A magánszektor és ezen belül is a háztartások hitelezése a pénzügyi válság előtti években jelentősen felgyorsult. Ez főként a jelzáloggal fedezett devizahitelek állományának fenntarthatatlan ütemű emelkedését jelentette, amelyek hátralevő futamideje jellemzően igen hosszú, esetenként akár a 20 évet is meghaladhatja. A finanszírozást szolgáló devizaforrások futamideje azonban ettől jelentősen elmaradt, így ennek következtében a bankrendszer mérlegében jelentős lejárati eltérés alakult ki.
A pénzügyi válság kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar gazdaság sérülékenységét nagymértékben növeli az ország külső devizakitettsége. Ehhez a hazai bankrendszer rövid lejáratú deviza kötelezettségei is jelentős mértékben hozzájárultak, ami elsősorban a források megújítási kockázata miatt jelenthet veszélyt. Ez nem csak a pénzügyi szektor devizapozícióbeli lejárati összhangjának romlása miatt volt kedvezőtlen, hanem jelentős mértékben növelte az ország devizatartalék szükségletét is. A növekvő devizatartalék tartásának költsége pedig a jegybanki eredményen keresztül végeredményben az államháztartást terhelte.
A kockázatok mérséklése érdekében Magyarországon 2012. július 1-től bevezetésre került az ún. devizafinanszírozás megfelelési mutató (DMM). Ez a mutató a speciális hazai likviditási kockázatok sajátosságait is figyelembe veszi, így egyszerre kezeli a denominációs eltérésekből adódó kérdéseket, valamint a mérlegen belüli és kívüli devizapozíció lejárati eltérésének problémáját is.
A bevezetés óta eltelt időszak tapasztalatai azt mutatták, hogy a korábbi szabályozás a külföldi források rövidülése tekintetében a romló tendenciát meg tudta állítani. Ugyanakkor a szabályozás az alacsonyabb elvárt szint miatt nem volt képes a bankrendszer devizapozícióbeli lejárati eltérésének számottevő és fokozatos javítására.
A 2013. október 1-jén életbe lépett jegybanktörvényben az MNB makroprudenciális hatóságként felhatalmazást kapott arra, hogy a rendszerszintű likviditási kockázatok csökkentése érdekében – a jogszabályi hierarchiában a kormányrendeletekkel egy szinten álló MNB rendelet formájában – szabályozást alkosson. Ennek megfelelően a jegybank a múltbeli tapasztalatokat figyelembe véve és az érintett piaci szereplőkkel egyeztetve felülvizsgálta a mutató tartalmát, annak elvárt szintjét és a szabályozás alá vont pénzügyi intézmények körét.
A felülvizsgálat módosította a DMM elvárt minimum szintjét és abban egy fokozatos szigorítást írt elő. A jelenleg hatályos 65%-ról 2014. július 1-ével 75%-ra, majd félévente 5 százalékpontonként 100%-ra nő a megfelelési kötelezettség 2017. január 1-ig. A meghirdetett szint a módszertani változások miatt indokolt, a fokozatosan növekvő pálya pedig segíti a szereplők zökkenőmentes alkalmazkodását a nemzetközi stabil finanszírozási elvárásokhoz. Az elvárt minimum szint felülvizsgálatán túl a szabályozás hatálya a hazánkban aktív bankok mellett kiterjesztésre került a külföldi hitelintézetek magyarországi fióktelepeire is.
A mutatóra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatának és szigorításának köszönhetően várhatóan erősödik a pénzügyi rendszer ellenálló képessége, tovább mérséklődnek a bankrendszer likviditási kockázatai és csökkenhet a jegybank devizatartalék tartási kötelezettsége is. A makroprudenciális szabályozás összhangban van a jegybank más céljaival és lépéseivel, támogatja a Növekedési Hitelprogram sikerét.
Magyar Nemzeti Bank