Kedves Látogató! Amennyiben hibát talál az oldalon, vagy további, technikai okokból adódó problémája merül fel, kérjük, hívja az ügyfélszolgálatot. Telefonszám 06-80-203-776. Köszönettel Magyar Nemzeti Bank.
EN

Figyelmeztetés a nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelést végző gazdálkodó szervezetek részére

nyomtatás

2017. VI. 23-án hatályba lépett az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi LXI. törvény (Módtv.), mely a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény (Bvktv.) egyes rendelkezéseit is módosította.

A Bvktv. 2017. VI. 23-tól hatályos 18/A. § (2) bekezdésének a) pontja alapján, a nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelést végző gazdálkodó szervezetnek meg kell felelnie a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetre vonatkozó előírásoknak. A 20. § (2) bekezdése szerint a bejelentőnek a bejelentésben többek közt - teljes bizonyító erejű magánokiratban - nyilatkoznia kell arról is, hogy megfelel a 18/A. §-ban foglalt feltételeknek, vagyis ez erről szóló nyilatkozat megtétele az MNB általi regisztráció egyik feltétele.

A Bvktv. 48/A. § (3) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezései szerint „Ha a Módtv. hatálybalépése előtt kötött bizalmi vagyonkezelési szerződésben kijelölt, nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelést végző gazdálkodó szervezet nem felel meg a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetre vonatkozó előírásoknak, e követelménynek 2017. december 31. napjáig kell eleget tennie, ellenkező esetben e határidő lejártát követő napon a vagyonkezelői megbízatása megszűnik. Az átlátható szervezetre vonatkozó előírások teljesítését a hivatal számára be kell jelenteni”.

A fentiek szerint, az MNB által a 2017. VI. 23-át megelőzően nyilvántartásba vett, nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelést végző gazdálkodó szervezetnek 2017. december 31. napjáig igazolnia kell az MNB felé, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetre vonatkozó előírásoknak megfelel.

A Bvktv. 25. § c) pontja alapján „A hivatal törli az általa nyilvántartott, bizalmi vagyonkezelési szerződésre vonatkozó adatokat a nyilvántartásból, ha a hivatal megállapítja, hogy a bejegyzési feltételek már nem állnak fenn”.

Erre tekintettel, amennyiben az MNB által a 2017. VI. 23-át megelőzően nyilvántartásba vett, nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelést végző gazdálkodó szervezet 2017. december 31. napjáig nem igazolja az MNB felé azt, hogy a 18/A. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott regisztrációs feltételnek is megfelel, az MNB törli a nyilvántartásából a nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt.

Mindezek alapján felhívom a 2017. VI. 23-át megelőzően nyilvántartásba vett, nem üzletszerűen eljáró bizalmi vagyonkezelést végző gazdálkodó szervezet figyelmét arra, hogy amennyiben a fentiek szerint 2017. december 31-ig nem igazolják az MNB felé, hogy megfelelnek a Bvktv. 18/A. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt követelménynek, az MNB a nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt törli a nyilvántartásából.