2024. március 19. – A magyar Nemzeti Bank szakértői a budapesti innovációs ökoszisztéma kiemelt szereplőivel és az infokommunikációs szektor rejtett bajnokaival találkoztak. Az eseménynek a Metropolitan Egyetem által gondozott Hungarian Innovation Hub adott otthon. A közösségi tér fontos szereplője a Magyar Tudósok körútján lévő ökoszisztémának.

A 2023 októberében megrendezésre került első, nagy sikerű találkozót követően az MNB és a köré szerveződő Scale Up Hungary csapat ismét egyeztetésre hívta a hazai innovációs ökoszisztéma „rejtett bajnokait”. Ezek a rejtett bajnokaink a Magyarországon működő vállalatoknak csupán 0,3 százalékát adják, azonban a hazai kivitel 13, és a 2010-es évtized növekedésének 23 százaléka kötődik hozzájuk.

Az egyeztetés a Hungarian Innovation Hubban került megrendezésre, ami a hazai ökoszisztémaépítés kiemelt közösségi tere Budapesten az Infopark területén. A rendezvény fő fókuszában az infokommunikációs, illetve elektronikai termékeket gyártó cégek voltak, így egyetemi oldalról a BME Villamosmérnök Informatikai Kar volt az este kiemelt partnere.

A találkozó során kapott visszajelzések segítik az MNB-t a hazai vállalati szféra tevékenységének jobb megértésében, a megfelelő szakpolitikák kialakításában. Az innovatív szereplők összekapcsolása emellett a hálózati hatásokon keresztül képes értéket teremteni, ami vállalati, ágazati és nemzetgazdasági szinten is képes előmozdítani a növekedést.

A találkozóról készült képeket az alábbi linken lehet megtekinteni!