A Magyar Nemzeti Bank Európában első jegybankként ismerte fel az infláció emelkedésének a veszélyét, illetve hívta fel az infláció tartósságára a figyelmet, mégha az egymásra rakódó válságokat nem is lehetett mind előre látni. A jegybank folyamatosan monitorozza a fogyasztói árakat érő hatásokat és ezeket beépíti előrejelzésébe, ezzel pedig az idei évben minden negyedévben megelőzte a piacot, vagyis magasabb, a valós folyamatokat jobban tükröző prognózisokat adott, mint a piaci szereplők.

Az előrejelzések pontosságát és az arra épülő döntések helyességét jelezte már a koronavírus-járvány által lezárt időszakban is, hogy 2017 és 2021 márciusa között a hazai infláció szinte folyamatosan a 3 százalékos cél körüli +/- 1 százalékos sávban tartózkodott (51 hónapból 47 alkalommal), ami európai összevetésben is példátlanul pontos teljesítése az inflációs célnak.

Az elmúlt időszakban azonban számos kínálati sokk érte a globális gazdaságot, amelyeket senki nem látott előre (1. ábra). 2020 tavaszán a koronavírus terjedése megindult Európában, amelynek gazdasági hatásai mindenki számára ismeretlenek voltak. A járvány az ellátási láncokban súrlódásokhoz és a globális kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlásához vezetett, mely a nyersanyagárak és szállítási költségek élénk emelkedését eredményezte. 2022 februárjától az orosz-ukrán háború kitörése – és az ezt követő szankciós politika – szintén óriási mértékű bizonytalanságot hozott a globális gazdaság és infláció alakulásában. A gáz ára rekord magasra, a koronavírus előtti szint több, mint tizenhatszorosára emelkedett, augusztus vége óta azonban folyamatosan csökken. Mindezeken felül a nyár folyamán kialakult rendkívüli aszály az élelmiszerárakon keresztül eredményezett újabb inflációnövelő hatást.

1. ábra: Az infláció alakulását érintő költségsokkok az elmúlt időszakban

inflacios_alagut.png

Forrás: MNB

Egy ilyen környezetben általános jelenség az inflációs előrejelzések felfelé módosítása. Az egymást értő globális költségsokkok fokozatosan késztették a jegybankokat az inflációs prognózisaik emelésére.  Az előrejelzések felülvizsgálatát mindig új információk tették szükségessé, alapvetően olyan külső hatások, amelyek előre nem voltak láthatók. Az Európai Központi Bank és az MNB inflációs előrejelzése is az év eleje óta fokozatosan emelkedett, lekövetve a költségsokkok begyűrűzését.

A Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzései az idei évben folyamatosan felette alakultak a piaci várakozásnak, ezzel pedig minden negyedévben a valós folyamatokat jobban tükröző prognózisokat adott, mint a piaci szereplők. Az újabb és újabb árnövelő hatások miatt az MNB inflációs előrejelzését többször emelni kellett, de lényegében folyamatosan magasabb volt, mint a piaci előrejelzések. Például az MNB 2022 júniusában már 12 százalékos éves átlagos inflációt jelzett előre, mikor a piaci elemzők még 10 százalékot vártak (2. ábra). Ezt követően következett be a gázárak ismételt rendkívüli megugrása a nyár folyamán, a lakossági energiaárak számításának módosítása és a rendkívüli aszály, ami az előrejelzés felülvizsgálatát tette szükségessé szeptemberen, de az akkor közölt várakozás hitelességét jelezi, hogy az ismét magasabb volt a piaci várakozásnál.

2. ábra: Az MNB és a piaci elemzők 2022-es inflációs várakozása az év első három negyedévében

inflacios_alagut-002.png

Megjegyzés: Az MNB-előrejelzése az előrejelzési sáv közepét mutatja.
Forrás: MNB, Reuters.

A szerző Tringer Bence, az MNB elemzője.