Budapest, 2020. december 9. – A Magyar Nemzeti Bank honlapján 2015. augusztus 24. napján "Folytatja hamis cikksorozatát a jegybank ellen a Simicska-lap" címmel megjelentetett sajtóközleményünkben Horváth Csabára, a Magyar Nemzet című napilap akkori újságírójára vonatkozóan azt közöltük, hogy "a Simicska-lap mai állításai mögött a cikket jegyző újságíró egyéni hitelfelvétele áll", amivel a Fővárosi Törvényszék 2018. május 10-én született elsőfokú – majd a Fővárosi Ítélőtábla által helybenhagyott és a Kúria által hatályában fenntartott– ítélete alapján megsértettük a felperes újságíró személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogát. A Magyar Nemzeti Bank ezúton és magánlevélben kér elnézést Horváth Csabától az elkövetett jogsértésért. A Magyar Nemzeti Bank a jogerős ítéletek alapján sérelemdíjként megállapított 300.000 - Ft tőkét és ennek 2015. augusztus 24. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát és a perköltségeket Horváth Csaba számára átutalta, és ezzel teljesítette a jogerős ítéletben foglaltakat.