eszközrendszert és forrásokat – elsődleges céljának és alapvető feladatainak veszélyeztetése nélkül – továbbra is az átlátható és fenntartható gazdálkodás elvének érvényesítésével működteti, egyes politikai pártok, élükön a jegybank közjót szolgáló tevékenységét sikertelenül megkérdőjelező Magyar Szocialista Párttal, valótlan állításokkal vádolják a jegybank vezetését.

A Magyar Nemzeti Bank visszautasítja az MSZP, többek között Burány Sándor képviselő hamis állításait, miszerint a jegybanki vezetők alapítványi tisztségük révén jelentős tiszteletdíjat vesznek fel.

Az alapítványok jegybanki tisztségviselői tiszteletdíjukat nem veszik fel, hanem közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeteknek utalják át jótékony célokra, az alábbiak szerint:

 

Matolcsy György  Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Minden Gyerek Lakjon Jól!
Balog Ádám  Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány
Windisch László Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány
Gerhardt Ferenc  Kalazancius Alapítvány
Rákosszentmihály-Sashalmi Református Templom Alapítvány
Nagy Róza  Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Kandrács Csaba Szent Ferenc Kórház
Palotai Dániel Magyar Piarista Diákszövetség
Nagy Márton Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Csizmadia Norbert  Összefogás az Államadósság Elleni Alap 
Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Kardkovács Kolos Összefogás az Államadósság Elleni Alap 
Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Dubéczi Zoltán Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Kalina Gábor Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Polt-Palásthy Marianna  Összefogás az Államadósság Elleni Alap
Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány
Kászpári Anita Szent András Evangelizációs Alapítvány

Az MNB továbbra is minden jogszabályban meghatározott beszámolási kötelezettségének eleget tesz. Ennek keretén belül beszámol a jegybank tevékenységéről az Országgyűlés gazdasági bizottságának, valamint rendszeresen tájékoztatja a nyilvánosságot. Emellett működését folyamatosan ellenőrzi az Állami Számvevőszék, munkatársai jelenleg is vizsgálatot folytatnak az MNB-nél.

A Magyar Nemzeti Bank – amely független a kormánytól, egyúttal független az ellenzéki pártoktól és a pénzpiaci lobbiktól is – törvénytelen eljárásban továbbra sem vesz részt, ezért az Országgyűlés költségvetési bizottságának szeptember 15-re összehívott ülésén nem lesz jelen.

Magyar Nemzeti Bank