Vilfredo Pareto (1848-1923) olasz szociológus és közgazdász, hatása rendkívül jelentős volt a közgazdaságtan és szociológiai gondolkodás fejlődésére. Eleinte matematikát és fizikát tanult a Torinoi egyetemen, majd a fizikai egyensúlyi helyzeteket követően a társadalmi egyensúly kezdte el érdekelni. Mérnöki pályafutása után a Firenzei Egyetemen helyezkedett el, ahol elsősorban a gazdasági jövedelmi és hatalmi eloszlásokat kutatta. Rámutatott, hogy a gazdagság és a szegénység rendszerint diszproporcionálisan, azaz aránytalanul oszlik el a populációban. Kimutatta, hogy az akkori Olaszországban a lakosság 20%-a birtokolja a teljes vagyon 80%-t, ez a megfigyelése vezetett a később róla elnevezett Pareto-elvhez és Pareto-arányhoz is. Pareto amellett érvelt tanulmányaiban, hogy tekintet nélkül az adott társadalomra, korszakra, kultúrára ennek az aránytalanságnak a mértéke is közel állandó.
A Pareto megfigyeléseinek tanulságát általánosítva a gazdaságtól kezdve a személyes élethelyzetekig számos területen hasznosítják, főként a hatékonyságnövelés érdekében. A Pareto-elv szerint egy termék vagy szolgáltatás hozzáadott értékének jelentős része töredéknyi eszköz, idő és erőforrás befektetésével jön létre. A Pareto-arányok keresésével meghatározható, hogy mely termelési folyamatok, termékek, ügyfelek… hozzák a legnagyobb hozzáadott értéket és melyek elhagyhatóak egy folyamatban. Megfordítva, a Pareto-elvet gyakran követik a vállalatok, hogy felkutassák és elhárítsák problémáikat. A Pareto-elv azt mondja, hogy a legtöbb probléma viszonylag kevés forrásból származik, azaz rengeteg előny viszonylag kevés változtatással elérhető. Ennek megfelelően a vállalatok gyakran használják, hogy megtalálják azokat a kritikus hibákat, amelyek elhárítása jelentős előnyöket hoznak.
A Pareto-elv rendkívül hasznos a gazdaságpolitikában is, ahol a fókuszt a kulcsterületekre, célzott eszközökre, aktivizálható forrásokra irányítja.
